A tegnapi nap folyamán az Ordenáré Aranka Baráti Kör spontán, elvtársias hangulatú emlékülést tartott a Száraztészta Kapható csirkebolt előtt, a járványhelyzet széleskörű figyelembe vételével. Azaz alkoholos fertőtlenítést alkalmaztak belsőleg, és gondosan köpéstávolságon kívül maradtak egymáshoz képest, ha esetleg elfajulna az elvtársiasság.
Az emlékülés keretében megemlékeztek a pont 74 éve született Fredi Merkjuriról, a Bitlisz énekeséről, aki közös ifjúkori kedvencük, legalább is azoké, akik még emlékeznek a nyolcvanas évekre. Megpróbálták felidézni a Bitlisz zenekar Kvín együttes című korszakos világslágerét, de az ifás Géza a hatodikon felejtette a hangversenyzongoráját, és nem ugrott be neki, hogy melyik lakótelepen.
Így aztán elfogyasztottak néhány doboz akciós, Bier márkájú kézművetlen sört, és közben felidézék, milyen szépen énekelte Fredi a Rédió Gá-gát, ami a baromfitetem-darabokat (és száraztésztát) árusító bolt előtt nem tűnt tájidegennek. Valamint, hogy ki hol volt '86 nyarán a Fredi koncert helyett, és milyen messze a Népstadiontól.
Ifás Géza megemlékezett róla, hogy ő épp az Állampusztai szanatórium bentlakója volt, nagyjából a két és fél év jogerős félidejében, de nem tarthatott szünetet, hogy Bitlisz koncertere menjen, és amúgy is, a cellatársa épp akkoriban tetovált egy stilizált Sosztakovicsot a fülcimpájára.
Aranka, a Baráti Kör nótafája nem tudta megmondani, mit csinált nyolcvan valahányban, de valószínűleg részeg volt a fáskamrában, akkoriban oda járt ki inni, mert a második férje (akinek ő lett az első özvegye) nem tűrte a bort a házban. Csak a pálinkát. A bor szerinte pazarlás, olyan mint villával enni a pörköltet, mert sokat kell inni belőle az asztal alá eséshez, a pálinka ellenben takarékos, elég fél liter, és kiesik másfél nap. Aranka meg sem merte mondani neki, hogy Fredi a pezsgőt szerette, vodkát már csak akkor vedelt, mikor écces stádiumú lett, még szerencse hogy ezt akkoriban nem is tudta. Volna mondani se.
Irénke pedig csak két évvel később született, szóval ő szerinte a Köztes Létben volt, mert buddhista, mióta tizenhat éve kiszökött az intézetből, és az unkanővére lakodalmában, a kacsatánc közben hirtelen megvilágosodott. (Ő osztotta meg azt a fontos információt is az egybegyűltekkel, hogy Fredi zoroaszter volt vallásilag, azt ugyan nem tudta, hogy az mit is jelent, mert ő a buddhizmusba világosodott bele. Meg. De ki tudta mondani, hogy zoroaszter, amivel mindenki nagyon elégedett volt.)
A nosztalgiázás a második karton sör után vidám buzizásba fordult, miután a tagok rájöttek hogy Fredinek biztos azért volt olyan jó oktávú hangja, mert pasikkal farkalt, ami abból is látszik, hogy keresztneve eredetileg Farok volt, csak hával a végén de az nem számíth. És különben is kit érdekel, hogy buzult, ha otthon, a négy fal meg kilenc macska között csinálta. Meg a limuzinban, a magánrepülőben és buzibárok teljesen indokolatlan női vécéiben.
A lényeg hogy nagy művész volt, és abba is halt bele, ami az emlékülés részevőivel nem fordulhat elő, mert egyrészt a tévésoppból vett halhatatlanságuk még két évig garanciális, másrészt meg a művészettel ők nem tartanak kapcsolatot, bár néhányan látták kívülről az épületét a belvárosban. De a belvárosba meg nem járnak, a lakótelep nekik egy komplett ökoszisztéma, és erősen feljövőben van, újabban már lottót is lehet venni a kisboltban.
Úgyhogy Irénke biztos volt benne, hogy mire a Fredi errefelé születik le legközelebb, már koncertezni is fog, mondjuk a játszótér mellett, ott van elég hely, csak az a lényeg, hogy ők addigra ne svábbogárként reinkarnálódjanak. Hanem mondjuk spánielként, azoknak állítólag jó a hallása.
Az emlékülés végén közösen elénekelték a Távásziszé Viszetárászt című magyar himnuszt, majd mindenki hazatért, kivéve Lajost, aki hányni ment a a mászóka mögötti bokorba.
Rémesen giccses, de ugye az emlékeim...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése