Ma is valami podcastet hallgattam a buszon, és eszembe jutott egy pár évvel ezelőtti beszélgetés, ami réges-rég történt egy messzi-messzi gyárban. Földrajzilag messzi, nem a Lionel nevű focista értelmében, ez a gyár olyan nagyon messzi van, hogy túl van a Kaposvár áthúzva táblán is, azaz már nem a helyi lokalitás csak majdnem, mondhatni agglomeráció. Szóval ott is épp valami hangoskönyvet vagy ilyesmit hallgattam munka közben (pontosabban épp dolgoztam Thomas Mann A kiválasztott című regénye hallgatása közben), mikor jött egy kolléga, aki jól láthatóan régóta nem agyra gyúrt már, inkább testzsír százalékra. És azt kérdezete, hogy:
- Milyen zenét hallgatol? (sic!)
- Nem zenét, hangoskönyvet - válaszoltam, amivel viszont csak összezavarni sikerült.
-Dehát a könyvet olvasni kell...
- Ezt speciel hallgatni, ha már valami színészféle volt szíves felolvasni nekünk, ez egyfajta előfőzött, előemésztett, olyan csepűrágott változat, ami jó, ha az embernek épp nincs lehetősége olvasni, ám unatkozna.
- Ja, ja, de melyik zenekar akkor? Ilyen danubiuszrádjós? - a csepűrágás szóba hozása nyilván kissé összezavarta.
- Nem ez tényleg egy regény felolvasva, ezért hívják hangoskönyvnek - ami a kamionsofőrök legjobb barátja a nem cukormentes kóla meg az akciós csipsz mellett, tettem volna még hozzá, de inkább nem. Pedi jól ismerem a témát, magam többször is bejártam már fél Európát kamionnal, mióta letöltöttem a vonatkozó szimulátort. Holnap este például Glasgow-ból viszek rizst Milánóba, hát lassan már értem miért is nem szeretem az olaszos rizottókat, én a helyükben nem Skóciából szereznék be ilyesmit.
De szokás szerint megint messzire asszociáltam magam (pedig már eleve a Kaposvár áthúzva táblán túlról indultam), pedig csak azt akartam megjegyezni, hogy az emberek többsége (na jó, az általam személyesen ismert ember közül gyakorlatilag mindenki) csak zenét fogyaszt a füléből kilógó dróton keresztül, én meg mindent csak azt nem. Verbális típus vagyok, ha hagynak sokat tudok beszélni, és enyhén grafomán vagyok, amik jól jöttek még boldogult tanárúr koromban, de nagyon feleslegesek egyébként. Mert például egy gyárban túl sokan vannak, akik a fácsére is azt írják a végzettségükhöz, hog Az Élet Iskolája, pont így nagybetűvel, és sajnos sokaknak ez a munkahelye is. (Ami azt jelenti főleg, hogy sokat szívatták gyerekként, de most már ő szívat, pont mint a hülye középiskolai gólyatáborokban, ahol a végzősök azt mondják, hogy minket csesztettek elsősként, de ma már végre mi csesztetünk, hisz ez a világ rendje, valamint az ultima ratio, bármi is legyen az.)
De mindegy is, lényeg hogy megyek keresni valami jó podcastet, mert holnap is munka (aztán három nap szünet), de lehet hogy valami hangoskönyvet is töltök. Le.
És leszek majd sokkal kevésbé csapongó is, de most igen nagyon fáradt vagyok, péntek tizenharmadika történt ma velem, a karácsony meg kurva messze van, nem mintha várnám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése