Még mindig nem tudok lehasadni a zombifilmekről, pláne mióta egyre érdekesebb területekre téved a műfaj. Volt már a vicceskedően posztapokaliptikus Zombieland, vagy a Holtak nem halnak meg a nagy Jim Jarmusch-tól, meg az Eleven testek, ami már átvezet a legutóbb megtekintett zombulós drámáig.
Mert az Eleven testek főhőse R., az érző lelkű élőhalott már képes volt - sokakkal együtt - a gyógyulásra, most pedig megtekinthetjük, mi van az után. A gyógyultak (The Cured) története ott kezdődik, ahol a másik végződött, hogy oké, a férjem, a nővérem, a sógorom vagy a szomszédom három-négy évig zombi volt, gyilkolászott, agyakat evett, de most már rendbe jött, csak mi a frászt kezdjünk vele innentől?
Mert a sztori szerint itt is valami járvány okozza a zombiságot, ami harapással fertőződik tova (tehát a megtámadottakból vagy zombi lesz, vagy vacsora, harmadik eset nincs), és letarolja egész Európát, még Írországot is, hiába hogy ők egy sziget, amit whiskyvel fertőtlenítenek napi szinten. De egyszer csak meglesz az ellenszer, és a befogott, javarészt koszlott pincékbe rabosított, hirtelen felindulásból kannibálkodó ügyfelek háromnegyedénél hatásosnak is bizonyul. Akik így meggyógyulnak, aztán több hullámban eresztik rá őket a társadalomra, tovább élezve az addig sem csekély szociális feszültségeket.
Az emberek nagy része nem tudja megbocsájtani nekik, hogy agyatlan gyilkosok voltak (pedig nem tehettek róla), ráadásul az ex-zombik sincsenek kibékülve magukkal, mert mindenre emlékeznek, minden átkozott részletre. Hogyan tépték szét a postást és ették meg a szomszéd nénit, hogyan blicceltek a buszon, csalták el az ingatlanadót és fertőzték zombivá a barátnőjüket.
Úgyhogy igazi páriák lesznek, egy érinthetetlen kaszt tagjai, részben kényszerből, részben bűntudatból, legalább is elsőre így tűnik. És az egyáltalán nem csendes többség azt is gyűlölni kezdi, aki véletlenül befogad egy-egy gyógyultat. Mint Abbie (a mindig elképesztő Ellen Page), aki a sógorát engedi be a maga és a kisfia életébe, miután a férjét pár éve épp a zombik ették halálra. (Hogy pontosan ki, az azért nem marad sokáig titok, mondjuk ez is egy kamaradarab, szóval nincs nagy választék.)
Az a huszonöt százalék, aki meg gyógyíthatatlan, a négy fal között zombul tovább a pincebörtönökben, és bár néhány orvos még küzdene értük, a többség már a tömeges eutanáziára hajlik (avagy Öljünk meg minden rohadékot!), ami Írország kontextusában különösen pikáns. Katolicizmus, abortusz-ellenesség és hasonlók okán.
Szóval robbanásközeli a helyzet, és nem is annyira a háttérben, de már szerveződik a posztzombi földalatti ellenállás, horda avagy falka alapon, ahogy az elvárható. Aztán kezd elszabadulni a pokol, de hát túl sok golyóálló-mellényes, rohamsisakos alak jár-kel a háttérben ahhoz, hogy a rendező ne használja őket semmire. Ők a csehovi pisztoly a színpadom, aminek (ha már ott van) előbb-utóbb el kell sülnie.
Szóval A gyógyultak nem is igazi zombifilm, az apokalipszis már elzúgott világa felett, most a fájdalmak feldolgozhatatlanságával küzd egy egész társadalom, meg a sebek nyalogatásával, utóbbival mondjuk nem csak szimbolikusan. Mert a problémák meg nem oldásának következménye a második hullám, az újból elszabadulni látszó erőszak, mások nagy nyilvánosság előtt elkövetett, kibelezés általi vérbe fojtása. Amiből egyébként nem sokat látunk, az a kevés erőszak is, ami van, legalább fele részben visszaemlékezés.
Itt nem az a dráma, ami az emberekkel a hús és vér szintjén történik, hanem ami az emberek között. Hogy ha baj van, visszamegyünk a barlangba, magunkhoz vesszük a kőbunkónkat, és indulunk levadászni a konkurens hordát, elvégre inkább mi együk meg őket, mint fordítva. (Azaz tekő gem kügye im!)
Egyébként ezt a darabot igazából csak Ellen Page miatt néztem meg, ő az egyik kedvenc színésznőm (és mivel leszbikus, tényleg érdek nélkül tetszik, azaz kanti értelemben is szép), az utóbbi napokban öt filmjét ültem végig. Igen jók voltak, de a Cukorfalat (Hard Candy) meg a Tallulah még okoz némi alvás- és emésztési zavarokat, de majd szedek rájuk cévitamint és koffeinmentes kefírt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése