Walahol hátul

"Változtass a zenén haver, mert szar zenére nem lehet táncolni!" 

Direkt azért vágtam bele a Máshol című tavalyi filmbe, mert a közelmúltban nagyot tetszett Ricky Gervais sorozata az After life (Mögöttem az élet), ez meg kiindulópontjában valami hasonlónak tűnt. A sorozatban Gervais egy kisvárosi újságírót alakít, akinek meghalt a felesége, ezzel megszűnt az a kétszemélyes birodalom, amiben addig élt, nagyjából tojva  a világ többi részére, és egyedül maradt a kutyájával. Először öngyilkos akar lenni, de nem képes rá, így aztán elhatározza, hogy innentől mindig, mindenkivel kíméletlenül őszinte lesz, nem érdekli már az emberek véleménye vagy reakciója, úgy él, és azt csinál, amit a legőszintébben akar, hisz nincs már veszteni valója  világgal szemben. A veszteség már mögötte van, miként az élete is, de azért egy kicsit még érdekli, hogy akkor most mi lesz?

És a Máshol főhőse, Bruno valami nagyon hasonló helyzetben van. Ő egy kisvárosi építész, akinek meghalt a felesége, akivel együtt bújtak el a világ elől a közösen épített tengerparti házukba, így Bruno egyedül marad, pontosabban kettesben a házzal, ha már kutya nincs képben. A gerendák, a tető, a fürdőszobai csempe az, ami neki maradt az ő kétszemélyes birodalmukból, de aztán ezt is elveszíti. Mert jön az após (az igazi A1G, csak hogy legyen egy kis hazai áthallás) akik közli hogy övé telek, úgyhogy húzzon el. Hősünk meg nem találja a felesége végrendeletét, úgyhogy beköltözik a szülei fészerébe, akik nagyon kedvesek ugyan, de  kissé zakkantak, neki meg a háza kell. De azt nem kapja vissza, mert G após mellett ott van még az anyósa, aki valószínűleg nem más, mint a Gonosz Mostoha, aki Szörnyellaként reinkarnálódott, és a gyűlöleten kívül láthatóan nem képes más érzelemre. (Néha nyilván el-elmorzsol egy-egy könnycseppet, de mindig csak a másokét.)

Bruno - mivel a flúgos haverja mellett a háza egykori boldogsága egyetlen tanúja - minden áron meg akarja védeni az ingatlant, így betöréses állagmegóvásra készül, azaz hogy behatol az üres házba a déli verőfény leple alatt, és gerilla módszerrel megszereli a fürdőszoba csöpögő csapját. Csakhogy a ház lakott, már beköltözött az új tulaj, aki egy seszínű negyvenes nő, Coellho-idézetekben érti maga körül a világot, és könyvet ír a mohákról, szóval nem az a tipikus nagyvárosi femme fatale. Bruno viszont jelentkezik házfelújítónak, hogy legalább kontrollálja mi történjen az egykori szerelmi fészkével, ámde. 

Eljön az a dramaturgiai fordulat, amit mindenki lát jönni, és hősünk a nő ágyában találja magát. Na ja, a hálószobában, ahol anno a feleségével annyiszor ugye... Úgyhogy már nem csak a ház felújítását csinálja meg, de a ház tulajdonosát is, miközben jön a következő, totál kiszámítható fordulat: a konyhafelújítás közepette megtalálja az elveszett végrendeletet, azaz kirúghatná a nőt a házból, de már nem akarja.

Egy kisvárosi kis élet kis dilemmáival küzd, amik az ő perspektívájából világot nyomasztó gondok, de hát nincs más perspektívája a sajátján kívül. Marie, a nő lehetne a másik nézőpont forrása, de igazából ő sem lesz az, mert jön  menetrend szerinti konfliktus, az érzelmileg kuszálódás, a szeretve gyűlölés, valami, ami egy romantikus komédiában megúszhatatlan a boldog végkifejlet előtt, de ez itt nem az.

Hernan Jimenez filmje ugyanis leginkább egy dramedy, valami alapvetően magánéleti kamaradráma, de néha majdnem lehet röhögni rajta. Csak majdnem, mert Bruno permanens idegösszeomlásban éli napjait, és a kilábalás bemutatásakor, ebben  változás- avagy feloldozás-történetben a forgatókönyvíró-rendező  a legtöbb esetben a szentimentális megoldást választja a humoros/ironikus helyett. Ehhez képest meglehetősen nézhető darab a Máshol, egy kis kaliberű történet az érzelmek hátsó udvarából, erős atmoszférával és szerethető karakterekkel, nem is értem miért pontozták le a mindenféle oldalakon. Pláne, hogy van egy normális lezárása (hősünk konkrétan elengedi múltat, és elindul a valahová), és nem erőltet ránk semmiféle ócska happy endet.