2020. január 18., szombat

Mind a nyolc utas a halál

Tényleg hanyagolnám már  politikát, például a főminiszter szokásos péntek reggeli eligazítását (ezt a "közmédia" valamiért következetesen interjúnak csúfolja, pedig a felcsúti Ramszesz intejút nem ad, csak arcon böfögi az ügyeletes és végtelenül szervilis mikorfonállványt), amiből már megint kiderült, hogy vagy végtelenül cinikus egy farok, vagy végképp elment az esze. Vagy mindkettő, elvégre orvosi értelemben ez sem zárható ki.
Persze  rádiós kinyilatkoztatásait nem hallgatom élőben, ennyit azért számít a relatív mentális egészségem, de a legjobb beszólásai óhatatlanul szembe jönnek bárhol, legfeljebb más felütéssel. 

És hát olyanokat idéznek tőle, hogy Soros maffiaszerűen gyakorol befolyást az európai politikára, ami tényleg szép mondat, Európa egyik vezető politikai maffiájának Don Corleonéjától. Meg hogy  ő a kereszténydemokrata, az igazi, tájjelegű és eredetvédett, aki be van szarva attól, hogy nem keresztények jönnek az országba, a nemigazi kereszténydemokraták az Európai Néppártban viszont nem. Ebből látszik, hogy nem igaziak, csak megjátsszák magukat, miközbe lelkük mélyén, valamint velejükig sorosisták, lángoktól ölelt kis hazánk sérelmére főleg.
Amúgy keresztények és nem keresztények ma is vegyesen élnek az országban, magam például az utóbbiakat erősítem, én reggelente az upanisadokat olvasom, meg a Bhagavad Gítát.

De a legszebb megállapítása az, hogy a Soros-hálózat őt már nyolcszor ölte meg. Ezek szerint tehát a Soros-hálózat nem csak neoliberális pénzügyi genderlobbi romáknak, de terrorszervezet is, és mivel hálózat, gondolom online öl. Eddig nyolcszor. Ebből viszont két dolog derül ki: a Mini Szterelnök egy macska, akinek kilenc élete van, ezért lehet még köztünk (izé, felettünk, közénk nem ereszkedik, még egy "hellóröfik" erejéig sem), és hát joggal látszik befosva lenni, mert még egy megölés, és akkor tényleg vége.

Ez a macska-dolog magyarázná amúgy azt is, miért akar állandóan sunyin dörzsölt lennni, egy érdekvezérelt manipulátor, aki nem gondolja, hogy igazából ő a főnök a házban, hanem tudja. Kár, hogy alkatilag egy másik háziállat jut eszünkbe róla, de hát ha azok vagyunk amit megeszünk, akkor a főnök egy disznó, bár még nem a némethszilárdi értelemben. De már közelíti a rezsipápát, lassan benevezhet egy alsóbb osztályú szumóversenyre, ha már a foci nem megy, mert  ott futni kell. A szumóbn csak sót kell szórni, aztán kicsit lökdösni a másikat, de két lökdösődős program között rengeteget lehet, sőt kell enni.
De hát mit élcelődöm én itt a pártvezér és kancellár testalkatán, mikor a magam háza táján ugye, meg hát tényleg egész tűrhetően fest, ahhoz képest, hogy már nyolcszor ölték meg. Szóval nem öregszik (nem, nem, soha!) csak sokszoros hulla, bár erre a nyilatkozataiból is rájöhettem volna már.
Drakula halott, és nem élvezi.

Kapcsolódó kép
24.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése