Mert hát mínuszok nem csak a hőmérőn vannak, de sok más helyen is, például a buszon. Ugyanis permanensen délután dolgozom, így rendre késő este, gyakorlatilag az utolsó busszal haladok haza, kissé átfagyva, de lelkesen.
Az utolsó busz pedig azért vicces, mert többnyyire tök üresen érkezik a megállóba, ahol akkor már legalább tíz perce fagyok épp át, a sofőr meg örül, hogy egyfelől végre nincs egyedül, másfelől általam némi értelmet nyer az általa vezetett járat, tágabb értelemben a munkája, sőt az élete. Persze csak akkor, ha szerinte is a munka révén különböződünk el a természettől, és ilyenképp a munka nem valami elidegenedett szarság (mint Marx gondolta), hanem nembéli lényegünk megvalósítása. Az pedig, hogy ehhez szerény havibérletemmel, és egy kivilágítatlan megállóban való diergésemmel magam is hozzájárulhatok, az igazán remek érzés, bár az orromat nem tisztíccsa.
Legutóbb viszont (mivel elmúlt éjfél: tegnap) a következő megállónál felszálltak még öten, az addigiakhoz képest tömegessé téve az utazást, viszont a végállomáso heten szálltunk le. De úgy, hogy a sofőr maradt. Vagyis mínusz egy utassal indult el a Garázsmenet nevű településre (ami biztos nagyon fontos hely lehet, kurva sok busz megy oda, és nagyon gyakran), vagyis később valakinek még fel kelllett zállnia, hogy üres legyen a busz.
A negatív utas persze olyasvalaki, akivel sosem találkozunk, nem is találkozhatunk, hisz ő a hiánya által van jelen, egy lyuk, egy folytonossági hiány a valóság szövetén. Kvantumszinten nyilván, bár hogy ez mi a frászt is jelent, azt én sem tudom, de rohadt szakszerűen hangzik. A fejemben legalább is, elvégre a Hangok Odabent, néha okosnak tetsző dolgokat is mondhatnak. Az orvosom szerint a tudatallatimat hallom, de tudja fene, az orvosom végső soron fül-orr gégész, a pszichiátria csak a hármas számú hobbija a bonsai-nevelés és a panírozás után.
Ha viszont nincsenek negatív utasok (csak negatív hozzáállású, de amúgy létező, szén-dioxidot kilélegző humanoidok), akkor létszámfelesleg eleve a buszon kellett hogy keletkezzen. Nem születhetett ott a rejtélyes hetedik, mert az alatt a tizeöt perc alatt, mig a busz elküzdötte magát a végállomásig, egyetlen újszülött sem lett volnaa képes husznéves szakállas fickóvá, vagy középkorú szemüveges nővé cseperedni. (A 'cseperedni' egyébként azt hiszem azt jelenti, hogy felnőni, de lehet hogy mellélövök, és inkább a virágkertészethez van köze. Vagy a tetőfedéshez, cserép-cserép...)
Tehát a lehetséges hipotézisek, a teljesség igényével, ám felismert lehetetlenségével:
1. A rejtélyes hetedik én voltam (elvégre a költő is megmondta: "A hetedik te magad légy!"), csak egyszerűen annyira negatív(!) az önértékelésem, hogy magamat már bele sem számoltam az utazóközönségbe, bár lakosságnak még lakosság vagyok.
2. A hetedik utas végig a buszon volt, már az előtt is hogy én felszálltam, csak elbújt, mert neki vannak csak igazán önértékelési problémái (vagy neki is), ezért sötétben megbújó, rémhírtejesztő ellenforadalmárként reszketett valamelyik hátsóbb ülés alatt, mögött, vagy mindkét helyen. (Aki ért, érti.)
3. A többi utas közül legalább egyvalaki képes volt osztódással szaporodni, amit meg is tett, ez pedig jól magyarázná azt, miért lett kifejlett felnőtt a hetedik utas. (És jó, hogy nem lett nyolcadik, mert ugye az a Halál.)
5. Nem tudok számolni, mert bár annak idején ötösre érettségiztem matekból, sőt az egyetemen ötösre szigorlatoztam matematikai statisztikából, de az már rég volt, és hát az ember ahogy idősödik úgy butul, lehet hogy már deriválni sem tudok, még jó hogy nem is kell megpróbálnom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése