2016. november 28., hétfő

Hullana és hózna

Horváth Éva melle máris a nyárra készül, írja egy hírportál (na jó, a 24.hu, de lassan olyan kínos olvasni, mint a blikket, aki szerintem a hekk rokona, csk kirántva olyan papírízű), és mellékel egy fontót egy egészen ijesztőnőről, ami után már egyáltalán nem érdekel, ki a fene az a Horváth Éva.

Ellenben én egyáltalán nem készülök a nyárra, idén jó lenne egy kis tél is az ünnepek idejére, hóval meg faggyal, meg azzal a apró szemcsés izével, amivel az előbbiek ellen szórják fel a járdát, hogy aztán a cípőtalpon behordjam a lakásba, és még húsvétkor is azt porszívózzam minden félreeső sarokból, vagyis az összesből. (Bár húsvétig legalább van esélyem elfelejteni horváthéva fejét, ami után a melleit már nem is mertem megnézni.)
De ez is a télhez tartozik, miként a délutáni sötétség, a sült tök, a szaloncukor, a bokaficam és a reménytelenül fél pár kesztyűk. És mivel mindjárt vége ennek a hónapnak is, talán lesz már hó nemsoká, nem csak ez a november rain, mert bár huszonéve nem szánkózok, mindig is utáltam hógolyózni és nem emlékszem, hogy valaha építettem-e hóembert, de az ablakból nézve imádom a hóesést, meg a behavazott városi tájat az ablakon túl.

Bent a szobában jó meleg van, a tévében csendesen duruzsol a Reszkessetek betörők vagy a Tapló télapó, a frissen porszívózott műfenyő már feldíszítve, az akciós bejgli csendben porlad a szekrényben, kint pedig elakadt buszok túráztatják a motort reménytelenül, egyre mélyebbre ásva magukat a hóba. A háttérben egymásba csúszott autók sofőrjei anyáznak indiszkréten, a forgalomirányításra hivatott rendőr egy idő után feldja a küzdelmet és duzzogva félreáll dohányozni, a böhönyei busz sofőrje pedig nem hiszi el, hogy nem fér be a megállóba, ahol még csupán öt busz vesztegel. (Maris szerint a Böhönye az egyik legviccesebb falunév, és tényleg, olyan mint valami bográcsos étel, ami hánytat, vagy valami börzalmas tarhonye, persze a legjobb falunév evör, még mindig Pornóapáti. Bár a pornó meg az apát egy kifejezésben nem is olyan idegen, ha a vonatkozó hírekre gondolunk.)

Nálunk már pár centi hótól megáll az élet, vészhelyzetet hirdet a kormány, az önkormányzat és a szabadkőműves világösszeesküvés, két napig mindenki úgy csinál, minta itt lenne a világvége, már csak elemről pislákolna a kábeltévé, fogytán lenne az ivóvíz, és csak szárított böhönye maradna reggelire. De tényleg, az erre hivatottak minden évben gyermekei meglepődöttséggel veszik észre, hogy a mi éghajlatunkon havazni is szokott télen, ilyenkor válságstábot hívnak össze és intézkedési terveket készítenek, majd megvárják, míg elolvad a hó, és lehet latyakügyi operatív törzset játszani, ez majdnem olyan jó mint az indiánosdi, csak kell hozá laptop.


Akinek ez nem elég szórakoztató téli program, az nézegesse, horváthéva nyárra készülő melleit. illetve mellét, a címben egyes szám volt, például ezért sem mertem rákattintani. Inkább jöjjön a hó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése