De csak a legvégén. Anyu egész odáig A bosszú asszonya (ha már ez a film címe), aki jóval a torták előtt tizenévesen teherbe esik, ül 13 és fél évet egy el nem követett gyerekrablásért/gyilkosságért, a börtönben megöl ezt-azt, aztán szabadulván bosszút áll az igazi tettes sorozatgyilkoson. Pontosabban bosszút álltat (de jó szó!), a lemészárolt gyerekek családtagjaival, majd miután folytatólagosan halálra késelték (csákányozták, ollózták) az elkövetőt, elmennek a munkahelyéül szolgáló cukrászdába sütizni.
A társtettesekkel még valami sötét csokitortát tolnak, de az Ausztráliából előkerült lányának már egy fehér tortát visz a szimbolikus hóesésben. Be White, Live White! - jajj, ezért ma Amerikában lincshangulat járna, de a film 2005-ös, és a fehér az tényleg a tisztaság szimbóleuma itten, nem is szólva arról, hogy hősei nem fehérek, a rasszjegyek értelmében sem. Hisz dél-koreaiak.
Mert A bosszú asszonya Park Chan-wook bosszú-trilógiájának harmadik darabja, mondhatni záróköve. Kevésbé brutális mint az Oldboy, és ahhoz képest csak fékezett habzással zseniális, de így is a sztratoszféra magasságából tekint le a hollywoodi lápvidékre.
Ez valahogy líraibb és távolságtartóbb, mint az elődje, de ez is beszippantja az embert már az első percekben, hogy aztán közel két óráig el se engedje. Fene tudja hogy csinálja, gondolom jók a színészek, erős a képi világ, és mindezt megdíszíti a zene, mint egy trancsírozott hulla mellett ízlésesen elguruló szemgolyó. Vagy mint hab a torkán, trancsírozásból itt elég kevés van.
A film amúgy remekül elmoralizál olyan kérdéseken, hogy akkor most a gyilkos gyilkosai a barátaink-e? Egymásnak biztos bizalmasai, összeköti őket a sötét titkuk, de a végére már tényleg egész jóban vannak. A főbűnös rituális kivéreztetését meg az a nyomozó vezényli le, afféle szúró-vágó ceremóniamesterként, aki korábban nem bírta elkapni a sorozat-gyerekgyilkos angoltanárt, bár tudta, hogy nem a főhősnőnk a tettes. De most legalább szakmailag segít elásni a hullát az erdőszélen, ha már a jogérzéke előbb ment nyugdíjba, mint ő fog.
Hiába sütött ki odakint a nap, ez a film elég sötétet csinált idebent, megyek is sétálni egyet, lejárom az élményt, meg gyűjtök egy kis D-vitamint. Lehet, hogy nem kellett volna egyben végignézni mindhárom filmet, ez így nagyon tömény volt (reggel kilenctől egy ebédszünettel idáig), de megérte Egyébként úgy rémlik, az Oldboy-ról már írtam itt, de A bosszú ura (a trilógia nyitódarabja) biztos kimaradt. Nem baj, a koncepcióhoz sokat nem lehetne már hozzátenni annak kapcsán sem, ezeket a filmeket látni kell, de tényleg, mesélni róluk az olyan, mint egy festményt elzongorázni.
Régebben nem gondoltam volna, hogy van olyan bosszúfilm, amihez képest a Kill Bill is csak egy túlárazott matiné, pedig ez itt az.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése