Én tényleg nem értem, hogy az MMA-t meg hasonló prosztó verekedéseket miért tekintik sportnak, de mivel ne érdekel az egész, tőlem a világ rajtam kívüli része tarthatja annak, de a 'harcművészet' szótól rám jön a megvetéssel kombinált sírva röhögés, változó hangsúlyokkal. Hisz az MMA az a "Mixed Martial Arts", vagyis kevert harcművészetek rövidítése, pedig azok eleve nem művészetek, legfeljebb verekedési stílusok avagy technikák.
És nem, nem hat meg az a barom szöveg sem, hogy pl. a box az olyan mint a balett, annak kérem koreográfiája van, ritmusa meg szépsége, én csak annyit látok, hogy két félmeztelen pali (vagy kicsit felöltözöttebb nő) próbálja ütlegelni a másikat, és akinek ez többször sikerül, az nyer.
De ez nem magyarázza meg, hogy kocsmai verekedőkből továbképzett, széttetováltan kigyúrt fickók verekedésében mi is a művészet? Épp most olvastam, hogy a "sportág" valami ír klasszisa nagy visszatérést produkálva 40 másodperc alatt győzte le ellenfelét, azzal a művészien elegáns gesztussal, hogy a vállával eltörte a másik orrát. Kurva jó, de tényleg, és akkor nekem most ettől legyen katarzisom, vagy gondolkodjak el az élet nagy kérdésein? Mert nagyon kardigános és elég szemüveges bácsik szerint valami ilyesmi lenne a művészet értelme ám, ami így bíztos nem igaz, de azért van benne valami. A művészet mondjuk szórakoztathat is, igaz egy másodpercek alatt kivitelezett orrtörésnél, bordarepesztésnél vagy fogkilövetésnél a kikapcsolódás-faktor is felejthető, mire a rendes szurkoló elheezkedik a fotelban és feltépi csipszes zacskót, már arra pillant fel, hogy vége is az egésznek. Pedig ő vért akart látni, és nem az ismétlésben, hanem élő egyenesben, ha felvételről kívánná megtekinteni mások nyolc napon túl gyógyuló sérüléseit, ott a sok Z-kategóriás film Vindiesel "The Rock" Van Damme főszereplésével, a lélek épülésére.
Amúgy általánosságban sem értem, hogy az ilyen verekedésket miért nevezik harcművészetnek. Hogy miért nézik azt igen, pont azért mint az ókori Róma gladiátorjátékait, vért és halált akarnak, a cirkuszt-kenyeret paradigma mentén. A cirkussznak meg akkorvan igai élvezeti értéke, ha van tétje, ezért kell vér, azt már lehet élvezni, különösen annak tudatosításával, hogy ez most épp nem velünk történik, vagyis az életünk nem is olyan szar. Nem verik szét az arcunkat, nem kapunk két hatalmas gyomrost, és ez már valami. Nem sok, de kiindulópontnak megteszi, és az hogy pizzát zabálhatunk, miközben másokat vernek, már csak hab a tortán. (Ez de szép képzavar volt istenem, pizzahab a tortán...)
Viszont egyáltalán nem vagyok meggyőzhető róla, hogy az ilyen ketrecharcok azok bármilyen értelemben is művészetek lennének, mi több, egyáltalán nem vagyok hajlandó a harcot művészetnek tekinteni. A fizikai harcot semmiképp, de igazából a lelki tusákat sem, mikor valaki megküzd a múltjával, harcol a démonaival vagy hősiesen alaulmarad szorongásai felülkerekedésével szemben, igaz ezekből már létrejöhet valami művészi végtermék, de a mű akkor sem maga a harc, csak annak következménye.
A verekedés nem művészet, nincs benne hozzáadott érték, számomra akkor sem, ha közben kínaiul/japánul üvöltöznek torokból, és füstölőt gyújtanak a csonttörés előtt. Valami kortárs művészeti peformansznak talán még elmenne egy-egy ilyen egymásnak esés, de akkor kellene lennie valami mondanivalónak is mögötte, mert az "én király vagyok, te pedig meghalsz geci" narratíva azért üzenetnek kevés. Vagy pont elég, de ez esetben tekintsük annak, ami valójábaan, vagyis különösen igénytelen tömegszórakoztatásnak, a zsigeri keresletre érkező kínálat faék egyszerűségű üzleti modelljének.
A művészetet meg hagyjuk meg a részeges költőknek és LSD-val utazó festőknek, plusz a hazai, tájjellegű MMA-nak. Mert ugye az nálunk azt is jelenti, hogy magyar művészeti akadémia (már megint csupa kisbetűvel), ami egy vicces, és korruptan hatalom-kompatibilis szervezet, de harcművészeket még ők sem vesznek fel tagnak. Pedig ezen kívül szinte mindenre képesek, de mások veséje helyett azok lelkébe taposnak inkább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése