Rúgva

Az Aerosmith nevű rockzenei eygüttes kitiltatta a saját dobosát a próbatermmükből, de úgy, hogy amikor az megpróbált bemenni, a biztonsági portások zavarták haza. Hát igen, ha valaki azt hinné, hogy a rockzene az valami laza, kissé bajtársias és felettébb bulis életforma, annak most jól eszébe juthat  a show-business kifejezés, főleg annak második tagja. A légkalapácsról elnevezett Aerosmith igazából sosem volt valami forradalmi mozgalom, vagy művészeti projekt, csak az énekes-gitáros duónak kellettek a kósza ingyen dugások, meg a pénz a folyékony, szívható és szúrható szerekre. Úgy, hogy ezért ne kelljen egy gyárban húzni az igát, de azért nyakkendőt se kelljen kötni a céges mítingekre. Adódot tehát a rakendroll életforma mint túinvan megoldás, hogy megvan a három P, mint pénz, pia és punci, de mégsem kell tőzsdézni hozzá.
És hogy közben  mi volt a mondanivalójuk a világról? Nos, az nem volt nekik, ha van is valami emlékezetes a mostanában már fél évszázados életműben, az talán maga a tény, hogy még mindig életben vannak, bár a Tyler-Perry toxic-twins mindent megtett ennek elkerülésésre.

De állítólag már jó ideje tiszták, szakmailag elszántak, és olyan frissen, fiatalosan néznek ki mint a saját múmiáik. Akik győzelemre vitték a testük elleni harcukat, bár közben többször meghaltak. Berúgás helyett kirúgásban utaznak immár, mit nekik az eddigi ötven év, laza mozdulattal basszák ki a zenei együttesük alapító tagját, mert hát a biznisz az biznisz.
Köztudott, hogy a rakkendroll az nem egy tánc, de már nem is életforma, hanem üzlet, pénztermelő gépezet, popkulturális dollárgyár, Eroszmisz&Tsai Kft. (Jé, ezen a néven lehetne bővíteni is a tevékenységi körüket, a zeneipari élményszolgáltatás mellé felvehetnék a szexuális segédeszközök forgalmazását is, mint a vodkás-kokainos műbráner vagy a Steven Tyler-szopóálarc. Ha már Erosz, Misz.)

És hát a rakkendroll az tényleg csak pillanatokra volt több mint üzlet, mondjuk mikor kialakult, meg egy kicsit a nagy punk-hullám idején, de azért ismét fontos megjegyezni, hogy a Sex Pistols volt a világ első castingolt fiúzenekara, csak ők még nem vették metroszexuálisra a figurát. És nem is csak üzlet, de a pontos megnevezés mentén szórakoztatóipar, sorozatgyártással, termeléstervezéssel, piackutatással, termékelhelyezéssel, mifaszommal.

És hát a Légkapapács együttes sem működik másként, sőt elsősorban így működik, hisz túl sok nyomot azt tényleg nem hagynak maguk után, ők nem a Rolling Stones vagy a Queen, akikre még mindig kíváncsi a nép (pedig Fredie Mercury már közel harminc éve halott), és hát a tagok sem lettek tehetségesebbek vay szimpatikusabbak az öregedéssel, illetve által. Tizenévesen kedveltem egy darabig a Mötley Crüe-t, de most hogy újra belehalgattam (egy róluk szóló netflixes film kapcsán), hát mit ne mondjak, same shit. Ezek a hajmetál-látványrock bandák nem állják ki az idő próbáját, pont olyan semmilyenek ma, mint egykor, a nosztalgia sem szépíti meg őket. Talán a Kiss-ben volt még némi spiritusz, de ők sem bírtak húsz éve nyugdíjba menni, amikor még megvolt hozzá a méltóságuk, most meg nevetséges öregemberek erőlködnek a színpadon a hetvenes évekbeli imidzsükkel, már önmaguk paródiájának is szarok.

És az, hogy az Aerosmith dobosát kidobták a bandából (gyakorlatilag, elméletileg-jogilag még lehet hogy benne van a limited company igazgatótanácsában vagy felügyelőbizottságában, már ami van neki) csak rávilágít, hogy ez itt kérem üzlet, a művészi szempontokkal, évtizedes barátságokkal meg nem megy előrébb a profitráta, legfeljebb a világ, de az meg kit érdekel?
A zenekari zombik amúgy igazán rendesek voltak, valódi empátiával panírozott nyuszifülek, hisz csak udvariasan kidobatták a régi havert und zenésztársat, és állítólag még az anyját sem szidták.
Pedig közé is lövethettek volna.

De ha már stadionrock, akkor inkább fogyasszuk az AC/DC Zrt. szórakoztatóipari termékét, ők legalább komolyabban beleálltak a minőségbiztosításba, és vannak annyira jók, hogy még élőben is megnéztem őket, egyszer régen, valamikor 1863-ban, vagy máskor...