Harmadik alkalommal rendezték meg a Nemzet Zászlója Felvonulást, ami annyira komoly hagyomány és erős brand, hogy még sosem hallottam róla. Elvégre az igazi hagyományok arról ismerhetők fel, hogy ha véletlenül találkozok velük (szigorúan csak a médiában, legalább is addig, amíg nem a konyhámban vonulnak fel) erősen elcsodálkozok, másnap még motoszkál bennem egy kósza gondolat, hogy tegnap valami fontos történt, aztán harmadnapra elfelejtem.
Egy magamfajta pszeudo-anarchista csak azokat a hagyományokat ismeri, melyek kellően beágyazottak a fogyasztói társadalom nyálkás testébe, mint a karácsonyi nagybevásárlás, a húsvéti locsolkodás által elkövetett idült alkoholmérgezés meg augusztus huszadikán a fejfájósan fotelben izzadás. Igazából egyiket sem gyakorlom, nem állítok májusfát, nem locsolkodom, nem járok busót, nem hányok a perselybe az éjféli misén (amire nem megyek), de magasról teszek az államalapításra is és nem ünneplem meg március 15-én Cézár legyilkolását.
Úgyhogy A Zászlója Felvonulásnak nem én vagyok a célcsoportja, eleve utálok mindenféle vonulást, zászlóval, alakzatban, skandálva vagy táblákat lengetve. Engem nem zavar, mások csinálják nyugodtan, de a saját identitásomat nem az erősíti meg, ha csikósnak öltözött rabbinak öltözve menetelek egy irreális méretű drapériával, miközben az előttem épp nemzetben gondolkodó bögyös menyecske fenekét fixírozom.
Mert határozott gondolatom, hogy az ilyesféle szimbolikus vonulgatás csak üres póz, nem kifejez valamit, hanem csak helyettesít, nem erősíti az identitást, csak elfedi annak vakfoltjait, főleg a vonulók számára. Mert ők innentől azt érezhetik, hogy tettek valami igazit a Hazáért (amit elgondolni is csak nagy H-val tudnak), én meg kívülről maximum kiröhögöm őket. Egyre erősebb a gyanúm, hogy a széles gesztusokkal előadott nemzetieskedés afféle valláspótlék sokak számára, nem tudják már őszintén átélni a mindenféle egyházak kiüresedett rítusait, a vizet prédikálva borozgatást, ám a szittyázva trianonozás unalmassá koptatására még nem voltak évszázadaink. Trianon még sajog, a hun-szittya mesét épp újrafelfedezik, az ősmagyarok kultúrájáról meg pont annyit tudunk, hogy bármit rá lehessen projektálni, ami megtetszik nekik a jelmezkölcsönzőben. Konkrétan és szimbolikusan egyaránt. (És tényleg: a hagyományos vallások nem csak üresek és uncsik, de melósak is. Papnak menni az sok év tanulást, sok lemondást és még több kötöttséget jelent, de táltos-sámán bárkiből lehet már jövő keddre is, hisz azokról úgysem tudja senki, mi a faszt is csinál(ná)nak.)
1848 méter hosszú (!) zászlóval vonulni azért remek a vonulóknak, mert az egész tényleg annyira csak egy üres póz, hogy bármit beleláthatnak, bármibe beleélhetik magukat általa, a vonulás egy nagy fehér lap mindenki előtt, és rajzolhatnak rá bármit, amit nem félnek használni. Ehhez persze kell egy sajátos beállítódás, ami belőlem például teljesen hiányzik.
Koromból adódóan (meg a tényből, hogy rossz helyre születtem) én még voltam kisdobos meg úttörő, álltam vigyázzban a tűző napon mindenféle iskolai ünnepségek alkalmából, és meneteltem a május elsejei felvonulásokon, de az úttörősdi az lényegében ennyi volt. Egyenruha, alakzat, vonulás, meg zászlónak tisztelegj, esetleg néha egy-egy kirándulás, de csak a város széli parkerdőig. Mondjuk a nyolcvanas években már senki nem erőlködött azon, hogy valami tartalmat adjon ennek a bohóckodásnak, volt Mókus őrs meg piros nyakkendő, de csak az iskola kerítésén belül, aztán mehettünk haza átmásolni a frissen beszerzett Iron Maiden kazettát.
Az úttörősködés csak arra volt alkalmas, hogy egy életre megutáljuk a hülye ruhában pózolást, a zászlónak tisztelgést meg a vonulást. Vagyis pont azt, amit a Nemzet Zászlója Felvonulás (NZF - tisztára mint valami bolgár traktormárka) reprezentál.
Vonulni két okból lehet indokolt: ha vallásosak vagyunk vagy ha forradalmárok. Vagy e kettő együtt, ilyenkor azonban figyelni kell arra, ne a koponyák hegyére vonuljunk fel. Mert hegynek fölfelé menetelni eleve fárasztó, ráadásul a visszaút is bizonytalan.
1848 méter hosszú (!) zászlóval vonulni azért remek a vonulóknak, mert az egész tényleg annyira csak egy üres póz, hogy bármit beleláthatnak, bármibe beleélhetik magukat általa, a vonulás egy nagy fehér lap mindenki előtt, és rajzolhatnak rá bármit, amit nem félnek használni. Ehhez persze kell egy sajátos beállítódás, ami belőlem például teljesen hiányzik.
Koromból adódóan (meg a tényből, hogy rossz helyre születtem) én még voltam kisdobos meg úttörő, álltam vigyázzban a tűző napon mindenféle iskolai ünnepségek alkalmából, és meneteltem a május elsejei felvonulásokon, de az úttörősdi az lényegében ennyi volt. Egyenruha, alakzat, vonulás, meg zászlónak tisztelegj, esetleg néha egy-egy kirándulás, de csak a város széli parkerdőig. Mondjuk a nyolcvanas években már senki nem erőlködött azon, hogy valami tartalmat adjon ennek a bohóckodásnak, volt Mókus őrs meg piros nyakkendő, de csak az iskola kerítésén belül, aztán mehettünk haza átmásolni a frissen beszerzett Iron Maiden kazettát.
Az úttörősködés csak arra volt alkalmas, hogy egy életre megutáljuk a hülye ruhában pózolást, a zászlónak tisztelgést meg a vonulást. Vagyis pont azt, amit a Nemzet Zászlója Felvonulás (NZF - tisztára mint valami bolgár traktormárka) reprezentál.
Vonulni két okból lehet indokolt: ha vallásosak vagyunk vagy ha forradalmárok. Vagy e kettő együtt, ilyenkor azonban figyelni kell arra, ne a koponyák hegyére vonuljunk fel. Mert hegynek fölfelé menetelni eleve fárasztó, ráadásul a visszaút is bizonytalan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése