Nos az úgy kezdődött, hogy egyszer régen, valamikor a huszadik század vége felé egy rövid ideig magyar szakos is voltam, később aztán már nem. Mert a nyelvészeti meg irodalmi tanszékekkel csak annyi bajom volt, hogy nagyon nem bírtam azokat, akik ott tanítottak, meg azt sem ahogy. Úgyhogy magyartanár helyett végül szociológussá züllöttem, de azóta azért lettek ennél nagyobb hibáim is. Viszont mikor doktorira jártam (levelező-megalázó tagozaton, mint szinte mindenki), úgy fél év után jöttem rá, hogy az a program amiben én vagyok, az a nyelvtudományi doktori iskolához tartozik, tehát ha a dolgok valami furcsa együttállása miatt mégis befejeztem volna a disszertációmat, akkor nyelvtudományból lettem volna péhádé, legalább is papíron.
És ilyen előzmények után már joggal érezhetem magam okleveles hobbinyelvésznek, pláne mivel oklevelet is bármikor tudok nyomtatni magamnak, pontosabban tudnék, ha lenne nyomtatóm.
Mindez azért érdekes, mert ma is már sokadszor bántotta a fülemet valami ostoba reklám. Biztos ostoba volt, mert fogalmam sincs mi a fenét reklámoztak vele, nekem csak annyi maradt meg, hogy valami gyerek rajzol meg talán szaladgál, és közben egy anyukahangú szinkronszínész ilyeneket mond (nagyjából), hogy "egy nehéz nap azt jelenti, lehet kell kis segítség". És nekem ez a lehetkelkis (kiejtve tényleg így, egy levegővel, egy l-el) karcolja az agykérgem, mert egyszerűen nem passzol a nyelvérzékemmel. Számomra ez valahogy így lenne helyes: "lehet, hogy kell egy kis segítség".
De egyre inkább úgy tűnik, hogy ez a formula szép lassan kikopik a nyelvünkből. Sőt, igazából már ki is kopott, legalább is a mindennapi nyelvhasználatból, még pár év, és az általam helyesnek vélt fenti megoldás rettenetesen archaikusnak fog hatni, és a tinédzserek majd jól kiröhögnek érte, meg érdekeseket mondanak rám, főleg negatív értelemben. Amit aztán vagy értek, vagy főleg nem, mert már a mai tiniszlenget is csak úgy tudom dekódolni, hogy rendszeresen és elég sok filmes fórumot olvasgatok, ahol erősen jelen van a sok húsz alatti zsigeri filmkritikus. (Írni mondjuk nem írok ezekbe a topikokba, mert egyrészt eleve nem írok sehová kommentet, másrészt meg úgy vagyok a szlengjükkel mint az olasz nyelvvel, hogy érteni még csak-csak, de beszélni vagy írni azt semmiképp.)
Na persze az, hogy a nyelv változik az természetes, ez esetben is normális dolog ez a fajta rövidülés, ráadásul a nincs is olyan, hogy helyes nyelvhasználat. (Valólyában a hejesirás is kitsit felssleges, de gondolom arra azért kell szükség, mer lyogszabájokhoz meg közleménjekhez kell valami standardizálott sztenderd irásmód, hogy 1 értelmü legyen.) A nyelv az pont az és olyan ahogy használják, ahogy az emberek széles körben és spontán beszélnek,nem lehet normatív módon előírni, mi és hogyan kell mondanunk.
A nyelv a sein és nem a sollen kategóriájába tartozik (asszem egy időben túl sok német filozófust ovastam pár hete is), nem lehet megmondani hogy milyen egyen, csak azt hogy milyen, milyenné alakítja épp / az istenadta nép. Hisz a nyevet mindig a beszélők közössége hozza létre és működteti, az a helyes, ahogy az emberek beszélnek, és akkor működik ha megértik egymást. (Ha megvan az esélye, hogy a szükséges mértékben megértsék egymást.) És ez a megértés lehet talán az egyetlen normatív kritérium vele szemben, a többi már csak ízlés kérdése.
Szóval semmi bajom nincs a lehetkellkis segítséggel, hisz normális, hogy változik a nyelv. egyszerűen csak nem szeretem, nem az én nyelvi ízlésem.Nem lettem nyelvtannáci, igényem sem lenne rá, szimplán arról van szó, hogy magabiztosan középkorúvá öregedtem, de annyira, hogy már csak a bolti nénik szólítanak fiatalembernek.
És most, hogy röviden ám teljesen feleslegesen okoskodva felfedeztem a spanyol viaszt, megyek és főzök egy teát. Ilyen hűvös időben lehet jól fog esni. (Brrrr...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése