A My Chemical Romance nem is igen lehett volna gyerekkorom lexebb dalainak szerzője/előadója, már a helyi egyetemen tanítottam, mikor találkoztam a cuccaikkal, avagy az első három lemezükkel (azt hiszem egyébként összesen négy lett), aztán egy jó időre meg is feledkeztem róluk. Pár éve meg fel is oszlott a banda, bár gondlom nem emiatt.
A napokban viszont belefutottam egy cikkbe, hogy mik azok a karácsonyi-dal feldolgozások, melyeket érdemes kerülni, és volt egy tőlük is, amit nem hog kerülni érdemes, de egyenesen csak az ő feldolgozásukban lehet egyáltalán elviselni. Mert ellentétben a cikk alapállításával, a karácsonyi dalok egytől-egyik undorítóak, kizárólag cinikus-punkos, torzított gitáros, rekedten sikoltozós változatban lehet elviselni őket, és még ahhoz is kellhet valami tudatmódosító. Az ilyen feldolgozást összehozni nem könnyű feladat, egyszer volt egy Twisted Siser albumom, ahol kizárólag karácsonyi hányadékokat darálnak rockosan, de azok még ennek ellenére is szarok. (Viszont a fentebb belinkelt cikkben a Sex Pistols valami isteni, nem véletlen hogy Sting szerint a Pistols nélkül az egész rockzene olyan lenne mint Roy Orbison munkássága, mely esetben - és ezt már én teszem hozzá - atombombával kellene letörölni a föld színéről.)
Nade. A My Chemical Romance-nek már a neve is állat, egy Irvine Welsh-regényre utal amúgy, a zenéjük is elég jó, a külsőségek pedig kifejezetten szórakoztatóak, pedig ezt a vásári emós, kertvárosi világfájdalmas, posztapokaliptikus posztpunk posztrock posztmiafrászt eleve rühellnem kellene, aztán mégse teszem. Talán mert van öniróniájuk, és tudnak dalokat írni, néha tényleg Misfits, néha meg a Queen jut eszembe róluk, sőt jobb pillanataimban felfedezni vélem az Iron Maiden-hatást is, miközben az ilyen Green Day-féle pop-punkot inkább nem hallom ki belőle, ha nem muszáj.
Vannak olyan zenék, amikre remekül lehet vezetni egy hosszú úton (tipikusan ilyen a ZZ Top vagy a Status Quo - utóbbi gitárosa Rick Parfitt pár napja halt meg), meg olyanok anikre pompásan lehet kibambulni egy vonat ablakából, a MCR egyértelműen ebbe a kategóriába tartozik (mint David Bowie vagy az R.E.M.). És mivel nem vezetek autót (céget, pártot vagy népszerűségi listát sem, pedig ezekhez is kell hogy legyen megfelelő zene), most mindjárt töltök le tőlük pár számot, holnap után úgyis hosszabban vonatozok.
Ezt a két szép és érzelmes slágert biztos, melyekre remekül lehet elandalodni mondjuk Dombóvár és Sárbogárd között, bár az első talán Százhalombatta őrjítően romantikus olajfinomítójának tájképéhez illik a legjobban. Meglátjuk, na.
Ja és még valami: angol zenekarokat rendszeresen gondoltam amerikainak (Dire Straits pl.), de MCR az első ahol ez fordítva történt, nagyon tudtam hogy britek (és sejetettem, hgy skótok), errre kiderült hogy New Jersey-ből valók, ahonnan Jayés Néma Bob, csak ők másképp szórakoztatóak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése