Írtam már, hogy de bírom az űrös filmeket, persze nem az olyanokat amikben csak űr van, esetleg keringő bazi nagy kövek, hanem amikben űrhajósok is. És különösen kedvelem azokat, amik valahol a jelen közelében játszódnak, ma is lehetséges űrhajókkal. Úgyhogy megnéztem az Ígérem, hogy visszatérek című filmet, de bár ne tettem volna. Amúgy vicces, hogy a port.hu szerint ez egy francia-német akciófilm, pedig nem hogy akció nincs benne, de cselekmény se túl sok. A címe meg az, hogy Proxima, de azt már megszoktuk, hogy nálunk szeretnek új címet adni a filmeknek, főleg ha azok tömören összefoglalják a sztorit is.
Mert a történet tényleg annyi, hogy anyu indulna a Marsra, ráadásul egy európai(!) expedíció keretében, így aztán a festői Kazahsztánból, de van egy nyolcéves lánya, akit egy évre itt kell hagynia. És anyu őrlődik a gyerek és a karrier között, a majd bizonytalan lesz és elszánt egyszerre, aztán még egy kicsit őrlődik, és végén az előre kiszámítható módon felkúrják az űrbe egy Szojuzzal. A lánya meg nagyon megértő, kicsit szomorkás a hangulata máma, de azért drukkol anyunak.
Ennek a filmnek nem az a legnagyobb baja, hogy rohadt unalmas, hanem hogy még csak karakterek sincsenek benne. Mindenki olyan, mint egy papírból kivágott báb a Lóbelező Utcai Óvoda anyáknapi ünnepségén, még szerencse hogy senki nem áll neki fejhangon énekelni. A főszereplő Eva Green például láthatóan nem tud mit kezdeni a szereppel (lehet hogy nem is lehet), és hát előfordulhat, hogy nem véletlenül nem A-kategóriás filmszínművész. Jó, mondjuk elég pocokfeje van, de ezen kívül színészi eszköztára kimerül abban, hogy kétféleképpen tud nézni: elszántan és elérzékenyülten. Matt Dillonról meg hiába derült már ki, hogy tud ő, ha akar, itt láthatóan nem nagyon akar, végig hozza a "vegyük fel a gázsit és húzzunk a fenébe" alapállást.
És akkor ehhez képest nincs történet sem, nincs súlya az egésznek, nincs benne dráma, épp az imént olvastam valahol róla, hogy ez egy közepesnél némileg gyengébb propagandafilm. És ja, tulajdonképpen az, már csak arra kellene rájönnöm, hogy mit propagál? A Hős Anyát, az európai űrprogramot, a posztszovjet hangulatot? Mondjuk egyikre sem alkalmas, az egyetlen értékelhető dolog benne a kiképzés bemutatása, de arra bármelyik dokumentumfilm alkalmasabb, a Dicoveryn. És ott legalább nem kell több, mint másfél órán át bámulni anyut, ahogy tétova rágcsálótekintettel mereng a dilemmáján. Mert az minden, csak nem érdekes, bár aludni biztos jól lehet rá. Komolyan mondom, inkább lett volna valami könnyzacskókba taposó giccs, akkor legalább lett volna valamilyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése