2020. augusztus 11., kedd

Szólásszakadtság

Nigériában istenkáromlás miatt halálra ítéltek egy 22 éves énekest. Mondván hogy valami helybeli muszlim szekta imámjáról olyan jókat mondott egy dalszövegében, hogy azzal már Mohamed próféta fölé helyezte. Ez pedig olyan sértés, amiért kivégzés általi halál jár. De az örömüket kifejező, lincselni vágyó népek maguk is elintéznék, ha már az állam nem. Csak nem tudják, mert ugye börtönben van, amivel paradox módon (és átmenetileg) jobban jár. Így az ellene tüntetők, csak a családja házát tudták felgyújtani, a vallási elvek nagyobb dicsőségére, nyilván

Na ehhez képest nálunk tényleg szólásszabadság van, legfeljebb egyesekhez hajnalban becsönget a rendőrség, rémhírterjesztés gyanújával, fideszes feljelentésre. Hát istenem, Amerikában meg verik a négereket.
De az nagyon biztosnak tűnik, hogy nem Nigériához (Iránhoz, Malajziához etc.) képest kellene nálunk szólásszabadságnak lennie, hanem mondjuk a nyugat-európai sztenderdhez képest. És direkt nem az USA a minta, mert tt annyira mindent szabad mondani, hogy teljesen legálisak a náci mozgalmak, vonulhatna horogkeresztes zászlók alatt, amit az óceán innenső partján azért tényleg nem kellene hagyni. De hát őket még egyszer sem rohanta le Németország. Eddig. És arrafelé még sosem volt diktatúra, bár igény az nyilván többször lett volna rá, és hát a rabszolgatartás sem volt demokrácia diadala. Meg úgy általában a faji kirekesztés.
Viszont pont ezért tekintik fontosnak a jenkik, a szólásszabadság mindenekfelettiségét, úgyhogy a Ku-Klux-Klán is hirdetheti a fehér a felsőbbrendűséget, amíg nem nem akarják senkire rágyújtani a házat. Márpedig néha akarják, úgyhogy azért elég szorosan figyelnek rájuk a mindenféle szövetségi ügynökök.

És mióta a közösségi média a mindennapok része, mindenki terjeszt is mindenféle baromságot, jár a szájuk, mint a kacsa feneke a nokedlit. Ez rossz, mert ekkora zajban nehéz kiszűrni a hiteles információt, de jó, mert az államoknak eszükbe sem jut halálra ítélni valakit a véleményéért.
De az tény, hogy a sok nagy arcú de még nem nagykorú jutyúber (influenszer és egyéb önjelölt véleményvezér) a szólásszabadságot szólásszakadtsággá inflálja, sérelmünkre.

És mindez onnan jutott eszembe, hogy haza szabad sajtóért lehet és kell is aggódni, de ez igazából egy folyamatosan szűkölő réteg hobbija. Fönő (vagy már fölnőtt?) egy komplett generáció, akinek a fő médiaélmény az, hogy táncol a dagadt gyerek tökrészegen, hogyan "oltogattják" egymást fogalmatlan fazonok, akiknek eddig annyi a fő teljesítményük az életben, hogy apu vett nekik minőségi videokamerát.
És persze, a jutyúbon van sok értelmes tartalom, csak akkora kupac szemét alól kell kihalászni, hogy néha már a francnak sem kellenek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése