A reklámokat szidni mindig hálás dolog, elvégre a reklámokat eleve utáljuk, különösen a tévében. Hisz nem lehet egy húszperces sitcom-epizódot végignézni a nélkül, hogy ne tolnák az arcunkba tíz percen át az extra fehérítő erőt, az alacsony téháemet, a legújabb McDöglesz szendvicset és az akciós döglöttcsirke-darabokat. Ez nyilván senkinek sem hiányzik, de biztos vannak olyanok akik ezek hatására vesznek fel hitelt az extra fehér döglött csirkére, különben nem csinálnák.
De azért az nem mindegy, mennyire ócska a reklám, mennyire néz minket enyhén értelmi fogyatékos ötödikesnek, mer sok tényleg keratív darab mellett külön kasztot képeznek a zenére táncolva gügyögős városi rémálmok. És ezekkel legtöbbször mindig valami igazi tömegkaját (szakszerűen: junk food-ot) akarnak eladni, mint csipsz, cukros üdítő meg nagyipari tucatcsoki.
Van féldául a fanta nevű ipari narancsszörp, annak reklámjában kiskamaszok vonaglanak (vagy vonagolnak? - így sokkal kreatívabban lehetne ragzani a igéket) valami dob+basszus alapra, az egzaltált reklámhang meg olyankoat mond hogy élmény, élvezd és oszd meg a haverokkal (avagy: reklámozz nekünk ingyen), mert ez olyan full fincsi. Na ennél a full fincsinél éreztem azt - amit mostanában amúgy egyre gyakrabban - hogy Elvist utánozva szeretnék én is pisztollyal lőni a tévére. Ehhez csak két dolog hiányzik: nincs pisztolyom és másik tévém.
A másik hőn utált retardált reklámom a Pringles nevű, amúgy nem rossz csipszet promotálja. (Persze ez a cucc is csak ahhoz képest nem rossz, hogy csipsz, mert az csipsz az amúgy per definitionem ócska egy kaja.) Itt lelkes kora huszonéves törpék buliznak lelkesen eg csipszesdobozbn, mintha nem lenne holnap. És hát nekik nyilván nincs is, mert egyfelől nehéz elképzelni bármelyikükről is, hogy a buli után menne dolgozni a a Rojál Valamilyen Bankba, a helyi busztársasághoz vagy a sarki kávézóba tejszínt esztergálni, másfelől meg úgyis megeszik őket nemsoká az óriások. akik az ő óriási kanpéjukon ülnek, és pont abból a csipszes dobozból zabálnak, ahol épp csúcsra jár a party, de hát köztudott, hogy a fékevesztett multozásnak rendszerint sírás a vége.
És persze minden ilyen reklám valahogy azt sugallja, hogy nem azért fogyazstas csoki, kólát és hasonlókat, mert pörög a buli, és épp az esik jól, hanem - megfordítva az oksági sorrendet - azért támad kedved feltolni a basszust és ugrálva táncolni rá, mert a fanta annyira kurvára felpörget, hogy a csipsz adja a másikat.
Hát tudja fene, nekem még egyszer sem támadt kedvem táncolni egy szénsavas üdítőtől, csipsztől meg pláne nem. Persze ha jobban belegondolok, nekem még igazából még soha életemben nem támadt kedvem táncolni csak úgy, legfeljebb jó csajok és/vagy alkoholos befolyásoltság fennforgása esetén. De azok már külső motivációk, ahol a tánc (na jó, az egyet jobbra, egyet balra szeletelés) nem cél csak eszköz, az ember végül is csak smárolni akar, és ha ehhez a ritmusra topogáson át vezet az út, hát legyen.
Persze soha nem próbáltam ki a szintetikus partidrogok egyikét sem, lehet hogy a használóik azok hatására valóban igazi önmegvalósításnak élik meg a megakadt lemeztűre való önfeledt ugrálást. Talán a fantát is fel kellene ütni egy kis ekivel, akkor legalább indokolt lenne a fullfincsis reklám is. Meg jobban fogyna a cucc, bár nem biztos hogy pont a reklám miatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése