Nevezéktan (alapvetés)

A tizenegyedik parancsolat lehetne az, hogy „Ne adj dolgoknak hülye nevet!” Persze lenne még tizenkettedik, tizenharmadik és így tovább, a környezetvédelemmel és a fiúzenekarokkal kapcsolatban is, meg más bolygók esetleges gyarmatosításáról, de egyelőre elég a hülye nevekkel foglalkozni, ad az elég melót önmagában.

Régen a dolgoknak persze nem volt nevük, őseink vagy menekültek valami elől vagy megették, ami egyikre sem volt alkalmas, azt eltüzelték a barlangban hideg ellen. Ennek a pár dolognak igazán felesleges lett volna nevet addni, elég volt észlelni, hogy esik, nem kellet tudni hozzá hogy magasnyomású ciklon vagy mediterrán légtömegek, ez már akkor is mindegy volt, csak minket zaklatnak vele folyamatosan. Ami meg tényleg fontos volt, azt lerajzolták a barlang falára, hogy a régészeknek legyen min örömködni, meg ugye a turisták a barlangrajzos bögréikkel.

Később a civilizáció nevű divathullám elhozta a nevek sokaságát,  menő lett a dolgoknak nevet adni, mintha a dolgok meg az emberek legalább is egyediek lennének, és nem mindenki tök egyformán próbálna egyéniség lenni, de az egyediség illúziója  miatt az elnevezések gyorsabban szaporodtak mint maguk a tárgyak, fogalmak meg a kis szőrös izék. Bezzeg őseink még nem gyúrtak az egyéniségre, egyformán voltak szőrösek, büdösek és egyöntetűen haltak meg harmincéves aggastyánként, ha addig el nem vitte őket a kardfogú sorscsapás.

Ma viszont minden marhaságnak nevet kell adni, ha valami tapizós telefonból kijön a bézs árnyalat (már maga az milyen, hogy bézs, hát ezeknek nem elég a sok régi jó szín, hogy piros, meg sárga, meg zöld? és mi a tököm az a magenta?), levendula illatban vagy alvinésamókusok alakú gombbal (mert csak egy van, de az is bézs), annak rögtön lesz külön neve, hogy Solaris XT300 vagy valami teljesen hasonlóan értelmetlen rendszám, csak hogy érezze a fogyasztó, ez nem a Polaris XJ200, ami tök béna, és csak az egészen reménytelen senkik járnak olyannal, kultúrember szégyelli elővenni a villamoson.

Mostanában sokszor hallom a szót, hogy emlékezetpolitika, ezt régen úgy hívtuk, hogy történelem, az emlékezetpolitika abban különbözik tőle, hogy hazudunk is. Vagy a hülye cégnevek, hogy Szupermega 2000 Szolgáltató Kft. Ugyanott Pianínó Eladó és hasonlók, nem is szólva a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, nyilván a Ferihegy túl bizalmaskodó volt.

És akkor tegnap azt mondja arádió a fülemben, valami NB III-as focimeccs kapcsán, hogy játszott valami pécsi csapat, az ellenfél pedig a Békéscsaba 1912 Előre II., igen a békéscsaba-ezerkilencszáztizenkettő-előre-kettő (már ezeket is római számozzák, mint hogy dájhárd négy), úgy tűnik, minél alacsonyabb osztályú a csapat, annál hosszabb név kell, csak hogy látszon, azért még valakik, azért még ők verik a csalánt a sajátjukkal.

Azért egy szupermega káeftét beszerezhetnének névadó főszponzornak, az lenne az igazi, hátha nem férne ki a neve a békéscsbai helyi lap sportrovatában, átlógna a kolbászfesztiválos hírekbe is.

Persze őseinkenk még kolbászuk sem volt a barlangban, illetve nem olyan értelemben.