Sic Transit Gloria Mundi - mondja a művelt latin, vagyis így múlik el Gloria Mundi, ő biztosan egy dél-amerikai tévésztár, akit vicces módon Világ Dicsőségének neveztek el a szülei, míg el nem múlt. És ez az agyonkoptatott, gimnazista-latin mondás azért jutott eszembe, mert elővettem a Dr. Who DVD-diszdobozaim, hogy akkor most nézek egy kis ilyet, és az epizódok fele nem is volt ismerős, mikor a kis füzetkéket nézegettem. (Ez is miféle gügyögés már megint, hogy füzetke, meg nézeget, de tényleg nem túl nagyok, és kevés bennük a szöveg, az olvasgatnivaló, csak hogy kicsinyítőképzőben maradjak.)
Különösen a speciális epizódokkal voltam gondban, a négyből csak egy sztoriját bírtam felidézni, úgyhogy holnap megnézem a többit, bár az nehéz úgy mert nyomkodni kell a lejátszó távirányítóját, és előtte le kell tennem a laptopot, meg holnap Forma-1 is lesz, valamint 2 és 3, de tényleg. Azért majd bepréselem (ebédet úgysem kell főznöm) hisz nekem a Dr. Who munkaköri kötelesség, ha már erről a sorozatról neveztem el a blogomat.
De tényleg érdekes, mennyire ki tud kopni az ember életéből az, amivel nem sokat foglalkozik, ez esetben is az volt, hogy láttam sorakozni a DVD-dobozokat a polcon, egy másik olcon egy halom DW-s könyvet, velem szemben egy asztali TARDIS, mellette Chris Eccleston (a kilencedik Doktor, ha valaki nem tudná) nekem dedikált fotója, az íróasztal alatt (amin nem írok, a teknős akváriuma van rajta) meg egy távirányítós Dalek, amelyik viccesen tudja azt kiabálni hogy Exterminate!, ha van benne elem. Ha nincs akkor csak nem viccesen tud nem kiabálni.
ez van nekem dedikálva (metro.co.uk)
És ha már így körbe vagyok véve kedvenc sorozatom emblematikus darabjaival, ha minden nap ezeket látom, ezek között létezem, akkor nézni már minek is? Vagy olvasni?
Aztán most egyszer csak kiderült, hogy az ilyesmi nem szívódik fel bőrön át, a dévédék dobozának rendszeres megtekintése nem pótolja azok tartalmának képernyő által elkövetett megtekintését, arra bizony időt kell szánni, ha már felmerül az emberben, hogy milyen jó is volt anno ezeket nézni.
És bár a speciális epizódokat holnapra ütemeztem be, azért ma is néztem egy-két nem speciálisat, a repülő furgonnal dugóban ragadó macskákkal, a gyerekekkel, akiknek az arcára nőtt a gázmaszk London bombázása idején, meg a Canary Wharf-i csatát, ahol a dalekek meg a cyberman-ek gyakják le egymást, rivális-inváziós alapon. (Most majdnem azt írtam hogy cybermenek, de az ugye dupla többes szám lenne, valami olyan leiterjakab, mint a bacon szalonna vagy a Beatlesek.)
És Londonban sejj van számos utca, a galaxisban még több, sokfelé lehet utazni az időben, ennek megfelelően a bedobozolt első négy évadból is egy csomó mindent újra kell még néznem, nem is beszélve arról, hogy az akkori két doktor után már volt kettő másik, jelenleg meg a harmadikat koptatják, aki ráadásul nő. Ő a tizenharmadik doktor, a tizennegyedik meg lehetne mondjuk egy transznemű fekete lányanya, az a mosómedve a Galaxis őrzőiből vagy a kék szín egy különösen intelligens árnyalata, csak megfelelő prizmába kell vetíteni a forgatáson.
De előbb a kilencedik és a tizedik doki, meg az útitárs csajok, akiknek valahogy mindig jól áll ha a világ megmentésében kell segédkezniük.
Őket most jól újranézem. Bárcsak a munkával vagy a párkapcsolattal is ilyen egyszerű lenne minden.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése