2016. november 27., vasárnap

Elolvad

Elolvadt az internet az Abigel nevű kengurutól – olvasom, és igyekszem nyugodtan viselni. Kretén „hírportálok” kretén betűmunkásai szerint az internet naponta olvad el, sőt naponta többször is, ha ezekből a színvonalas betűipari (fotó und videóipari) termékekből indulunk ki, az internet hatalmas darab cukrozott vaj, ami minden bébifókától, bébikengurutól, nyomorék kutyától elolvad, nyilván azért, hogy aztán kisüthessék benne a dinsztelt felhasználók agyát, velőrózsák rántva, tartárral, életünket és hagymás vérünket az információs forradalomért.

Úgy húsz éve még az volt a gondolat, hogy a net lesz a populista ostobaságba hanyatló tömegdemokráciák megmentője, az új   agóra, Haberma spolgári nyilvánosságának igazi terepe. Pedig az internet már akkor is nagyobb részt pornóból és összeesküvés -elméletekből állt, a közéleti viták pedig nagyrészt kölcsönös sértegetésből, ha a vonatkozó fórumok minden hozzászólása igaz lett volna, az emberiség 120%-nak lenne prostituált az anyja, és nagyjából 80%-a lelkesen közösülne is vele. Igazából a „közéleti diskurzus” csak a pornó folytatása volt, más eszközökkel.

Aztán tíz-tizenöt évvel ezelőtt már világos volt, hogy a netes tartalom nagy része sima kamu, beleértve a konteókat meg a pornót is, elvégre a vadul kefélő szereplők nem is szeretik egymást, a pucér pizzafutár meg valójában bekokózott pornószínész, illetve pornóipari segédmunkás. Viszont a közéleti viták sem maradtak meg az anyázás szintjén, inkább eltűntek csendesen, ma már a Rosszabbikosoktól a laposföld-hívőkig meg a felcsúti harci nyugdíjasaiig mindenkinek megvan a maga kis zárt, tőgymeleg sarka az hálón, nem szeretnének ők már vitatkozni, a magukétól eltérő véleményt látni sem akarják, az anyázás meg csak akkor esik jól nekik, ha senki sem anyázik vissza. Ez a „jólmegmonta bayerúr annak asok liperális buziköcsöknek magajó matyarember” paradigmája, üvöltsünk falkában, mert falkában üvölteni jó, de ne álljunk szóba a másik falkával, még a végén kiderül, hogy pont olyan sötét bunkók vagyunk, mint ők, igazából üvölthetnénk magunkra is a tükörbe.

De nem, mindeninek csak a megerősítés kell, elvégre annyi baja van az embernek, gázszámla, villanyszámla, jön a gyerek foga, oltatni kell a kutyát, jön a kutya foga, megbukik a gyerek a kutyaiskolában, a szomszéd magyarnóta-rajongó és süket, nem jön fel a piskóta, reped a bejgli és akkor még mindenféle komcsik /nácik /ateisták/ katolikusok /ellenzékiek /orbánhívők véleményén is idegesítse magát? Hát nem, mindenki maradjon a suszter kaptafájánál, még a suszterek is.

Ez régen úgy működött, hogy csak bizonyos újságokat olvastak (én mondjuk nem, tizenöt éve még minden héten megvettem  Magyar Narancsot meg a Demokratát is, igaz az utóbbit a szörnyülködés általi szórakoztatás végett), ma meg a neten lehet együtt vonyítani a Holdra.
És ami ezeken a aklokon kívül van, az rendületlenül a pornó, a cuki állatok meg a receptek, letölthető filmek és zenék meg online játékok, vagyis minden aminek nincs túl sok köze a társadalomnak nevezett absztrakció alapműködéséhez, ezekkel már úgy sózzuk a vajaskenyeret, hogy nem érdekel van-e egyáltalán vaj, vagy alatta kenyér.

Aztán csodálkozunk, ha a politikusok összehazudnak egy komplett valóságot nekünk, hisz megtehetik, míg ők feldúlnak bármit mi cicás videókat nézünk, az internet meg naponta kétszer elolvad, what a wonderful world. A fotelből nézve legalább is majdnem.

2 megjegyzés: