A rosszindulattal kombinált önértékelési zavar politikussághoz vezet, tehát ha valakinek kicsi a pöcse (vagy nem dagad eléggé a kebel, ami csöcs máisk elnevezése, a gyerekszobájuk is volt konzervatívoknál), attól még lehet nagy hatalma (sőt, attól főleg), a nagy hatalom meg sok pént okoz, ami kell a további hatalomhoz mindenképp. Sokan azt mondják, hogy a hatalom igazából önérték, azaz nem kell hozzá semmi sallang, a másokon uralkodás érzése önmagában durván feldobja az embert, pezsegnek tőle a hormonok meg a neurotraszmitterek, feláll és/vagy nedvesedik, aminek kell. De az igazság az, hogy a hatalom a mértéktelen jóléttel együtt az igazi, elvégre mégis csak felemelőbb érzés egy kurva nagy Mercedes vagy Bentley hátsó üléséről lenézni az alattvalókat, mint egy húszéves Suzuki volánja mögül, pláne mert az utóbbiban lehet hogy nincs is légzsák. Csicskáztatni csak pontosan szépen, ahogy a Rolex áll a kézen, úgy érdemes!
A politikában hatalom és pénz összefüggése ilyen egyszerű, az egyik okozza a másikat, a másik élvezetesebbé teszi az elsőt, összeillenek mint a borsó meg a héja, vagy a csíz a csupasz körtefával. A pénz beszél, a kutya ugat, és a karaván is csinál valamit, feltehetően friss prostikat szállít Dubajba.
Úgyhogy pártunk és államunk vezetőit kritizálni amiatt, hogy helikoprereznek, Gucci-táskájuk van vagy a Seycheles-szigeteken nyaralnak (a Hajógyári helyett) költségtérítéssel, az nem helyes, ők atrcuk és hónaljuk verejtékével dolgoznak magukért, éjt nappallá téve, nem kímélve minket sem. Ők a kiválasztott kaszt tagjai, ahol az első generáció még a párttitkár apák vállán kapaszkodott fel a maga erejéből hátszéllel, de most már születni kell beléjük, vagy legalább jól házasodni.
Joggal hiszik, sőt tudják tehát, hogy ők fingták a sapnyol viaszt a passzátszélben, a díszőrség emberi nagyságuk előtt tiszteleg, és kiválóságuknál csak szerénységük határtalanabb. És szépségük. Egyenes gerinc, szépen megfésült haj, ápolt toka az ízléses sörhas felett, hisz nem csak alkalmasnak kell látszani, de annak is kell kinézni, egy igazi államférfi és álmatlan nő csak késsel-villával köt nyakkendőt, szigorúan a teaidő beköszönte előtt. A kultúrember politikustól távol állnak a proli tempók, nincs munkás-öntudata, de látott már olyat a tévében, viszont soha nem eszik osztrigát kaviárral, tudja hogy a zöldcitrom az magyarul lájm (franciásan: limé), és a világ legtöbb híres operaházában aludt már el legkésőbb az első felvonás végéig. Nem sznob csak parvenü, bár utóbbi kifejezésről néha azt hiszi, hogy az valami francia gyümölcshab, karamellöntettel, valamint desszert jelleggel. (Pedig a különbség az, hogy a sznob legalább komolyan gondolja, ha nem is szereti, az újgazdag parvenü meg csak utánoz, szociáldarwinista kifejezéssel: majmol.)
És hát utánozni azért kell, mert Ártunk és Ormányunk jeles férfiai és női az elején emlegetett önértékelési zavarral küzdenek, amit néha túlzott magabiztosságnak látszó nagyotmondással próbálnak leplezni, de rendszerint kilóg a ló (nem csak a lába, csaknem az egész ló), mert olyankor feltűnően egy túlkoros óvodás szintjén kezdenek fogalmazni, és néhány feles után viselkedni is.
Olyankor őszinték, bár a PR-osaikat ettől a kardiológián kezelik, de hát ők is csak az alattvalókhoz tartoznnak, cserélhetők és pótolhatók, de a hatalom és a bankszámla, meg az általuk felszabadított endorfin az nem, az maga a komfortzóna deluxe.
Az olyan száraz, meleg érzés.
Már megint egy íszídíszi, ötórai teázáshoz természetesen túl proli, ehhez sör kell, meg rögbi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése