Így év elején ideje van az évértékelésnek, csinálja azt a miniszterek elnöke, a köztársaság elnöke de még a Magyar távolbalátók Szövetségének főtitkára is, utóbbi mondjuk láthatóan borközi állapotban, a többiekről nem tudok nyilatkozni. Épp ezért magam is, mint a Fekvehányás Utcai Egységfront rokkantnyugdíjas tagozatának önkéntes nótafája, szükségét érzem hogy értékeljem az idei évet, kicsit kitérve a tavajira, valamint a világpolitikai helyzetre országszerte. Hiszen közismerten széles látokörű, virágot látott ember vagyok (de tényleg, a rokkanásom előtt egy kertészetben énekltem a gerberáknk, hátha attól színesebben nőnek), jelentős kitekintéssel a város legnagyobb lakótelepére (a kilencedikről, erkéllyel!), és szerteágazó kapcsolatokkal a második legnagyobb lakótelep irányába. Egy Taki bácsiba oltott Vágásiferi vagyok na, csak én náluk jobban szeretem a sörkiflit (főleg az előtagját), sosem volt kockaladám, és lakóhelyemet még viccből sem hívják Gazdagrétnek, talán nem véletlenül.
Viszont annyi a sok bunkó felénk is, hogy igazán rájuk fér némi tájékozódás a világgazdaság a, világpolitika és a világtlanság témakörében, bár utóbbiban Lajoskámék (konkrétan Lajoskám Béla és neje, Lajoskámné Irritáló Dzsenifer) elég gyakorlottak, tekintettel a metilalkoholra, ami régóta a fő hobbijuk.
Na szóval, mivel én itt most az idei évet akarom értékelni, hisz a tavalyit minek, ami volt elmúlt, csak röviden 2019-rő: szar volt.
Ezzel szemben, ha az idei évről eddig csak jókat tudok mondani, így egy hét történelmi távlatából ki kell emelnek, mintegy hangsúlyosan aláhúznom, hogy eddig nem állunk rosszul. Egyrészt mert idén már kétszer is elvitték szemetet, annyiszor ahányszor decemberben összesen, másrészt meg a kisebbik grázsboltba megérkezett a Keserű Ízű likőr-jellegű szeszesital, ami már a szilveszteri nagy menetelés óta hiánycikk volt, de végre beszállította az iletékes kisteherautó.
Vagyis az élet az ünnepi örülés utn visszazökkent normális kerékvágásba, a petárdával leszakított ujjak helyett végre megint kocsmai verekedésekhez jönnek ki a mentők, és a késelésbe torkolló koccanásos balesetek száma is beállt az optimális szintre, a a karácsonyi békesen mosolygások után. Ezt mondjuk nem is értem, nálunk a volt feleségem indig az ünnepek alkalmából kerül idegállapotba, a szenteste beköszöntét a csengőszó helyett a tányértörés jelzi, de szénné égett halhoz úgysem kell tányér. (Ja igen, köszönöm a közbevetést, persze hogy elváltunk, már hat éve, de még egyikünknek sincs pénze albérletre, úgy hogy egy háztartásban élünk minden nap, mikor hazatalálok este.)
Persze nem várhatjuk, hogy az év hátralévő része ilyen idilli nyugalomban fog telni majd, mert a viágpolitikai helyzet nem habostorta. A Trumpli nevű elnök Amerikában letámadta az Iránot, ettől majd felmegy az olaj ára hordónként mi meg drágábban vessszük tőle toját, meg pláne a rántottát. Mert ugye a rántottát azt a gáztűzhelyen sütjük, a gáz meg folyékony olaj... izé, a az olaj a folyékony gáz, miközben a sepenyőbe is kell bele, szóval ha felmegy az olaj világpiaci ára, akkor megy vele a sütőmargarin meg a gázpalack is. Szóval már középtávon is érdemes átállni a disznózsírra, mert a disznót az nem arabok bányásszák a földből, sőt, pont ők nagyon nem.
Másrészt pedig Kína ma már akkora világhatalom, hogy lelóga térképekről, szóval a kisebb helyi lokalitásunkban sem kerülhetjük meg a kínaiakat, pláne mióta Wang Csong vegyesboltja az egyetlen a környéken, ahol lehet kapni kutyáknak készült gumicukrot. Ami azért fontos, mert a kutyakaka így nem marad a járdán, henem elpattog egészen a Lópokróc közig, ahol majd jól összeszedik az ottaniak. vagy nem ez már az ő dolguk. Mi arra nem járunk, nincs ott egy rendes kocsma se, csak valami cukrászda vagy mi, de én eleve cukros vagyok idegi alapon, szóval nekem minek. Na, ennyit Kínáról.
A hazai politikai életről meg annyit dok mondani, hogy be kéne már fejezni a sárdobálást meg az árokásást. Észre kéne már venni, hogy a kettő ugyanabból jön, vagyis hogy ha már ásunk, akkor valahova el is kell dobálni a cuccot, ha meg dobálni akarunk, akkor az eldobált sár helyén hiány lesz a földbe keletkezve, amit úgy hívnak hogy lyuk. A nagyobb lyuk meg az árok, azt meg pont nem kell ásni, eha mégis kellen egy kis árok, elég hozzá egy csőtörés, és ásnak helyettünk a markolós emberek sárga sisakban. Én egyébként politikailag nem szavazok egyik pártra sem, suerintem ez a pártoskodás hülység, de ha lenne nekünk is egy császár und király, arra szavaznék biztosan, már ha ezeket szavazással választják, és nem sör-virsli versennyel. Mert ha ez az utóbbi, akkor én is benevezek, pár virslit még elviselek az ingyensörért.
Kulturálisan pedig ismét sokat ígérő ez az év, legalább is eddig, mert Géza az újságos még mindig nem nyitott ki, ami sokat emelt a környék szellemi színvonalának nívóján, , mert a blikkre szánt pénz is elsörözzük, és a sör köztudottan a társaság motorja úgy a bolt előtt, mint a másik bolt előtt is. Amióta már teszkós újságprospektust sem olvasunk, sokkal több időnk van beszélgetni nőkről, fodbalról meg a nőkről. Akikkel nem lehet fodbalról beszélgetni, nyillván mert nem szeretik a söröt. Pedig attól tágul az ember kulturális horizontja, egészen a buszmegállóig, ami már valóban egy lépték.
Kétezerhúsz tehát egy remek év, kilátós távlatokkal, valamint kecsegtet, és az benne a szép, hogy az embernál sosem lehet tudni, mit hoz a holnap, vagy hogy lesz-e neki. Úgyhogy így mindent egybevetve, az idei év eddig egy erős négyes, de lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér, ami alapvetően javíthat remek helyzetünkön, emberileg és szakmailag egyaránt.
Hajrá Agyarország, Hajrá Mogyorók!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése