Ma délután, mikor vittem le a szemetet (kényszeresen leviszem minden délután, nem érdekel mennyire van tele a zacskó) és jött minden ötéves hímnemű álomjárműve, a kukásautó. Úgyhogy kicsit félreálltam, gondoltam megvárom míg végeznek a szakférfiak, és akkor az üres kukába én dobhatom be az első adagot. Olyan ez mint választáskor az első szavazó, csak nem kell olyan rohadt korán kelni hozzá, és velem nem írattak alá semmiféle jegyzőkönyvet, hogy ők a munkát elvégezték, én meg a két darab gurulós edényt üresen átvettem. Ez mondjuk fájt kicsit, olyan kevés alkalom van, mikor fontosnak érezhetem magam.
Végül meg sem vártam míg végeznek, de nem sértődésből, csak annyi időm tényleg nem volt, hogy végignézzem ahogy belapátolnak a gépesített szállítójárműbe egy egész kukányi (szakszerűen asszem konténernyi) vegyes szemetet. Mert az egyik szakférfi (a másik megszólítása alapján a Kurvaanyád vezetéknevű, de hogy Lajos vagy Géza, az nem derült ki) rosszul rakta fel, akasztotta be, menedzselte az aktuális ügydarabot (vagy mit csinált vele), ami emeléskor egyszerűen lecsúszott, hanyatt esett, a tartalma meg kidőlt a flaszterra. De úgy látszik fel vannak készülve az efféle balesetekre, volt náluk lapát, és neki is álltak lapátolni, miközben a baszni infinitívusz kreatív ragozását gyakorolták, nagyjából eredményesen.
Én bedobtam a már üres kukába szerény csomagomat, aztán felhaladtam a lakóingatlanba, de erősen elgondolkodtam azon, hogy mennyire közel lehet a világvége, ha már a szemetesek szemetelnek leginkább? Elvégre láttam én már vízvezeték-szerelőt csőtörést okozni, matektanárt logarléccel vakarózni, kopasz fodrászt, és cipészt szandálban, szóval sokasodnak a jelek. Már ki se merek nézni a konyhaablakon, mikor jön a postás, a végén még meglátnám, ahogy a lépcsőn ülve levelet ír...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése