Neutazzánia

Rájöttem, hogy nem bírom az utazos műsorokat. A tévében még csak-csak elmegy, bambulom huszadszor a thai tájat, de rádióban vagy olvasva már nagyon fájdalmas. Pont annyira nem érdekel, ahogy emberek órákon át mesélik élményeiket, mint gyerekkoromban a rokonok beszámolója em érdekelt a kalandos és egzotikus zalakarosi gyógyfürdőzésről. Ma már az utazás csak otthon ülve tűnhet egzotikusnak, de mikor már az ötödik hátizsákos turista adja elő magát az új Kőrösi Csoma Sándorként, mert szerzett a neten olcsó repjegyet Bangkokba, vagy a harmadik ezo-luvnya ad spirituális tanítást egy kéthetes, akciós indiai jógatábor után, nálam kezd elszakadni a cérna.

Eg darabig hallgattam a Tilos Rádió műsorát, a Harmadik utas címűt, de az utóbbi időben már képtelen vagyok elviselni. (A műsor címében egyébként számmal írják, hogy harmadik, nyilván mert így ők az elsők a műsorok betűrendes listáján a rádió honlapján, ami ügyes.)

A műsor vendégei gyakran utaznak valahová, többnyire ezért hívják meg őket, vagy a műsorvezetők utaztak épp nemrég valahová, ekkor már meg sem kell hívni senkit. Viszont valahogy mindig Ázsiába meg Amerikába utaznak akik, de ez engem már nem érdekel, a főállású utazók meg még kevésbé.

És ott vannak a borzasztó utazós blogok! Az alapeset az, hogy van egy középkrú (-ság felé haladó) nő, néha férfi, korábban bróker  volt, HR-es vagy egyéb cápa egy multinál, először csak biznisz-klasszon repült munkaügyben, aztán kiszállt a mókuskerékből, és azóta igazi neohippiként járja a világot, platina amex-kártyával persze, mert fontos a megvilágosodás, csak legyen hozzá hitelkeret.

Indiában kapott egy fröccsöntött amulettet egy beszívott gurutól, azóta maga is osztja az észt (az élet, a világmindenség meg minden), Burmából Mianmarba megy kócsszörfinggel, és észre sem veszi hogy ez ugyanannak az országnak a kétféle elnevezése, lelkessen írja le Laosz szépségeit, pedig csak egy vidéki repülőteret látott beőle a csatlakozásra várva.

Egyszer négy napot töltöttem Barcelonában egy konferencián, úgy érzem ideje írnom egy útikönyvet Katalóniáról, elvégre a wikipédia meg a google street wiew korában amúgy is felesleges utazni. Ha itthon maradunk nem keverik el a csomagjainkat a reptérem, nem vegzálnak a határőrök mert a szakállasok eleve terrorista-gyanúsak, nem kapunk el egzotikus bőrbetegségeket, és a sarki boltból származó rozskenyértől biztos nem kapunk vérhast sem. Van aki öntözze a szobanövényeket és etesse a teknőst, meg olcsóbb is.

Ráadásul, ha mégis elutazunk valahová, könnyen belebotolhatiunk egy ex-HR-esbe, aki a transzcendes spiritualitás útját járva megy tíz percen belül az agyunkra, mi meg visszavágyunk a fotelbe, ahol bármikor elkapcsolhatunk a Travel Channelről, és olvashatunk valami galaktikus sci-fit, ha már a Föld bolygótól agorafóbiánk van.