Olvasom a mindenfelé, hogy most még a legtöbb koronavírus-fertőzött fiatal, de ez már középtávon is változni fog. Ja, de mi ebben a meglepő? A fiatalok középtávon középkorúak lesznek, nem pedig fiatalok, elméleti fizikusok a jelenségeknek ezt a jellegzetes egymásutániságát időnek hívják. Erről van is tapasztalatom, bár évek óta elég rutintalannak érzem magam a középkorúságban. És ezen majd átesnek majd a mai fiatalok is, kivéve, ha kiirtja őket valamilyen vírus, ledobják rájuk az atomot vagy a nyakukba olvadnak a jéghegyek. És akkor az idegen űrlények úfózását még számításba sem vettem. Ám akkor már középkorú, egykori fertőzöttek lesznek, már aki túléli az összes lehetséges, indokolt, ám különböző valószínűségi elhalálozási formát.
És ez persze nem jelenti azt hogy megmenekülnek, csak azt, hogy haladékot kapnak. Mert hosszabb távon mindannyian halottak vagyunk, a következő évszázadra szóló életkilátásaink legalább is szánalmasak. Jó hír viszont, hogy a huszonkettedik században már magasról tojhatunk a járványokra, mert vagy pár marék hamu leszünk egy jól záródó edényben (ha pechünk van, egy retardált leszármazottunk kandallópárkányán), vagy (és ez még a jobbik eset) bedrótozott agyak egy-egy tartályban, akik persze a Mátrixba képzelik magukat. (Innen nézve még nem tudjuk, hogy álmodunk-e majd elektronikus bárányokkal, de lehet, hogy már most is 2314-et írunk, rég agyak vagyunk a tartályban, és ez itt a Mátrix. Ez esetben a szomszédaink az elektronikus bárányok. )
ligetmuhely.com
Úgyhogy a járvány 78. hulláma már biztosan békén hagyja a hullánkat, nekünk már haláli jó lesz, és még gázszámlát sem kell fizetnünk többet. És ettől félnek itt tömegesen? Bagatell, csip-csup kis probléma, pláne ahhoz képest, hogy csak néhány tízmilliárd éve van vissza az ismert univerzumnak. Aztán a legvalószínűbb forgatókönyv szerint jön a Nagy Fagyás (szóval semmi látványos összeomlás), amikor a világegyetem tágulása miatt, az önmagukat felélő csillagok már olyan messze kerülnek egymástól, hogy a fényük sem jut el a szomszédokig. Az egész cucc a galaxisokkal sötét lesz, hideg és néma, és ez így marad az örökkévalóságig. Aminek persze nem lesz értelme, mert az idő legalább is nehezen lesz értelmezhető, egy mozdulatlan univerzumban már nincs ami változzon. Illetve dehogy, akkor már nem is lesz akkor, mert az akkor egy pont az időben , ami pont akkor már nem lesz a hol?
Nos, úgy tűnik havi asszociációs rekordot döntöttem, ahogy a fertőzöttek kormegoszlásától a Mátrix kandallópárkányán át eljutottam a világ végéig, a kihűlt csillagok örökkön örökké semmiségéig. Talán ideje lenne beállnom buddhistának, ők eleve a feloldódás/ megsemmisülés/ kihunyás paradigmával házalnak. Csak az a baj, hogy ott is sok az irányzat, pedig nem lenni jelen, megértésem szerint, csak egyféleképpen lehet. Sehogy?
Ez itt fentebb az univerzum végének leghitelesebb ábrázolása, Kazimir Malevicstől, 1913-ból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése