Tegnap egy buszmegállóban láttam aludni egy láthatóan hajléktalan foglalkozású faszit, amivel amúgy semmi bajom. A dolgok állása szerint sokan vagyunk, akik egyszer csak hasonló helyzetben találhatják magukat, a középen korláttal elválasztott padok korában meg a megálló még az a hely, ahol legalább nem a földön kell aludni. Ha már aludni kell valahol, részben az éjszakai kukázás, részben a meg a liter kannás okán. (Minimum liter, mert egy kétliteres ampulla is volt a kolléga mellett, félig üresen, amit igen kulturált módon egyetlen környékbeli alkesz sem nyúlt le az álmok álmodójától, pedig nem is csöngetett picit, mint a vonatkozó verses villamos.)
Az ilyen alakokra viszont idegesek szoktak lenni a sofőrök, akik látják hogy valaki van a megállóban (bár pont nem áll), fékeznek, aztán az illető fel sem száll (nincs is jegye vagy bérlete, szaga egy kissé, de azt nem fogadják el), viszont sértetten reagál, ha dudálás által visszakényszerítik a rideg valóságba, már ha addig az álmok hímes, és nem rémes mezején járkált.
És érdekes, hogy ha véletlenül érkezik a megállóba egy szándéka szerint utas, az se nagyon szokta a padon alvót költögetni, nyilván nem akar beleállni valami közvetlen, verbálisból könnyen fizikaiba hajló konfliktusba, a fél flakon borra meg eleve nem pályázna, akkor sem ha az alkohol hite szerint ilyenkor is lehet fertőtlenítő hatású.
Nade. A tegnapi hómlesz igazán kreatív megoldással élt, este a Hársfa utcai megállóban, amennyiben kitett maga mellé egy kartonlapot, a következő felirattal, az érkező viszonylatok felé fordítva:
"Aszok. Ne kelts fel, nem utazom sehova, ha iszol a piából, haggy nekem is! Köszi."
Mit mondhatnék, tökéletes, lényegre törő, és nyelvileg is adekvát megfogalmazása a szolidaritás minimumát sem nélkülöző kívülállóság létállapotának, bár én a helyében még egy kis edényt is tettem volna elé, az aprónak, mert ha például ott adódott volna leszállnom, én tett tettem volna némi aprót bele.
Elvégre magam is a szolidaritást sem nélkülöző, eléggé kívülálló, és csak rövid távon reménykedő, egyre szélesebb néptömegeket erősítem, sérelmemre.
lefényképezni viszont nem tudtam, mert mire előbányásztam a telefonom, már tovahaladtunk, a buszállomás fényes jövőt ígérő horizontja felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése