2020. október 1., csütörtök

A pogány, az eretnek és a reformátor

 Ez a három kategória gyakorlatilag az ellenségképzés három stádiuma. És most nem akarok direktben behozni semmi politikát (a politika, a mocskos állat így is bemászik az életünkbe, a kormányzati szintre emelt létrontásával), inkább kulturálisan. Mert mintha ez a hármasság (miként annyi más hasonló), a komplett nyugati kultúrában egy bevett minta. És nyilván a kereszténységből származnak.

Az első szintű ellenség a pogány. Mondjuk a konstatini fordulat után, mikor államvallás lett a kereszténység a Római Birodalomban, a pogányok voltak a kézenfekvő ellenség. Hisz nem fogadták el igaz hitet, barbárul nyilaztak lovakról, vagy egyszerűen csak vizigótok voltak, akiknek már a neve is de hülyén hangzik. A pogányok a meg nem térésükkel kizárták magukat a civilizált világból, nem építettek bazilikákat, és olyanokat kérdeztek, hogy mit adtak nekünk a rómaiak. (A vízvezetéken, a közbiztonságon és a korrupción kívül?) És onnantól kezdve évszázadokon át a pogány volt az egyik legnagyobb sértés, legsötétebb gyanú, a pogányok, mint például a muszlimok csak akkor örvendtek némi tekintélynek, ha kellően nagy haderővel látogattak ide, és kellően hosszú időre. (Ők amúgy is furcsa népség voltak, a maguk poszt-keresztény egyistenhitével, de mivel épp mert későbbi a sztorijuk, ők magukat tekintették az igazhitűeknek, az utolsó kinyilatkoztatás hordozóinak. A hinduk meg mindeközben legyintettek az egészre, egészen a muszlimokkal performált véres konfliktusokig.)

De mikor már nem volt elegendő pogány, a világnézeti terrorhoz, jöhettek az eretnekek. Ők egy fokkal rosszabbak voltak a pogányoknál, mert ők ismerték az igazi hitet, a helyes vallás alapelveit, csak nem úgy értették őket, ahogy a püspöki palotákban lakó arisztokrata félszerzetek szerint kellett volna. De szerencsére a Szent Inkvizíció tette a dolgát, kínzott és kivégzett sokakat a témához illő bigottsággal, később meg bővítette az üzleti portfólióját a boszorkányüldözéssel is. A Boszorkánypöröly (Malleus Maleficarum) hírhedt szerzőpárosa is egyszerű, kétkezi dominikánus inkvizítorként működött eredetileg, csak kissé fel akarták lendíteni a boltot. És hát végső soron a boszorkányok is csak egyfajta eretnekek voltak a szemükben. És soha senki nem kérdezte meg tőlük, hogy elvtársak,  maguk mégis honnan a fenéből ismerik ilyen részletesen az állítólagos boszorkányok ördöggel cimborálási szokásait? Hányat engedtek ágyukba, hogy később mint kellemetlen tanúkat élve elhamvasszák?

hu.wikipedia.org

És az eretneküldözés egy idő után kiment a divatból, jött a városiasodás, a polgárság kialakulása, meg egy bizonyos Martin Luther (még nem  King), akinek szerzetesként lett elege az egyház korruptságából, és akinek ettől heveny pontokat kiszögezhetnékje támadt  a wittenbergi vártemplom kapujára, 1517-ben. Követelte a sajtó szabadságát, évenkénti országgyűlést Pesten.... ja nem, ő nem pont ezeket. Ő az akiből eretnek lett volna, mondjuk száz-százötven évvel korábban, de ekkor már reformátor lett, aki (meg ugye a kálvini irányzat képviselői) ellen azért meg lefolytattak egy jó kis ellenreformáció, de részben ennek köszönhetjük Pázmány Péter ma is élvezetes szövegeit. (Hogy Luther mekkora egy eretnek lehetett volna, arról jól tanúskodik egy anekdota: Egyszer bement hozzá egy tanítvány, és azt mondta neki, hogy baj van Doktor, néha nem hiszek istenben. Mire Luther felnézett és azt válaszolta: Köszönöm Uram, eddig azt hittem csak én vagyok így ezzel! - a sztori hitelessége kétséges, tanulsága megfontolandó.)

És igen, hajlamosok vagyunk ma is ilyen kategóriákba gondolkodni, láttunk már olyat, hogy politikus előbb ateista, aztán megtér, aztán nekiáll saját ízlése szerint formálni a tőle függő egyházakat. Vagy hogy mondjuk Steve Jobs is előbb volt kívülálló, aztán eretnek, a józan üzleti-technológiai logikával szembe menő, aztán a nagy látnok és reformer. Miközben ugyanaz a konstans buddhista volt, aki csak növényeket evett, de nem szeretett fürdeni, és túl későn jutott eszébe végre orvoshoz menni. El volt foglalva a vízióival, meg ki tudja mivel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése