Két perc gyűlölet

A gyűlölet alapvető emberi érzelem, lelki és szociális szükséglet valamint hatalmi váltópénz, mondhatni a társadalom kovásza és emésztőnedve. Gyűlölni fontos, de gyűlölni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes. Mert érdemes.

Az elfojott gyűlölet ugyanis eleve nem jó, fülfájást és székrekedést okozhat, szélsőséges esetben lábköröm-rákot, az ember körzeti álllatorvosnak vagy egy önkormányzati cég felügyelőbizottsági tagjának képzelheti magát tőle, igaz ezek a hallucinációk kúraszerű rumfogyasztással enyhíthetők.

A gyűlöletet tehát ki kell engedni, ki kell élni, de sajnos manapság erre kevés intézményes lehetőség kínálkozik. Nincsenek már nyilvános kivégzések, sehol egy jó kis diktatúra, ami megmndja, hogy most a zsidókat, most a reformátusokat, most meg a baptista fogorvosokat kell gyűlölni. A migránsozás persze ígéretesnek látszik, megvan a két alapelem, vagyis eleve idegen szóval jelöljük őket, plusz a többség sosem találkozik velük (így aztán bármit állíthatnak róluk), de önmagában kevés.

A magukra hagyott állampolgárok így kénytelenek gyűlölni a fura fejű nőt, aki csak a pénztárnál kezdi keresni a tárcáját, hogy aztán másfél kiló aprót borítson a földre, mikor megvan, vagy a pasit, aki pont előttük áll a sorban a postán, és csak az utolsó pillanatban ránt elő egy iktatókönyvet meg hetven ajánlott levelet, vagy épp a szomszédot, aki az Evangélikus bábfesztivált bömböltei egész este a Pax tévén.

Ilen esetekben a gyűlölet spontán és azonnali, nincs ideje megérnie, mint egy jóféle, palackozott rasszizmusnak, és a többi sorban állóval/szomszéddal is csak alkalmi, múlékony koalíciók köttetnek, hogy aztán az épp csak koncentrálódó gyűlöletenergia pocsékba menjen.

Ezért aztán egészen valószínűtlen dolgokat is célba vehetünk. Lehet gyűlölni a tavaszt, mert idióta madarak üvöltöznek a fákon, a nyaralást, mert minek utazunk annnyit valahová, ahol még kibírhatatlanabb a kánikula és érthetetlen nyelveken brekegnek körülöttünk, vagy a csokifagyit, mer’ miért néz már ki úgy, mint egy kupac fagyott szar?

Az ilyesmi edzésnek nem rossz, de nélkülözi a rendszerességet.

És mivel a szánalmas és lapos migránsozáson kívül nincs semmi központilag felkínált, össznépi gyűlölnivaló, kénytelenek vagyunk egyéni fejlesztő programokat kidolgozni, már csak a kondíció és a miheztartás végett.

Én például a szobanövényeken kezdem, engesztelhetetlen gyűlöletemmel már öngyilkosságba kergettem egy hibiszkuszt (az csak rágalom, hogy túlöntöztem), és gyakran nézek megvetően az ékszerteknősre (aki azonban csak bambán néz vissza, és időnként a „kaját!” testtartásba merevedik). de igazi, szívből jövő gyűlöletet egyelőre csak az időjárás és a helyi buszmenetrend iránt tudok táplálni, igaz ez már közösségi élményhez is vezethet, mert szerintem sokan vannak ezzel így.