Garfield (a képregénymacska, nem Andrew a színész) közismerten utálja a hétfőt, ki tudja miért. Hisz ő macska, nem kell dolgoznia mennie hétfőn, heverészni meg pont olyan hétköznap is mint hétvégén. Ha viszont dolgozni megy az ember (pedig lenne inkább digitális nomád, home office-harcos, celeb influenszer vagy simán csak valami komolyabb vagyon örököse), akkor a hétfő igen is vacak egy nap. A kedd már jobb, mert ha vége munkának, azzal a gondolattal térhetünk meg otthonunkba, hogy még három nap munka, aztán két nap pihenés, és ez már nem is olyan rossz arány. Ami persze szerdával határozottan javul, csütörtökön meg már készülhetünk a péntekre, ami közismerten a munkahét búcsúkoncertje.
De most még csak hétfő, ami akkor is depresszív egy alkalom, ha az ember épp nem dolgozik, de nincs is szabadságon, egyszerűbben szólva munkanélküli. Mert konstatálni kell, hogy megint eltelt egy rohadt hét anélkül, hogy talált volna valami értékelhető melót, viszont vége a hétvégének, amikor nyugodt lekiismerettel lehetett tenni a ssemmit, elvégre olyankor még a fű sem nő, nincs hova tekerni.
Ma például az a fő kérdésem (szorongnivalóm és félelmem) hogyan is öltözzek? Mert az oké, hogy most hideg van de süt a nap, tehát a vastagabbik, igazán sarkköri télikabát valószínűleg simán rám rohad odafelé, kora délután, miközben este hazafelé már szükség lehet rá, ha nagy hideg lesz. Milyen vastag pulóver kell, húzzak-e dupla zoknit, mennyire lesz hideg a melóban? (Az utóbbi mondjuk egyértelmű: nagyon.)
Mennyi szendvicset vigyek, illetve elég lesz-e az a flakon tea, amit majdnem megittam reggel a hűtőből, de azztán rájöttem, hogy eleve felesleges volt oda tenni, lesz még nekem elég hideg a nap folyamán, nem kell ezt már a reggeli palacsinta mellé is erőltetni.
Szóval van ez a sok kínzó kérdés, ami egy szombat délelőtt eleve fel sem merül az emberben, mert: meleg van, van itthon ennivaló elég, ha éhes leszek eszek, közel a kisbolt, ha mégsincs itthon valami, a teknős meg majd előjön az ágy alól mikor úgy érzi, nem kell bekúszni utána, hogy visszarakjam a helyére indulás előtt. Az ilyesmi persze hét közben már rutinból megy, de hétfőn még tele vagyok bizonytalansággal, nem ez a hét fénypontja. Igazából nem is hétfőnek kellene hívni, mert nem ez a hét fő időpontja, hanem a péntek este meg a szombat en bloc, úgyhogy legyen inkább hétal, ami hülyén hangzik, de van mögötte koncepció.
Plusz itt van még ez a posztünnepi nyomorúság, hogy a sarokban ott a karácsonyfa, de kurva sokára lesz megint valami értékelhetó ünnep (és nem, a hónapban esedékes születésnapom nem számít annak), pláne karácsony, mert ugye utólag már azt is visszasírom, pedig két hete még rém nem érdekelt.
Azt meg meglátom, hogy a karácsonyfát idén leszedem-e, még nem döntöttem el, igazából még 2018 decemberében díszítettem fel (hja, a műfenyö előnye ez, meg hogy porszívozható), és ha kibírta a kisszekrényen a komplett tavalyi évet, akkor lehet, hogy az ideit is ki fogja. Legfeljebb rólam gondolják, hogy nem vagyok komplett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése