Avagy Vampire Weekend, ami egy 2006-ban, New York-ban alakult, mondjuk, hogy indie-rock zenekar, legalább is ők így szeretik definiálni magukat. Én mondjuk ilyen alapon szőke herceg vagyok, de ez az a szép abban, hogy a modern társadalmakban szabad az identitásválasztás. Ámde a hétvégi vérszívóknál kissé indokolatlannak érzem a rock megjelölést, az indie az nyilván stimmel, pláne mióta egy nagy lemezkiadó lobbizza ki nekik a Grammyt :-) Jó oké, a függetlenség itt inkább egy műfaji kategória, mintsem kultúrpolitikai elköteleződés, de az a lazulós prüntyögés amit előadnak azért rocknak csak egészen tudatmódosult állapotban tekinthető. Kábé abban a stádiumban, mikor az ember hosszan értekezik egy ismerősének arról, hogy Sosztakovics végső soron punk volt.
Ettől még a Vampire Weekend kifejezetten fogyasztható, így öregedvén egy fokkal jobban kedvelem már, mint a rénszarvasdaráló posztapokaliptikus skandináv-félszigeti metált, bár a tizenhat éves önmagam mélyen megvetne ezért. De ő már harminc éve nem létezik, én meg tegnap is Napalm Death-re vacsoráztam, szóval azért ezen a vonalon sincs minden veszve.
A zenéjük jellemzően ilyen költőinek gondolt értelmiségi nyavalygás, melankolikus felharmonikusokkal, jól jöhet egy stresszes nap végén, de betegség vagy másnaposság esetére kontraindikált. Van benne világzenének nevezett színtelen, szagtalan, átlátszó folyadék, némi rocksteady erős higításban, meg ez-az, de lényegében minden eddig általam hallott daluk nagyjából ugyanarra a szplínre épül. Ám nagyon helyesen, mondhatni jó arányérzékkel a legtöbb számuk valahol két és fél és négy perc közöttig terjed, az öt perc felettiek meg már a monumentális szimfóniák megfelelői a zenekar életművén belül.
Az alábbi kompozíció címe Ya Hey, ami magyarra nagyjából úgy fordítható, hogy Lepedőbe tekert emberek pezsgővel maszturbálnak Manhattan felett, erős lassításban, csak hogy mindenki értse.
Nem tartozik a kedvenc bandáim közé, de vannak azok a pillanatok, hangulatok, amikor igenis eltalál a cucc, kicsit olyanok, mint a mentás étcsoki. Rendszerint ki nem állhatom, nem vennék le olyat a boltban a polcról, de ha néha megkínálnak vele igen is jól bír esni. Csak nem szabad túl sokat enni belőle egyszerre. A WV-től sem bírnék végighallgatni egy egész albumot, mert vagy elaludnék rajta, vagy beállnék egy radikális szektába tőle. Miatta. Általa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése