A háborús pszichózis egy fertőző betegség, főleg hatalmi arroganciával terjed, ha a főnök lőporszagot érez, akkor mindenki más álljon vigyázzba, és vágyjon a fegyverhasználatra. Ha esetleg orvos, tanár, netán pap az illető, akkor meg minimum imádkozzon! (Igen, egy rendes keresztény államban, ahol a politikai haszonszerzésből elkövetett ájtatoskodás az államvallás, az orvos meg a tanár is folyton imádkozik, már amikor nem orvoskodik vagy tanárol.)
A minap viszont az történt egy orosz falu fiatal papjával, hogy a püspök beosztású faszi, a Szentfazék Párt körzeti alapszervezetének titkára jól lebaszta, mert volt pofája a békéért imádkozni, ahelyett hogy az orosz fegyverek győzelméért tette volna, a kis rohadék. Úgyhogy, mint a szép sztálini időkben, a pap nyilvános önkritikát gyakorolt, így legalább nem rúgták ki, ha a méltóságát bele is taposták a disznószarba.
Nekem meg az jutott eszembe, hogy az ilyeneket a Karmelita Irodaházban is veszik? Ha már olyan rohadtul, de tényleg elképesztő, mondhatni galaktikus méretekben békepártiak (plusz külön államtitkárt tartanak pórázon a hátsó udvarban, "keresztéynvédelemre"), akkor mégis csak felhúzhatná a szemöldökét, mondjuk Semmijen Zsolt nertárs, hogy de ezt azér' már mégse. Persze csak akkor, ha a békepártiság nem azt jelenti esetükben, hogy hagyják őket békén, azt csinálni, ami csak akarnak. Pedig de.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése