2020. augusztus 15., szombat

Kicsit barna, kicsit büdös, de a miénk!

Egész nap kormányhű sajtót olvasgattam, na jó, takarítottam is, de közben próbáltam folyamatosan népben-nemzetben gondolkodni, hisz a felmosószer is hatásosabban oldja a teknőskakát az előszoba padlójáról a kereszténydemokrácia eszmei-ideológiai keretei között. Gondoltam hátha megtérek, és akkor kinézve az ablakon nem csak azt látom, hogy már megint süt az a kurva Nap, hanem azt is, hogy a Haza ettől fényre derül.

De nem ment. A kormányfideszes sajtómédia annyira konfúz, hogy csak annyit tudok, hogy Soros. Minden, de minden mögött egy kilencvenéves tőzsdecápa áll, a Wall Street roskatag farkasa, aki azért háttérhatalmaskodik, mert gonosz, és azért gonosz mert csak! Már legalább két hete lázítja világuralmi terveinek előretolt elit alakulatát, a színművészeti hallgatói önkormányzatát a magyar színház új pápája, Beregszászi Böhömke ellen, pedig ő rendes magyar ember, hisz sok gyereke van. És milyen szépen felmondja a legostobább összeesküvés-elméleteket...
Vagy olvasom például a fura módon magyar nemzetnek nevezett agitkában, hogy ballib médiaverseny van Soros kegyeiért, miből levezethető, hogy az Indexet nem kicsinálták, hanem a szerkesztőség főleg szándékosan, és mellékesen élvezetből öntökönlőtte magát, hogy aztán ettől osztódással szaporodjon Gyurcsány. Izé, Dobrevné, vagy mi is a vonal a pártsajtóban ma délután.
Aztán megtudtam azt is, hogy a hatalmat egy demokráciában a kormány gyakorolja. Izé, én még úgy tanultam, hogy a parlament, a kormány is annak van alárendelve, meg hogy vannak ilyen hatalmi ágak, mind a három, amiből az egyik a kormányzati. De Montesquieu (aki még a törvények szelleméről is óbégatott) egy mocskos liberális, az egyik fő bűnöse a felvilágosodás nevű létsorsrontásnak, lehet, hogy utólag is fel kellene akasztani a csontjait.

Ja és feltűnt, hogy ma már le se írják azt a szót hogy liberális (biztos attól félnek, hogy a szómágia jegyében szemüvegük és filozófusdiplomájuk nő tőle), csak azt hogy libernyák, elvégre ez az új divatszó, amit a Főszabász bemutatott egyik heti nyári kollekciójában. Ott és akkor még oda nem illő kocsmai hőbörgésnek hangzott, de azóta minden prosti srác és fidelitászos párttitkár igyekszik lehetőleg minden második-harmadik mondatába beilleszteni, és úgy tenni, mintha mindig is használta volna. Elvégre ők önálló,  a hatos villamoson is a Haza Sorsán borongó entellektüelek, eszükbe sem jutna a az efféle nyájszellem (birkulás?), bezzeg a ballibek. Azok ugye mind Soros kottájából, mint köztudott, ezért a nemzeti-kereztény-konzervatív-számlaképes ifjú titánok (és a már Pozsgay elvtárs alatt is harcoló veteránok) tényleg nem tudnak folyton mást mondani, csak hogy Soros. (Esetleg, hogy migráns, de az nem külön ontológiai kategória, a migráns az a Soros folytatása más eszközökkel.)

Én meg gonosz vagyok (de tényleg, itt is miket művelek, te jó ég!), és eszembe jut, mi lett volna ha  a pártvezér és kancellár nem a rádióban libernyákol, hanem mondjuk - mivel hirtelen hasmenése támad, és már nincs hova hátrálni - egy nyilvános eseményen egyszerűen összeszarja magát. Nyilván másnapra a mind 888 prostisrác, úgy is mint a magyar nemzet hírlapja, publicisztikát kanyarít arról, hogy doktorminiszterelnök úr egy igazi tökös (na ja, beles) magyar ember, aki nem futamodik meg a nehéz helyzetek elől, hanem állja a (bél)sarat. És hogy az is kiderült, hogy az európai politikában tényleg Ő fingja a passzátszelet, de annyira, hogy néha kicsúszik a nyele. És másnap mindannyian szaros nadrágban mennek dolgozni, vásárolni, meg tévéműsorokba civil szakértőnek, és egymásét mérgeteik, hogy ki mennyire képzett ideológiailag.
Shitty is  the New Sexy! - irják majd pólóikra, hogy egy idő után komolyan is gondolják. Ja nem, már most is itt tartanak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése