Tök jó volt éjfélkor az éjfél, mert én épp a Világvége című filmet tekintettem a tévében (Simon Pegg vs. űrlények a kis angol kocsmatúrán), erre nagy durrogtatás kezdődött odakinn. Ezt tűzijátéknak hívják mifelénk, bár hangra inkább egy bizonytalankodó szőnyegbombázásnak tűnt, mikor a remegő kezű fő bombázótiszt nem tudja eldönteni, hogy akkor most tarolásra megy, vagy csak nyolc napon túl gyógyulóra. De kinézve az erkélyablakon már nem is volt olyan rossz, sőt mintha kifejezetten látványos lett volna, ami persze nem meglepő, egy tűzijáték ritkán szok nem látványos lenni. Meg hangos, ezért is érdemes nézni, hogy ne érezzük magunkat a második világháborús Drezdában.
Innentől azonban jött a tévés világváge, mert a szolgáltató január elsejétől lecserélt egy jó pár csatornát, köztük azt is, amelyiken épp a filmet néztem. Így aztán nulla óra húsz perckor egyszer csak véget ért a móka mára, pont a nagy végkifejlet előtt, és a helyére tett függőleges színes csíkok már nem voltak olyan szórakoztatóak. Dícséretes ez az ügybuzgalom, hogy valami ügyeletes a diginél nem sokkal éljfél után már le is csapja a szanálásra ítélt csatornákat, gondolom azért késett húsz percet, mert még le kellett nyomnia egy spanglit az éjféli pezsgőre, és csak aztán győzött benne a kíméletlen ítéletvégrehajtó. Nem értem, hogy ilyenkor miért nem lehet legalább az épp futó műsor végét megvárni, az ilyen szintű médiadzsihád talán már indokolatlan.
Mindegy, kapcsoltam tovább, és túlhaladva néhány hasonlóan függőleges csíkos kanálison, találtam végre egyet, amin műsor is volt, mondjuk épp reklám. De a színes csíkokhoz képest ez már maga a szellemi izgalom, a kulturális emelkedettség, egy apró lépés nembéli lényegünk kiteljesedése felé. És remek humorforrás. Az aktuális reklám ugyanis valami dohányzásról leszokást segítő szert promotált, ahol valami fiatal csávó boldogan mesélte, hogy évek óta hiába próbált leszokni, de most! De most kipróbálta ezt a csodaszert, és végre betrtathatta az újévi fogadalmát, mert idén végre leszokott! És mondja ezt a tévéből nulla óra huszonhét perckor! Hát, oké hogy mondjuk több mint fél órája nem gyújtott már rá, de ezt én még nem venném feltétlen leszokásnak. Szerintem csak simán be volt nyomva az arc, szilveszterkor ez bocsánatos bűn, de a ginnel felütött pezsgő láthatóan megzavarta az idő- és valóságérzékelését. És úgy érezte, már nem is dohányzik tök régóta, pedig csak az erkélyen felejtette az öngyújtóját.
Ilyen alapon én idén már sokat fogytam, mert ebben az évben még nem ettem semmit, visszont már kétszer is voltam vécén, szóval időarányosan jól állok, határ a csillagos ég!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése