2016. november 15., kedd

Gasztrokeresztény

 A szegedi római katolikus püspökség (ami nevével ellentétben Szegeden van, nem Rómában) éttermet nyit a szegedi dóm aljában Katedrális néven, avagy besszáll a gasztoforradalom étterembizniszébe. Bár a helyi egyetem fő vallástudósa szerint jobban illene a cég profiljába egy szegénykonyha, mint a fine dining, szerintem nincs ezzel baj, legalább is amíg továbbra is az üdvösségre hajtanak a Michelin-csillag helyett.

És persze nem új dolog a templom aljában az étterem, én a londoni Szent Pál katedrális kiriptájában találkoztam az első deszakralizált melegkonyhás vendéglátóipari egységgel, aztán még egy párral, a St. Martin-in-the-Fields templom kriptája a legjobb ebből a szempontból, már ha az embert nem zavarja, hogy egy temetkezési helyen fogyasztja a tükörtojást, vagy a halat krumplival. (A  kávéval nincs gond, pláne ha instant, az már stílszerű, mert az gyakorlatilag amúgy is hamvasztott kávébab. Ami meg igazából nem is bab, de ez most mindegy.)
Vagyis az anglikán egyház már régóta utazik gasztróban, nekem gyanús, hogy mondjuk a St. Martin esetében már több szakács dolgozik a templomnak, mint pap, de ha a mosogatókat, ajándékbolti alkalmazottakat és koncertjegy-dílereket összeadjuk, simán lenyomják a helyi klerikusokat, akikből egy focicsapat sem jönne ki, talán ezért nem játszanak meccseket a konyhaszemélyzettel a templom előtti téren. (Meg mert a templom előtt a Trafalgar Square van, ott útban lenne Nelson oszlopa, a szökőkutak meg a galambszart kerülgető turisták, a Yodának öltözött élő szobrokról nem is szólva.)


Egy-egy ilyen projekt persze átértelmezi a vallási turizmus fogalmát, leginkább azzal, hogy erős zárójelbe teszi a vallási jelzőt, de lehet, hogy csak valami ravasz hittérítő szándék áll az egész mögött. Végül is mindegy, legalább is eleinte, hogy a népek Jézus vagy a bélszín miatt mennek templomba, a lényeg hogy ott vannak, és ha már, talán lehet velük kezdeni valamit evangelizációs vonalon is.
Nem kell erőltetni persze, lehetne a kínai szerencsesüti mintájára szenteletlen ostya, benne kis bibliai idézettel (csak ne az ószövetségi X szülé Y-t, Y szülé Z-t genealógia, mert attól mindenki elmenekül buddhistának), misebor-sommelier vagy bazi nagy tömjénillatú gyertyák. Egy ilyen szolidan egyházias hangulat hatására még akár egy kádéenpésben is felmerülhet a megtérés gondolata.

Nem kell viszont túlzásba vinni a bizniszt, nem kell minden közönségigényt kiszolgálni, a szado-mazo klub  (spanyol inkvizíció revival) például határozottan ellenjavallt, de hasonló féleértés lenne a templomoslovag-ketrecharc, az akciós utolsó vacsora vagy a búcsúcédulák árusítása, utóbbi már ötszáz éve sem jött be. (Képeslapot árulni persze szabad, sötétben világító műanyag feszületet és mága zoltán cédét ellenben tilos, a szűzmáriás tolltartó határeset. Minden esetre érdemes vigyázni, a túltolt kalmárszellemnek kiseprűzés a vége, és nem higiéniai okokból.)

De az étterem az mehet, csak az a fontos, hogy jó legyen a desszertválaszték (az feledteti a korábbi gyenge közepes fogásokat), és ne profanizálja a hely eredeti szellemét. A jó keresztény sütemény az a muffin, a cheescake meg a csokitorta (az oroszkrém nem jó, azok a lelkük mélyén még mindig kommunisták), a francia krémes erkölcstelen a feketeerdő-torta viszont a Sátán ürüléke sok tejszínhabbal, és titokban náci. Az meg újból csak kiseprűzést ér a nagy mennyei realityben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.