Ötödik napja ülök itthon és már unom, folyton egy meghatározatlan állagú holnapi nap üldöz. Amikor sok a munka remekül lehet ábrándozni róla, hogy akkor majd karácsony körül két hét döglés, de igazából dögleni elég unalmas, a kényszeresen végzett házimunka meg pláne. Olvasni lehet sokat, de egy ponton túl az olvasás is nettó semmittevésnek tűnik. Iyenkor utazni kell.
Ám az utazás nem feltétlen élvezet, odakint hideg van, sötét és aljas szelek, meg persze hideg, amit nem lehet eléggé hangsúlyozni. Márpedig az utazáshoz ki kell menni a jól fűtött lakásból (kivéve ha az ember megfelelő drogokat használ), járművekre kell szállni, és tiszta fehérneműt kell csomagolni, meg fogkefét, amit sokan otthon sem használnak.
Ráadásul utazni drága, az ország túlsó felébe annyi egy vonatjegy, aminél olcsóbban repültem már Barcelonába (meg olyan is volt, hogy egy retúrjegy Pestre meg a reptéri taxi volt drágább mint egy London oda-vissza), síelni nem tudok de legalább nem is szeretnék, annyi pénzem meg eleve nincs, hogy olyan messzire menjek, ahol már tetszik az időjárás.
De mivel nem lehet két hétig csak itthon ülni, ezért kimozdulunk, szigorúan belföldre, bár mivel épp Pestre menést bírtunk kitalálni, eszembe jut, hogy ennyi erővel lehetett volna Zágráb is, tőlünk az a főváros is nagyjából olyan messze van mint a sajátunk, de legalább kékek a villamosok. Na mindegy, ez már későn jött ötlet, nemrég vettem online színházjegyeket, és egyfelől pénzt vissza nem adnak, másfelől meg tényleg érdekel Spiró új darabja, a valamiért még mindig híres kaposvári színházat viszont egy ideje kerülöm. (Asszem eleve zárva van felújítás miatt és máshol játszanak, csak nem nekem.)
Amúgy Spiró jól is jön, a napokban vettem ki a könyvtárból (a téli szünetre való rendes sci-fi meg horror-ellátmány mellé) az egyik regényét, meg némi Steinbecket, bár az Egerek és emberek színpadi adapcácója azon darabok egyike, amivel engem a ruhatárig lehet üldözni, de minimum a büféig.
Persze kell a levegőváltozás is, a helyi szmogot le kell cserélni egy másik szmogra, elvégre egy igazi ínyenc értékeli az aromás szénhidrogének tájjellegű összetételét, meg ahogy a Dunáról fújó szél átmozgatja a kénmonoxidot, ez teljesen más mint itt Somogyban, ahol viszont utánozhatatlan a széndioxid-kibocsátás dinamikája, különösen a légszőszervi megbetegedések penetrációjának tülrében. De legalább levegőváltozás, amire nemigen vágyok, egy vasúti peronon fagyoskosdva vonzó alternatívának tűnik az itthon unatkozás, maradék bejglivel és üres szaloncukor-papírokkal, de én bírom a megpróbáltatásokat, tegnap is megettem egy két napja lejárt kefírt és a szemem se rebbent.
Úgyhogy a két ünnep között kicsit elmegyünk itthonról (az évszakhoz képest persze nagyon, mert amúgy a sarki boltnál nem haladok messzebb, ha a ház előtt befagyott pocsolyát látok), elvégre pár napig a kutyyának sem hiányzunk itthon. Illetve a kutyának már biztos nem, most mondanám, hogy ő már egy jobb helyen van, de mivel elhamvasztották mára már talán virágföld-adalék, persze csak a teste. Viszont hosszú évek után először úgy tudom magam mögött bezárni a lakás ajtaját, hogy nem kell idegeskedni, meg hetekkel korábban szervezkedni, hogy ki és mikor viszi sétálni, és ez mindenképp újdonság lesz. Aztán jövőre valahogy kipréselünk egy londoni (vagy valami egyéb szigeteki) utat is, mert ahhoz képest a többi csak pótcselekvés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése