Írtam már nemég az írásról, ami ha a vetés, akkor aktuális lett az aratás, miszerint jön a pénz a kiadótól a bankszámlámra. No nem sok, de nem idegesít egy darabig a villanyszámla, befizethetem a TB-t, még kajára is jut, a hétről hétre létezés úgyszólván hetekre megoldva. Kicsit szomorú, és jelentősen szorongást okozó, hogy ennyire kicentizve létezem, kedd-szerda magasságában már megnyugszom, hogy oké, ez a hét már meglesz, majd stresszelek egy jót hétfőn. Addig is jó a vasárnapi ebéd (az jó mindig, anyám főzi, én meg megyek érte), megnézem hogy nyer Hamilton, (pedig már unalmas lenne, de a fene se gondolta volna, hogy egy luxusautókat gyűjtő wannabe hip-hop fazonnak fogok drukkolni valaha), aztán kicsit görcsölök, mit mikor kell befizetni, miből és hogyan.
Fura, de gyakorlatilag tavasz óta az írásaimból élek, szarul és szülői segítséggel (ami borzasztó, hisz közelebb vagyok az ötvenhez, mint a negyvenhez), de valahogy mindig összefirkálom azt a karakterszámot, hogy legyen belőle gáz- meg villanyszámla, társadalombiztosítás és internet-előfizetés, de utazásra, mozira vagy egy baráti sörözésre már nem telik.(Na ja, nincs is kivel.) Utóbbira még beruháznék, de a barátaim virtuálisak, sok száz kilométerre tőlem, a fészbukon meg lepattintják a hívásaim, ám mivel rohadt messze vannak, honnan tudnám én, hogy rám érnek-e? Jellemzően nem sértődöm meg, csak feladom. Ennyi voltam a világnak, egy kicsi még van vissza magamnak, de mit kezdjek vele?
لقد كنت أعيش بالكتابة منذ شهورÍrok. Ide, máshová, ahová csak lehet, de lassan ott tartok, amiatt élek, hogy írok (ennyi a valósághoz való hozzájárulásom), ami azért csak egy középvacak mentegetődzés, hogy miért is írok? Egyáltalán? Érdekel ez valakit, de komolyan? Jó, könnyű a válasz, miszerint nem, kurvára nem. Olvassák ezt itt emberek, sokan, akiket nem is ismerek személyesen, de ez innentől rendben van máris, sőt ha öt embernek kellene/lehetnem írni egy blogot, az pont öttel több lenne, mintha a falhoz beszélnék. Vagyis csinálnám, talán sosem volt életemben egyszerre ötnél több ember, aki értette, vagy akarta érteni, ki vagyok a miért.
Minden szómenéses, grafomán seggfej - mint én, Me Myself and I - számára az utolsó mentsvár, hogy hátha valakinek szórakoztató az, ami az anyanyelvével elkövet. Hátha számít néha, ott a könyvjelzőnél, csak gördíteni kell lefelé, sokat. Mert ez lenne itt a fontos, a pénzért írt cikkek a villanyszámlára kellenek, ez meg arra, hogy néha még gondolhassam azt: ez még mindig én vagyok, akárkinek is nézem magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése