LOLA

Ez egy filmcím, egy tavalyi keltezésű ír-brit darabé, ami műfajilag sci-fi, kissé alternatív történelem és háborús dráma, ami formailag meg annyira retró, hogy a fal adja a másikat. Mert hogy koncepciója szerint, valamikor nemrég találtak meg némi 1941-ből származó fekete-fehér filmtekercset, ami az egyfajta időgépet még '38-ban feltaláló két nővér egyike hagyott hátra, a jövőnek, amit ők előre láttak a LOLA névre keresztelt gépükkel. 

Zavaros mi? Pedig a sztori faék egyszerűségű, a két tesó addig bütyköl, míg nem lesz egy olyan vevőkészülékük, amivel a jövőbeli tévé- meg rádióadásokat foghatják, így aztán a háborús években pont előre tudják, mikor és hol fognak bombázni  nácik, miközben azért David Bowie hetvenes évekbeli munkásságára is jut idejük. (Sőt,  maguk módján punkok is lesznek évtizedekkel a punkmozgalom előtt,  ha már eleve kissé kívülálló lázadók, miközben egy darabig remekül dolgoznak együtt a katonai hírszerzéssel is, úgy szakmailag, mint emberileg.) Ja, és pénzük is van bőven, ha már előre tudják a lóversenyeredményeket...

projectedfigures.com

Persze ezzel jól belepiszkálnak a jövőbe, mert ugyan megmentenek számos életet, de pont Bowie-t (meg Bob Dylant) úgy tűnik kitörölték a jövő kultúrájából, de hát egy ilyen mozinak alapeleme és dramaturgiai rugója az időparadoxon. Minek következtében  a "Portobello Angyala" néven működő nővérek, hamarost árulók lesznek, náci kettősügynökként hajkurásszák őket, egyiküket például annyira halálra ítélik, hogy a kivégzése előtt kicsivel a német megszállóknak kell kiszabadítaniuk. Mert hát a megpiszkált idősíkon a nácik szállnak partra Angliában, és nem a szövetségesek Normandiában. Szóval lehet, hogy nem is olyan jó előre tudni a jövőt, meg babrálni vele, mert könnyen golyó általi sírás lehet a vége. Meg hogy sose készül el a Ziggy Stardust és a Marsbéli pókok.

A film maga - ha már a "talált tekercsek" tematika mentén építkezik - amúgy karcos-recsegős, és mint már említettem, fekete-fehér, ráadásul mindez nem digitális trükk, hanem tényleg korabeli, 16 mm-es kamerákkal vették fel, jelentős részeben a testvérpárt játszó színészek (Stefani Martini és Emma Appleton, de főleg az előbbi), miként szerepük szerint is. 

De ez határozottan jól áll a műegésznek, pedig az ritkán szokott előny lenni, ha egy film olcsó, márpedig ez igazán kis költségvetésű, és nem is túl hosszú kamaradarab, de ha az ember elkezdi nézni, nem lehet abbahagyni. (Magam például éhes voltam már és pisilni is kellett - bár ez nyilván pont senkit nem érdekelt egy fél másodpercig se - előbb végignéztem, aztán jöhetett csak a Maslow-piramis alja.)

A LOLA egy nagyon eredeti és nagyon jó film, az egyik legjobb sci-fi (mert hát végül is az) amit mostanában láttam. És nem mellesleg olyan, mintha Philip K. Dick írta volna, aki amúgy tényleg írt valami hasonló alternatív történelmi dolgozatot, az volt Az ember a fellegvárban, amiből egy vacak sorozat is készült, a minek.