A beázás és a mármegint

Egy gödöllői gimnáziumban épp a tanév kezdetekor állt neki a tetőt bontatni a tekintetes tankerület, mert nyáron az ilyesmire ugye nincs idő, miközben nekik épp nem a Balaton, hanem a Riviéra a riviéra, de a tanítás alatt bányászni a szigetelésből a durván mérgező azbesztet, az fasza, az maga az üzemszerű működés. Meg hát ki gondolta volna, hogy ősszel sokat eshet az eső, elvégre nem Floridában vagyunk, ahol hurrikánilag ez megszokott, Gödöllő az kérem egy rendes, keresztyén-konzerv ejrópai polgárosulat.

Azok a liberális métellyel fertőzött, sorosista kokakóla-mámorban fetrengő diákok meg hazamentek, hogy azért bokáig vízben tocsogva ők inkább mégse, ennél még a haldokló Nyugat elpuhult, online oktatási módszere is jobb lenne.

Régen bezzeg ilyet nem lehetett volna tenni. Az előző Kádár rendszerben, vagyis a nyolcvanas évek végén még magam is megtapasztaltam valami hasonlót. Épp az első osztályt kezdtem volna egy helyi illetőségű szakközépben,  '88-ban, de az is durván beázott, az eső meg esett, úgyhogy - mivel az "online" fogalma sem létezett még - mi váltott műszakokban mertük a vizet  tantermekből. Mondjuk nem tanítás helyett, mert akkoriban divatban volt mg az év eleji két-három hét "mezőgazdasági munka", azaz kicsapták a tanuló ifjúságot valami sáros gyümölcsösbe szilvát, meg almát szedni, félanalfabéta, félig bebaszott kolhozparasztok felügyelete mellett, akiken persze csak röhögtünk. 

Mondjuk ez nem volt tartós tevékenység, mert elég hamar elsodorta a rendszerváltás az efféle ostobaságokat, de 88 az még épp előtte volt, túl már valami sorsfordítónak gondolt MSZMP-s pártértekezleten, de még majd' egy évvel a Nagy Imre-féle újratemetés szimbolikusától. Szóval akkor még örültünk is, hogy beázik a suli, mert limitált időben felmosóizével csúszkálni a folyosón az jobb volt, mint szottyadt szilvát szedni bokáig a sárban-esőben. A következő szeptemberben volt az is, aztán valamikor később végleg eltűnt, pedig vicces lett volna, ahogy például pár tucat leendő szociológust vezényelnek ki mondjuk cukorrépát bizergálni. (Nem tudom azzal mit szoktak micsinálni...) Illetve nem, rohadtul nem lett volna vicces, most sem lenne az. De hát ez a mostani Kádár-kor már nem az a Kádár-kor, hisz az tragikusból lett tragikomikus, ez meg komiko-tragikusból csak simán egyre élhetetlenebb.

Kísértetjárta

 „2019 óta negyvenezer szellemjáratot indítottak a légitársaságok az Egyesült Királyságban“ -olvasom, és igazából meg sem vagyok lepve. Mert holmi légügyi dinasztiák szakértői szerint ez csak arra jó, hogy a légitársaságok ne veszítsék el az értékes leszállási jogokat, kihasználatlanság miatt, pedig a kísértetekről szól az egész. Mert köztudott hogy a Nagybritán szigeteken sok a kísértetkastélyban a kísértet (és nem mindegyik szellemes, van aki csak simán angolosan sótlan rémalak), és a mai kísértetek haladnak a korral, meg a fapados társaságokkal, és asztráltesüket valódi gépekkel reptetik. De csak mert az asztrálrepülőket még nem találták fel, vagy ha mégis, nem igazán látszanak a radaron, és bár a Boeing már kísérletezett ektoplazma-alapú gépekkel, de eddig még mindegyik szétfolyt a feszállás folyamán.

Szóval a szellemjáratokkal szellemes és unalmas kísértetek utaznak mindenféle ódon kastélyok között, bár  súlyosabb konteóhívők szerint csak vegyszereket kemtréleznek az égre csíkosan a Háttérhatalom ügynökei. Persze ők nem hisznek a kísértetekben, hanem mint minden józanul gondolkodó őrült, inkább a gyíkemberekben, akik függőleges pislognak és világuralomra törnek, és előbb tönkre akarják tenni a bolygót, hogy aztán a birtokba vegyék, a fene tudja akkor már minek. 

Vagyis ez tényleg hülyeség, a szellemjáratoknak még vegyszereket sem kell eregetniük, elvégre a repülés a legdurvább szén-dioxid kibocsátó, azaz üvegház-hatású iparág (a légkört metánnal telefingó szarvasmarhák után), elég csak simán üresen, vagy néhány dísznek beültetett utassal reptetni a marha nagy vasakat, hogy értelme se legyen a kerozin-égetésnek.

Pontosabban hogy számunkra ne legyen értelme, a kísértetek nyilván nem csak egy-egy szellemvárosban, hanem egy komplett szellembolygóban érdekeltek, azaz valóban róluk szól a cui prodest, meg az így múlik el a sic transit gloria mundi dicsősége. Hisz egy rendes, régivágású kísértet biztos tud latinul, ha már ódon várkastélyokból ijeszteget.

Belém

Ma fél után értem haza, fél hat magasságában leültem vacsorázni, csak hogy korán lefekhessek, erre elkezdik fúrni a falat holmi szakik, az utca felől, sérelmemre. De olyan hangosan, hogy egy szót sem értettem az épp nézett filmből, miközben rezgett az ablak, meg úgy általában a lakás. és mikor fél hét körül abbahagyták végre, a szomszéd kezdett ütvefúrósat játszani, a másik irányból, és igazából azóta sem hagyta abba. Nekem kissé rezeg a fejem tőle, de neki nyilván ez mindegy, meg minek nap közben intézni az ilyesmit, ha esete egy egész lépcsőházat lehet vele szórakoztatni, mondjuk esti mese helyett.

Ilyenkor szeretnék (legalább egy kicsit) egy igazi agresszív bunkó lenni, csak hogy érezze a törődést, miközben persze annyira konfliktuskerülő vagyok, hogy inkább megyek, és keresek füldugót, valahol kell lennie itthon. De akkor innentől az összes kurva szórólapot átdobom a postaládájába, mert annyira bunkó ugyan nem vagyok, de alattomos azért kicsit igen, és a legszebb öröm a sunyiságból fakadó káröröm.

Na jó, lehet hogy ehhez is túl rendes vagyok, csak épp most erősen idegállapotban, de annyira, hogy majd holnap megírom azt a rém szellemes posztot, ami fél délután motoszkált bennem, de menet közben belém taposott, pontosabban fúrt az élet.

A békeharcos egója

A felcsúti döbrögi nem győzött gratulálni a feltehetően nemsoká olasz miniszterelnökké avanzsáló G. Meloninak, a személyében valósítja majd meg a női, meg a posztfasiszta kvótát. Mert ő meg a pártja nem egyszerűen jobboldali (ahogy azt nálunk írja a kormányhitű sajtó), de Mussolini óta a legvállalhatatlanabb alakok, ami azért Berlusconi országában nem kis szó.

De a mi pártvezér és kancellárunk mindig szeret a győztesekhez dörgölőzni, nem szívből érdekből csupán, elvégre neki valószínűleg lepkefingnyit sem számít, hogy mindenféle külföldi mennyire népszerű otthon, neki csak a potenciális szövetségesek érdekesek. A győzelem önmagában csak akkor, ha ő nyer itthon, a felé lejtő pályán, akkora kétharmadot (és nem kétharmaddal, ez fontos), hogy az a Holdról is látsszon.

De hát kis ember nagy sörhassal jár, minél csak az egója nagyobb, a gazda szeme hizlalja a stadiont a kert végében, no meg önmagűát is, de biztos nem eléggé, mert az a nagy egó mégis csak rászorul a mások sikerének fényében sütkérezésre. Meg annak az elbábozására, hogy akkora nagy európai politikus, globális jelentőségű államférfi, aki csak azért nem változtat mondjuk bolygónk forgási sebességén, mert túl elfoglalt hozzá, és túl rendes. Az az áldott jó despota, csak a népe javát akarja (és el is veszi), miközben maga a morális zsinórmérték.

Plusz nagy békeharcos, aki - úgy is mint világpolitikai tényező - olyan békemissziót futott Moszkvában, hogy azóta is tart az egyre véresebb háború.

Nekünk legyen mondva. Illetve van, csak nem halljuk elegen.

Popdeszkás görpunk

A mai szültesénaposunk sem tinédzser már, de nálam pofátlanul tíz évvel fiatalabb. Kellett nekem rákattani a születésnapokra, érthetetlen módon minden nap született egy adag híres ember, akik egyáltalán nem érdekelnek, de néhány olyan is, akiket bírok. Nem személyesen persze, úgy nem ismerek híreseket (gazdagokat se, szépeket réggeben egy párat), bár a közismert gondolatkísérlet szerint három kézfogásnyira vagyok mondjuk Sztálintól, és csináltam már interjút volt pénügyminiszterrel, de az ő művészi életművüket igazán nem tartom sokra. Egyszerűen nem látom bennük a koherens esztétikai programot, persze ideológiailag sem vagyok elég képzett.

Avril Lavigne meg nagyjából rohadt régen játssza nagyából ugyanazt a gördeszkás-tetkós poszt-punkot, vagy mit, műfajilag ez a piercinggel és szemfestékkel lázadás minősített esete, de keddenként néha ilyen is kell, másrészt meg Sosztakovics sem ért rá minden héten megszületni, kalandosan unalmas élete során. Szóval egy kis audiovizuális rágógumi, a harmincnyolc évétől teljes mértékben elvonatkoztatni képes kanadai művésznőtől, ami szódával elmegy, citromos sörrel még inkább, munka után meg eléggé, bár Kanada énekesnő-felhozatalából azért mégis csak Alanis Morissette inkább. Ő olyan szomorkás-realistább.

Népszáml állás

Megint népszámlálás lesz, pedig szerintem minek. Elvégre megszámolnak mindenkit, még engem is, pedig nem számítok, szóval miért is számolnak velem? Plusz a KSH levele szerint lakásszámlálást is tartanak, de ehhez pláne nem kell hivatalnak lenni, ez megy józan paraszti ésszel is. Én például itt ahol vagyok, egy darab lakást látok magam körül, de kis fejszámolással kiderül, hogy a  a lépcsőházban van összesen tizenöt. Ám ha a Hivatali Központ statisztikailag gondolja, némi pénzért szívesen megszámolom nekik még egyszer, sőt ha kell, a szomszéd lépcsőházat is. (Az pontosan egy darab, per szintén tizenöt kégli, összesen harminc, a'la ötven szoba és húsz félszoba, húsz erkély, és egy csomó poloska az erkélyeken, de gondolom azokat már nem kell megszámolni.)

Azt mondjuk nem tudom, hogy hányan laknak itt, mindig jönnek szembe ismeretlen arcok a lépcsőházban, és a ha nincs rajtuk zöld postásegyenruha, tőlem akár lakók is lehetnek, miként besurranó szórólapozók, vagy nagyon beállt alakok, akik ebben a hidegben már nem szeretnek a ház melletti bokrok alá szarni.

De ha őket is bele akarnák számolni a lakókörnyezeti népességbe, ahhoz majd be kell vonni az ÁNTSZ laborját is, még szerencse hogy közel esik, hisz tudja fene, ha a rendőröknek van ujjlenyomat-nyilvántartása a nótoriusokról, akkor lehetne a tisztiorvosoknak is valami fekália-regisztere, a tisztiorvos az amúgy is olyan fegyveres testületien hangzik.

További kérdés, hogy mennyiben számít lakónak, aki a lépcsőházkorláthoz láncolva tárolja a bringáját, a mi szemetesünkbe tuszkolja bele  használt fürdőkádat, és a pincénkből lopja az áramot. Szerintem eléggé. Nem a szó hagyományos értelmében, de közülünk való, pontosabban szólva közénk ékelt, szimbionta, de nem az Alien értelmében. 

Jut eszembe, ha valaki terhes, az hány főnek számít, ha még nem tudják, hogy ikrek lesznek-e? És ha valaki csak másoknak terhes, azt be kell -e vallani, vagy úgyis mindegy, mert az adóból már nem lehet leírni? Illetve ha valakit már végleg leírtak, az hivatalos? És ha vannak népszámlálók, akkor vannak népnevezők is-e? Tudja fene, majd megírom a KSH lakossági üzletága ügyfélszolgálatának, vagy valaminek, ami van nekik.

Népség

Szuper 8

A Felcsútok Géniusza bírná, ha ezentúl nálunk rendeznék az olasz szuperkupát. Ez állítólag olyan, hogy az aktuálisan fodbalban bajnok látszik, ahogy játszik a kupagyőztessel. Biztos mert a bajnoki címmel nem jár kupa, azt külön el kell nyerni valakiktől.

Az egész tök olcsó lenne, 8 millió évente, mondjuk euróban, de az mostani árfolyamon csak pimf 3,3 milliárd forint, ami tényleg semmi, ilyesmire mindig pont van pénzünk, de ha véletlenül nincs, akkor is. Hogy nálunk hány szurkolót érdekelne az olasz kupa szuperben, azt tudja a fene, még az is lehet hogy részeg taljánok tömegei utaznának hozzánk a döntőre, és még akkor is sokan lennének a gondolom Puskás Stádiumban, ha egy részük lemorzsolódna útközben kurvázási céllal, vagy őrizetbe vétel okán. (Persze nem feltételezek ilyet az olaszokról, elvégre ők adták a világnak Petrarcát, Dantét, Leonardót, Mussolinit, Berlusconit, meg a világ legbunkóbb vécés bácsiját az autópályáról, Udine közeléből.)

Ugyanakkor nem kellene itt megállni. Elvégre a nemzetközi elismertség fontos, ideje felkerülni a térképre, úgy is mint álmainkban európai középhatalom. Szóval rendezzük mi a következő amerikai elnökválasztása (és ha már, a következő pápaválasztó konklávét is), a Párizs-Dakar ralit (ha Dél-Ameikában lehet megrendezni, akkor nálunk főleg), az Ausztrália-Wales rögbi-rangadót, a Holdra szállást és a harmadik világháborút. Főleg az utóbbitól lenne itt olyan turizmus, hogy nem győznénk menekülni, ki merre látunk.

Szóval jöjjön csak az olasz fodbaldöntő felénk, gondolom a Párt ezzel is a magyar családokat támogatja, csak olyan ravasz módon, hogy még maguk sem tudják hogyan, de legalább Brüsszel sem tud majd belekötni, ami egy várostól amúgy is szemét dolog lenne.

Nagy emberek ha találkoznak

N. Katalin köztársasági elnök foglalkozású kirakati bábu, és pénzbedobós aláírógép szeret híres emberekkel szelfizni, akik őt persze nem ismerik, de attól azért beindul bennük a látszani vágyás, hogy mégis csak egy államfő. Bukarestben, vagy hol.

Legutóbb Mel Gibsonnal fotózkodott, aki tényleg egy jelentős alak, mert bár a hollywoodi agresszív alkoholisták közt csak a középmezőnyben lehet, de kétségtelenül az egyik legjelentősebb antiszemita. Ami azért már tényleg valami, ha már színésznek maximum  törekvő középszar volt mindig is, rendezőnek meg tudja fene, ideológiailag kissé túlterhelt, de nagyon mást mondjuk sosem várhattunk tőle.

Érdekes, de vannak olyan színészek, akik konstans módon jók, idősebb korukra sem ment el az eszük, mint mondjuk Jack Nicholson, esetleg Al Pacino (bár azért ő majdnem mindig ugyanazt a karaktert hozta), aztán vannak olyanok mint Robert De Niro, akinek a ténykedése jó ideje már csak szekunder szégyent képes kiváltani belőlem. ( A primer változatot neki kellene éreznie, de láthatóan jobban érdekli a bankszámlája a művészi reputációjánál.)

Gibson viszont egyik se, sosem volt egy nagy színész, és most tényleg nem jut az eszembe egyetlen olyan filmje sem, ami révén nyomot hagyott volna bennem. A Halálos fegyver egynek vicces volt, a sokadik rész már értelmezhetetlen, a Rettenthetetlen olyan rettenetesre sikerült, hogy sosem bírtam egyben végignézni, a pszichopata télapót meg eljátszhatná minden szezonban, csak minek.

Mondjuk N. Katalinhoz épp passzol, elvégre a hölgy is kábé akkora kaliberű politikusnak, mint Gibson színésznek, persze lehet hogy túl szigorú vagyok, és akkora sem. Ez esetben érdeklődéssel várok egy közös PR-fotót Steven Segal vagy Van Damme társaságában, talán ők a formátumához illő színészóriások.

A zenés galaktikus

Ma van Dimitrij Sosztakovics születésnapja, már megint, rémlik, hogy nem olyan régen volt a legutóbbi, gondolom egy éve, feltéve hogy egyszer született csak meg. Épp 116 éves, 47 éve halott és biztos lehetne még egyéb számokat is mellé rendelni (15 szimfónia, ugyanannyi vonósnégyes, nem túl sok centiméteres testmagasság), de minek.

Ma nem divat orosznak lenni, Ukrajnában pláne nem, ő meg úgy volt orosz, hogy szovjet, aki aztán a sztálini évek alatt kétszer is erősen kegyvesztett lett (és bár innen úgy nézhetett ki, sosem volt az a tőrőlmetszett udvari művész), kétszer vette feleségül ugyanazt a nőt, és úgy tudott fogyasztható zenét csinálni, hogy az nem lett kínosan banális. Egy '87-es brit életrajzi filmben maga Ben Kingsley játszotta őt, szóval lett belőle valamiféle, sznoboknak szóló popkulturális ikon, nyilván nem függetlenül attól a vadkeleti romantikától, hogy a Szovjetunióban élte le felnőtt életét.

Ez meg itt egy belassult szomorka, valahogy pont passzol a hangulatomhoz, az évszakoz és a dollárárfolyamhoz a bankközi devizapiacon, vagyis hogy ezek csak elmúlnak egyszer már.

p.s. Lényegtelen érdekesség, de ma van Mark Hamill születésnapjai is, aki a messzi-messzi galaxisban volt az egyetlen család tagja, akik számítottak, és aki jelentős hatással volt alsós énem fejlődésére. Sokkal, sokkal korábban, mint Sosztakovics, sőt korábban  mint Ulmann Mónika vagy a Hungária együttes, akik mondjuk nem is hagytak mély nyomot bennem, volt elég bajom nélkülük is.

Hideg napok

Jár az idő, csak rosszfelé, mert bár bírom az őszt, bírom újra, de most fázom a lakásban, amit viszont nem bírok, plusz elfeküdtem a nyakamat az éjjel, így nagyjából úgy érzem magam, mintha folyamatosan fejbe lennék vágva hátulról. Ami nem jó, és nem segít rajta a cévitamin se, pedig az a leprán kívül bármin, fázva meg különösen vacak az egész.

Rá kellett jönnöm, hogy az őszt én főleg a meleg szobából kedvelem, egy bögre forró tea mellől, és jellemzően atomháborús fenyegetés nélkül, akkor már az se olyan nagy gond, ha nem süt a Nap, így meg hiába, még meleg se lesz tőle, csak nem annyira hideg. De a radioaktív nyalókától meg kihullana a hajam, a füleim, és a belső szerveim egy része, persze akkor kevéssé zavarna, hogy közben még fázom is.

És ha az idő nem lenne elég borús, megint belefutottam az egyik legidegesítőbb tévéműsorba. Aminek az a lényege, hogy fejben sötét taplóknak tesznek fel egyszerű műveltségi kérdéseket, és a játékosoknak ki kell találni, hogy ugye nem fogják tudni a választ. Észbontó, tényleg, pláne mert vagyok annyira sznob, hogy az efféle produkció ne szórakoztasson, hanem idegesítsen, ráadásul néha nagyon gyanúsan kamu az egész. Mint az a két csaj, akik úgy beszéltek, mint akik most jönnek a színművészetiről, választékosak voltak, mint a büfés a bölcsészkaron, de Petőfi Sándorról határozottan sejtették, hogy valami focista. Na ja, én meg higgyem el, hogy ez tényleg belőlük jön (elvégre a szemüvegesebb luvnya hallotta már a Petőfi nevet, és jár már focistával is, tehát ebből a kettőből összerakta).

Szóval hideg van és háborús infláció (Ártunk és Ormányunk meg újabb Nemzeti Inzultációra tervez elbaszni egy platónyi pénzt), három órát küzdöttem egy cikkel ma, amit persze nem bírtam megírni (vannak ilyen napok, amikor el kell engedni, majd holnap hátha lesz ihletem is hozzá), és akkor még ez is... Úgyhogy keresek valami podcastot, közben kirakok egy puzzle-t, aztán este hátha jó leszek még egy-két bekezdésre, bár nem hiszem. Majd ha aludtam rá egyet, és elmúlik rólam a szánalmas szombat, ami van.

Az ősz meg legyen ilyen, ne ez a szürke izé, ami mostanában helyette:

Kicsinyesség a magasságból

Kövér parlamenti házmester, még mindig baszakodik Hadházy, egyéniben megválasztott képviselővel, miszerint ja, majd egyszer leteheti az esküjét, de úgyse mondja meg mikor.

Nos, kezdjük az elején. Kövér házmestert kurvára senki nem választotta meg (ahogy a felcsúti döbrögit se, ők valahogy mindig listáról lesznek képviselők), ellentétben Hadházyval, és ha egy kicsit is demokráciának próbálna látszani ez az autokrácia, akkor nem tennék ezt a folyton a népfelségre (junó: kétharmad!) hivatkozó faszfejek azt, amit.

Kövér nertárs egy kicsinyes, de tényleg rettenetesen pitiáner alak, hát mit is mondhatnék róla. Ez legyen a legnagyobb öröme az életben? Hogy két új jobbikos képviselő leteheti az esküt, és lehet jogaival élő képviselő, de a zuglói választók nem érdemelnek annyit, hogy az általuk választott egyáltalán bemehessen a parlamentbe? Pontosabban bement ő, csak belépőjeggyel, egy olasz turistacsoportba vegyülve, néztek is igen hülyén a beléptető jobbágyok.

De tényleg, ezek a hatalomba beleőrült pszichopaták már valóban nincsenek tekintettel semmire, nagyjából szarnak rá, mit szól a manővereikhez az a nyugati világ, ahová deklaráltan tartozni igyekszünk (mínusz ártunk és ormányunk, amely folyton szabadságharcol az unió ellen, sérelmünkre), ők már annyira a saját buborékjaikban élnek, hogy magukat mindig szépnek és okosnak látják (nincs az a hófehérkei tükör, aki merne visszaszólni), akik nem tévednek, csak ugye azok a rohadt nemzetközileg összeesküvő háttérhatalmak. Amiknek Hadházy a helyi ügynökük, szóval őt szívatni öröm és kötelesség egyben, nem csak kötelességből, de szívből is.

Szerintem meg a kurva anyjukat.

Répakampány

Még mindig no politik, csak munka, elvégre én lenni egy working class hero, szóval megélhetési célból beleállok a répakampányba, amivel választást nem lehet nyerni, de lesz a végén cukor a gyárban, hogy nehogy túl büszke legyek magamra, de dolgozhassak hetente hét napot. Nem fáj amúgy, az jobban fájt, hogy a fotelből élek a létminimumot alulról karcolva, de életem értelmét nyilván nem a vízminta-elemzésben fogom megtalálni. (Mondjuk az életemnek nincs is értelme, ebben egyre biztosabb vagyok, illetve szerencsés, aki mégis felfedezni vél ilyesmit a sajátjában, a puszta túlélés az nem cél vagy értelem, maximum eszköz, csak a fasz tudja mire.)

De legalább karácsonykor, szenteste éjszakás leszek, szilveszterkor délutános, ami jobb is, szar lenne itthon egyedül, már megint, az ünnepek nem azért viselnek meg, mert számítanak, hanem mert rajtam kívül mindenki másnak. És ennyire körön kívül lenni, még nekem is sok, de most már érdekel, milyen lehet családi karácsonyest, meg éjféli mise helyett éjféli kávészünetet tartani egy lepukkant kazánházban.

Csak mert maradt még bennem valami, az egykori szociológusból is. 

Sötétség hajnalban

Elvileg kedvelem az őszt, meg a többi átmeneti évszakot, mint a tavasz, a júliusi trópusi vihar vagy a februári húsz fok, de most fázom. Ilyenkor már hideg van éjjel, meg hajnalban, mikor kelek, de még nincs fűtési szezon (ami jó is, elvégre a távfűtés drága), szóval kint sötét, bent meg vacogva ásítás. Kérdem én, nem lehetne ezt jobban megszervezni? Ki a  felelős ezért a hülye időjárásért? Én a helyében a nyárról átcsoportosítanék, mondjuk öt-hat fokot, mindenkinek jobb lenne, de nem, még a Nap is később kel fel, amit mondjuk értek, hisz ki akar felkelni sötétben?

Nem kell nekem tűző nap, az zavaró, csak olyan szolidan, fátyolfelhők mögül sündörgő melegfúzió, de lehetőleg egyenletesen elosztva, igazából nem kellenek az évszakok. Ha mázlim van, a következő életemben üvegházi dísznövény leszek, folyton optimális hőmérsékleten és pártartalommal, plusz a növények ritkán aggodalmaskodnak bármi miatt is, ami kellemes lehet, főleg a jelennel összevetve.

Addig is - míg odakint még sötét van - a Sötétség tánczenekar, akiket mostanában méltatlanul hanyagoltam,de épp tegnap akadt a kezembe egy cédéjük. Fú, annyira 2005 az egész, annyira retró... Ja, nem.

Iszonyat

Én hülye megnéztem a Fall című új filmet, pedig az előzetesből is egyértelmű volt, hogy nem kéne. Mert a sztori lényege, hogy két csaj valami túl sok száz méter magas rádiótoronyra mászik fel (terápiás céllal, ezt túl hosszan is mesélődik el az első harmadban), de a  life hack itt aztán szó szerint életre.halálra megy, mert lemászni már nemigen tudnak. Aztán jön az éjszaka, bazi nagy és elég mérges ragadozómadarak, egy sablonos dramaturgiai csavar, de mindennek semmi jelentősége ahhoz képest, hogy belegondolni is rémes, milyen lehet egy tenyérnyi helyen toporogni a száz emeletnyi semmi felett.

Nekem ugyanis olyan durva tériszonyom van, hogy negyven centi felett bármikor. Azaz felállok én egy székre, hogy elérjek valami egy felsőbb polcon, de csak ha nagyon kell az a dolog, és nem helyettesíthető valamivel szemmagasságból. Meg ha közben kapaszkodhatok a polcba. Engem nem kell figyelmeztetni, hogy kihajolni veszélyes, jól tudom, hogy kihajolni ezen felül rémisztő, halálközeli élmény is, pláne az első emelet szédítő magasságából, ahol lakom. Hosszú évek óta nem könyököltem már az erkély korlátjára (ilyentájt amúgy is a környékbeli poloskák járnak napozni az erkélyemre), a repülőutakat is mindig úgy éltem túl, hogy nagyrészt végigaludtam.

És akkor ez a film itt játszódik:

Engem meg mérsékelten érdekel, hogy ez egy túlélős thriller (amit egyébként bírok), meg hogy azért a látvány bár szédítő, de a CGI néha lelóg a képernyőről, én simán csak rosszul vagyok már a puszta látványtól is. De tényleg, nincs az a belezős horror, amin ne tudnék önfeledten szórakozni, ha a megfelelően lecsengő hangulatomban talál el, kedvelem a minimalista kamaradrámákat, és nem zavar a klausztrofób hangulat, de ettől kikészülök. Úgy fél órával később is ülök a fotelben és szédülök, plusz asszem alulöltöztem magam a napi mászkáláskor, úgyhogy a közérzetem a béka feneke alatt kettővel.

Így aztán a filmről magáról nincs is sok mondanivalóm, ismeretlen színészek tűrhetően szenvednek benne, a sztori pont annyira csavaros, hogy ne legyen unalmas, a látvány rendben van, számomra túlzottan is rendben, amennyiben az volt a cél, hogy rezegjen tőle a fejem.

Úgyhogy inkább eszem valamit vacsorára, mert már csak a Pufin lekvár adhat nekem erőt, és mindent lebíró akaratot!

A nyilasok kitartásukról tesznek bizonyságot

Nem, ebben semmi a politika, ez valami napi horoszpók, amit elém lökött a májkroszoft nevű algoritmikus mittomén, úgy is mint fontos hírek között, pedig az á dehogy. De hát ez van, a Nyilasok nem szimplán nácik, de egyenesen csillagjegyek, tömeggyilkos aszcendenssel, lelkükben Bikák, Mérlegelés nélkül öntik ki a vízzel a Halakat, az Oroszlánok elé nyilván. Csak mert a gyöngy és a disznók elé szórás még nincs benne az asztrológiában, vagy legfeljebb a titkos tanok mappában, amit senki nem talál, mikor a Hold belép a Sajátgép házába, és nem töröl lábat.

De legalább azt is feldobja a szoftveres idegesítés, hogy meglepően jó hír érkezett a gázról. Mi, hogy gáz van? Ez jellemzően nem szokott jó hírnek hangzani, bár van az a kontextus, meg az a pénz, amiből akár gáz is lehet, bár egyre többenek kell felkészülni arra, hogy maguknak kell felfinganiuk a bojlert, amennyiben fürdeni akarnak, ami akkorra legalább indokolt is lesz.

Egyébként energiatakarékosságilag érdemes lesz tehenet tartani, mert a tehén nagy melegvérű állat, vagyis jelenlétével is fűt, ha van még fű a ház előtt, fel lehet etetni vele, cserébe sok metánt termel, amivel ugye a bojler, és az indiai tapasztalatok szerint a trágyája is jól ég a cserépkályhában. Ja, és ad tejet is, amivel ki lehet nyírni gonosz és laktózérzékeny rokonainkat, ismerőseinket. Ha már kitartó nyilasok vagyunk. (Én mondjuk vízöntő, aki a múltkor is kiöntött egy halakat, ráadásul még csak nem is a fürdővízzel.)

Rojál menés

Nos, nálam jobban kevésbé unják a másfél hete dúló akut királynőzést, de egy átlag médiafogyasztónak ez nyilván  megúszhatatlan. (Pláne nekem, mert bár szeretnék egyszer egy egész nap csendben olvasgatni óind eposzokat, de az a helyzet, hogy pár óra után már tuti unnám, meg hát hiányozna valami emberi hang, ami nálam mostanában már csak a tévé, vagy valami netes rádió.)

Szóval kapcsolgatok békésen, és akkor az egyik kereskedelmin szembe jön egy barokkosan túldíszített menet, koporsót cipelve. Aztán másik kereskedelmin szintén, egymás után két hírcsatornán, és akkor már belenézek, bár az előző posztban emlegetett Woody Allen-film után azért viccesen éles a kontraszt. Meg hát a kedvenc városomban játszódik a sztori, igencsak ismerős helyszíneken, úgyhogy nosztalgikus hangulatban bambultam kissé, bár a kedvenc kocsmás, parkom vagy galériám felé egyáltalán nem ment a siratóasszonyok (illetve siratóőrmesterek, siratóhadnagyok, gyászhuszárok) vonulása.

Temetést tévében én eddig egyszer láttam, még 1982-ben Brezsnyev szovjet pártfőtitkárét, mondjuk azt muszáj volt, de mivel délelőtt volt egy hétköznap, legalább a tanítás elmaradt miatta. Iskolába kellett menni, de ott nyelvtanóra helyett a falra applikált fekete-fehér tévén néztük a közvetítést a Vörös térről, ami biztos remek volt, legalább is ahhoz képest, hogy helyette Rózsika néni, az őrmester-lelkületű láncdohányos osztályfőnök, tanításnak álcázott fegyelmező gyakorlatait is elszenvedhettük volna. Szóval azóta nincs bajom a temetés-közvetítésekkel, mégsem lettem a műfaj elkötelezett rajongója, gondolom ebben az is közrejátszik, hogy nem túl széles a kínálat.

Volt viszont egy best of pillanat, pont mikor indultam volna itthonról: "Most fordul be a menet a Westminster apátság elé, élén a koporsóval... és akkor most egy kis reklám!" (Közben meg a stúdiós protokollnéni ilyeneket szólt be, hogy vannak a "bífetör"-egyenruhások a menetben, akiket a whisky-kedvelők is ismerhetnek. Hát, a Beefeater egy gin, bár egy átlag viszkikedvelőnek szerintem azzal sincs baja.)

Meglepő módon a reklámblokk érdekesebbnek bizonyult, mint a rohadt unalmas temetési menet (ez van, több volt benne az élet, még abban is), el is kapcsoltam, mielőtt elpicsogta volna valami kommentátor, hogy a hercegek miért zsakettben, egyenruha helyett, meg Viktória hogyan itatta át Angliát. (Legfeljebb le.)

Ezt még 15 éve lőttem a St. Paul's-nál, nem 

tudom mennyire rojál jármű, de stílben van...

p.s. Azt hittem a rojál menés az olyan lesz, mint az első Star Wars-film, A Fantom Menés, de ebben nem voltak űrszörnyek, akik pedig jól jöttek volna az egészet átható méla unalom ellen.

Egy feltörekvő kezdő regényíró

Woody Allen bejelentette, hogy a mostani után nem csinál több filmet, amúgy is ez lesz kereken az ötvenedik, úgyhogy pont jó alkalom megállni. Aha, szóval azért magában ő is kilóra méri a művészetet, hogy ezt az utolsót még leforgatja (Párizsban, franciául, csak hogy Hollywoodnak is - szokása szerint -  beintsen), aztán nem azért hagyja abba, mert ne lenne mondanivalója, ötlete, az egy ideje már amúgy sincs neki, csak mert olyan szép erek szám az az ötven. Nyolcvanhat évesen meg ugye nem célozhatja meg a százat, igazából életévben még talán, de azt is minek.

Viszont közölte, hogy eddig csak rövidebb, humoros írásai jelentek meg (összesen öt kötetnyi, hullámzóan szellemes tartalommal), de most végre lesz ideje írni egy rendes regényt! És még mondja valaki, hogy ilyenkor már késő elkezdeni. (Charles Bukowski is ötven múlt már, mire egyáltalán észrevette őt a kortárs amerikai irodalom, addig postás volt, ablakpucoló, lakbért nem fizető albérlő és kocsmatöltelék, aztán egyszer csak első osztályon repült egy konferenciára, valami egyetem irodalom tanszékének a meghívására.) Szóval ha Allen a Clint Eastwood-féle úton jár, akkor van még benne pár regény, amik akár jók is lehetnek. Elvégre Eastwood is abban a korban kezdte szállítani a zseniális filmeket, mikor mások már nyugdíjasként metszegették a rózsákat a kertben, azt' kilencven évesen sem bírt megállni.

Woody Allen (szül Allen Stewart Konigsberg) egyébként sosem volt egy hollywoodi fazon, annyira New York-i, hogy az már-már kóros, ezért is volt meglepetés, mikor elkezdett Európában filmezni (Barcelona, London, Párizs, Róma etc.), aztán persze nyilvánvaló lett, hogy Amerikának kezdett túl botrányos lenni. Nem pusztán a filmjei, hanem a magánélete is, és a kettő együtt már sok volt, úgyhogy inkább az óceán túloldalán folytatta az életművét. (Az mondjuk egy nettó hülyeség, hogy a saját nevelt lányát vette el, mert a csaj Mia Farrow - Allen akkori párja - nevelt lánya volt, Farrow-val pedig nem hogy nem voltak házasok, de együtt sem éltek. A sztori persze így is bizarr volt kissé, viszont Soon-Yi immár huszonöt éve a felesége, szóval ennyi idő után már kár morálisan rémüldözni ezen.)

Az új mozi szerinte olyasmi lesz mint a Match Point, ami jól hangzik, hozzátéve, hogy talán pont annál a filmnél kellett volna abbahagynia, ha már egyáltalán, az még jó volt,  ráadásul pont hetven múlt akkoriban, ha már fontosak a kerek számok.

Most viszont megyek, és megnézem  Banánköztársaság című opuszát, ez a korai szatírái közül az a (sokak által nagyra értékelt) darab, amire egyáltalán nem emlékszem, mondjuk ezért jó, ha valaki futószalagon gyártja a filmeket - mindig lehet újra rácsodálkozni valamelyikre.

toonpool.com

A nálunk halottak világa

Mifelénk az amúgy mihasznán felelőségtelen döntéshozók nem félnek nekiállni, belefeszülni, rámenni, síkra szállva jobbára magukért, az elkötelezett küzdelmi harc úgymond... nos, síkján. Mert első az érdek (a nemzeti, az az övék), a második és a harmadik szintén az, több felmerülő felvetés meg ugye nincs is. Így fel sem kell tenni azokat a rákérdezéseket, hogy például be-e kell rontani a házbe-a? Ajtóstól vagy stóltanul? Nehéz kérdések ezek, nehéz időkre valók, elvégre a nehéz időkben is el kell terelni a figyelmet főleg. 

Ilyenkor Petőfi-filmet kell forgatni a tűzijátékról, szívhang-grafikont kell mutogatni a terhes nőknek, mert fogyik a magyarik (a magyar az ikes ige, ha valaki nem tudná), szájkaratéval kell tenni a békéért (lapról lapra), ja és kellenek halott celebek is minden hétre, a halott celebek igen fontosak a néplélek állapota szempontjából, vagyis hogy a népek még élnek, ami összehasonlíthatatlanul jobb helyzet, mint híres hullának lenni. Bármilyen híresnek.

Ez az a lélektani pillanat, mikor brit royalista lesz Terike néniből, aki amúgy a brüsszel ellen szabadságharcol Ildikémmel a gázóra-leolvasóval, és márciusban tenyérnyinek indult tányérnyi kokárdával szaval valami  forradalminak gondoltat, amiről rajta kívül mindenki tudja, hogy Bunyós Pityu lírai életművéből származik. Lehet hogy kurva hideg lesz a télen, de a gondoskodó állam gondoskodik arról is, nehogy szélesebb körben terjedjen a pletyka, miszerint abortált magzatokat terveznének eltüzelni az újraindított szénerőművekben (hisz azokat a tűzifa és a hazaszeretet fogja fűteni, de csak ha elfogy a lyukas gumicsizma), ugyanakkor beindul a 18 fok az új 22!, illetve a Ki a Faszom az a Celsius? mozgalom, a mihez- de főleg a mitől tartás végett.

A Nyugat persze retteg, leginkább Ukrajnában, de mi nem attól, nekünk Ukrajna messze van, Soprontól főleg, és egyébként is Szentisten István királyi fejedelem óta vannak összeesküdve ellenünk, a minden héten mások. Ettől persze mindig is Keletázsiával álltunk háborúban, az Egyes Leszállópálya (régies nevén Anglia), meg mindig is a szövetségesünk volt, az idők kezdete óta hetekig. Úgyhogy innen tudjuk, hogy Bözsi nénét ólomkoporsóba temették a holnapi hantolásig, hogy aztán még tovább, mert ez a szokás az edvárdkirály angolkirályoknál (meg valami fakó ló) régóta, ez olyan mint valami menő tusfürdő, hogy megőrzi a hullám frissességét. (Vologya Pszichopatovnak is ilyen van, csak ő nappal még kijár belőle, ami király, bár egy posztkomcsi bolsevik monarchiában úgymond napi rutin.)

Na, ők ketten biztos nem esküsznek össze ellenünk, de őket már szívébe zárta a nép ajka, mondhatni tiszteletbeli mieink, legalább is sose szólták le a fradit, vagy a pirosaranyat. Szóval rettegni nekünk a bármimástól kell, kivéve azt a bármit, ami itthon van saját erőből, mert a fölött a Párt diszponál, akkor is ha nem tudják, mit is jelent a szó. Viszont rém szakszerűen hangzik.

De a lényeg, hogy a zorigó szerint Roger Federert halott edzője emelte a halhatatlanok közé. Reméljük még halála előtt. Mindkettejük halála előtt, bár RF ugye már halhatatlan, a néhai tréner meg nyilván alatta állva tolta fel odáig, különben ő is ott lenne, mint nyilvánvalóan nem halott. 

És bár én élek, de nem, nem akarom tudni, hogy egy medencénél tette ki a melleit Szandi.

Stu atyja

Mark Whahberg a suttyó Matt Damon, kábé hasonló karaktereket domborítanak, csak W-t akkor húzzák elő, ha a figurában kevesebb a humor, de több a von haus aus taplógáz. Például a Damon a Marson rekedt tudós űrhajós, aki kiagyalja hogyan menekülhet meg, és optimista, mint egy kiscserkész, Wahlberg meg a majmok bolygóján rekedt suttyó űrkatona, aki egy majomcsajjal csőrözik, két kommandózás között.

Úgyhogy gondoltam megtekintem nézni a Stu atya című filmalkotást, mivel ebben W a kiégett bokszolóból és kocsmatöltelékből lesz wannabe római kaotikus pap, suttyó pap nyilván. Ami mondjuk egy érdekes kombináció lehet, a műegész ehhez képest közepes, túlzásnak éreztem a több mint két órát erre a sztorira.

film-authority.com

Hogy ugyanis a címbéli Stuart Long Los Angelesbe költözik, mert ha már profi bokszoló nem lehet (már amatőr korában nyugdíjas bunyóssá pofozták), akkor színészként akar pénzt keresni. Tudja fene, az ilyen filmekben mindenki színészként akar, aztán pincérnőként végzi, ez esetben ez persze nem megy, hősünknek a pornós bajusz és szétvert arc kettőse olyan hendikep, amivel csak egy annyira útszéli büfében lehetne pincérnő, hogy az már rég leesett a térképről. Úgyhogy egy szupermarketben hentes és mészáros (nem a lőrinci értelemben, akkor nem a pult mögött tartana). Aztán belefut a Csajba (minden filmbe kell egy ilyen nagybetűs), aki annyira katolikus, hogy valószínűleg vécére menés előtt is imádkozik a papírért, és megpróbál rendes, templomba járós csávóvá válni. Hátha a Mindenható előtti nyilvános képmutatás által inkább behatolhat a nő bugyijába, mint inkább nem. Aztán van némi baleset, halálhörgés, csődület, és komolyan kezdi gondolni, hogy hátha tényleg papnak kéne mennie. Ami persze ohne csaj, de egy keveset pluszban el lehet drámázgatni vele a filmidőből. Bár a magánéleti szál mellett hamar fontosabbá válik az intézmény-kritika, amennyiben a kaotikus egyház menedzsment-szemlélete, és klánszerű működésmódja is neheztelés tárgya lesz, a püspök itt egyfajta keresztapa is, abban az értelemben.

Aztán a kötelező drámai fordulattal halálos beteg lesz a leendő atya, és az egyház még inkább kiáll mögüle (addig sem voltak oda érte, de biztos erős volt a szakemberhiány), ő meg ugye bokszoló volt, szóval nagy harcos. Talán még hite is van, de a humora az biztos megjön tőle. („Tapsolnék, ha tudnék, de szájba vágnám magam“ - mondja kerekesszékben ülve, épp lebénulóban.)

theglobeandmail.com

Hősünk igazi apját meg Mel Gibson adja, aki mára egy szétcsúszott, szánalmas ripaccsá küzdötte le magát, így itt legalább testhezálló a szerepe, amennyiben egy szétcsúszott, szánalmas tróger, de szívmelengető látni, hogy legalább bevállalja. (Amúgy a filmet jegyző elsőfilmes rendező nem mellesleg a felesége. Hanem főleg az.) Mondjuk azért rakatott bele némi jellemfejlődést magának is, a végén már tisztára emberszerű, mikor az egyre mozgásképtelenebb fiát fürdeti, lírai zene aláfestésével persze, ha már arrafelé ez a művészi hatáskeltés netovábbja.

Ja, a cucc amúgy igaz történet alapján lett elkövetve, plusz nem túl súlyos, de legalább is középfajú dráma, szóval arccal az Oscar felé készült. Azaz simán nézhető, cseppet sem fájó, de nyolc napon belül gyógyuló kliséhalmaz, a legjobb jelző rá talán az, hogy tűrhető, de főleg mert true story. Ami a marveles-szuperhősös-fantasys szarcunamihoz képest kifejezetten pozitív besorolás részemről.

A nekem való mulatós

A nekem való mulatós természetesen vagy ska vagy punk, vagy valami Pogues-jellegű ír, asztal alá hányós. Na most ebből időrendben a punk a szubjektív első, különös tekintettel a Ramones munkásságára. Hiszen elég felszabadító volt a sok ócska popipari szemét után találkozni a kétperces-háromakkordos számokkal, amik viszont letépték az ember fejét, és pont az ellenkezőjét képviselték mint mondjuk a rendszerváltás környékének magyar rémségei. (Ja, untam az Omegát, hánytam a csikidamtól, a korabeli underground meg szinte egyáltalán nem jutott még el hozzám - nehéz volt a vidéki középiskolások élete, még jó hogy valakit kölcsönadta a Nirvana kazettáját, meg valami Iron Maident, hogy legyen mit másolni a mind a négy Queen-albumom mellé.)

És akkor szembe jött a rádióból a Ramones (a Toy Dolls, meg a Kispál meg egy csomó más banda) Nagy Feró műsorában, aki akkoriban is elég nagy ripacs volt már már, de még nem az a mocskos vén tróger ripacs, aki mostanában, Kossuth-díjjal korrumpálva. Meg hát a Garázs című Petőfi rádiós cuccában lehetett érdekes, mondhatni élvezhető zenéket hallani.

És ennek az egész rövid lefolyású, avagy rohamszerű nosztalgiának az az apropója, hogy holnap lenne 71 éves az emlegetett zenekar basszgitáros-dalszerzője, Dee Dee Ramone (szül. Douglas Glenn Colvin), akinek persze, mint egy rendes punknak, eszébe sincs hetvenegy évesnek lenni. Gondosan beledöglött a heroinba már húsz évvel ezelőtt, de amit odáig művelt az korszakos, és mivel alapvetően amőbák által is élvezhető dalokat játszottak a bandával, azt szólóban is tök jól tudta reprodukálni. Szóval két remek, esti kakaó mellé való opusz, az első egy epikus hosszúságban hömpölygő, közel négyperces nagyopera, a másik meg egy régivágású, másfél perces odabaszás (a cím alapján, ez esetben szó szerint is):

Mindenhez se

Gengszter Zoltán repper foglalkozású, középfokú megélhetési kamu-botrányhős mostantól a hazai honvédelemség egyik húzóarca és reklámneve (vagy fordítva), minek keretében rögtön hivatalos, elvtársias hangulatú látogatást tett egy laktanyában, ha már lett az a pénz, amiért:

„A látogatás során Ganxsta Zolee megtekintette a laktanya létesítményeit, majd az alakulatnál rendszeresített kézifegyvereket, haditechnikai eszközöket, többek között a BTR-80 páncélozott szállító harcjárművet, a D-20-as vontatott ágyútarackot, a Gidrán többcélú moduláris páncélozott harcjárművet, a Leopard 2A4HU harckocsit és a PzH 2000 HU önjáró tüzérlöveget is.  „

(mandiner.hu)

Hogy ő mennyire katonás afelől nincs kétség, hisz stílusában egy kiköpött Tuskó Hopkins (aki ráadásul szintén csak valami fatális véletlen folytán lett légionista), piál mint bármelyik Rejtő-hős, és legalább olyan szar költő, mint Troppauer Hümér. Egyszóval egyesíti magában a katonainak nevezett erényeket, bár azok a való életben inkább a vak engedelmesség és az emberölésben való jártasság mentén kristályosodnak ki. Szóval egy rendes (bár gázsiért) lázadó azért alapvetően köp rájuk, a katonaság az emberiség egyik fogyatékossága, mint a mulatós zene, a mikrós hamburger, a legtöbb intézményes vallás vagy a Mikulás, csak épp azoknál jobbára veszélyesebb, no meg drágább.

De Zoltán Művész Úr, miközben nyilván nem ért a tüzérséghez, legalább a cinizmusában következetes, miszerint elvállal ő bármit, ha jól megfizetik, és nem kell tudja mi a frász az a vonatott ágyútarack (valami nagy baszás, amivel mesze lehet lőni, gondolom), sőt az sem kell, hogy érdekelje.

Na jó, ebben azért van valami mélyen magyarosch. Én a helyében figyelnék ara is, mikor várható a következő pápaválasztás, elvégre megtérni sohasem késő.

Magasfeszültség, de főleg bennem

Nagyon úgy tűnik, kétnaponta kell valami műszaki marhaság, amin lehet egy fél napot idegeskedni. Tegnapelőtt volt lakástűz a szomszédban, tűzoltóság, rendőrség, mentőség, népség, csődület, miazmás, ma meg simán csak elment az áram pár órára, pontosabban nem is olyan simán. Először pont ugyanazokat a tüneteket produkálták a működő kütyük, mint legutóbb, erre én kihúztam mindent, és megmértem a feszültséget a konnektorból kifelé, volt kábé negyven volt. Hát, legalább nem sültek ki a hálózati adapterek, mint szerdán, viszont jó volt kihúzni őket, mert a feszültség - úgy tűnik - csak lappangott, nemsoká már 440-et mutatott a műszerem, biztos próbálta utolérni magát a kóboráram. Na, akkor kisült volna megint pár dolog. indez megint úgy fél tizenegy körül kezdődött, és fél négykor szólt Nemtomki néni a másodikról, hogy most már vissza lehet kapcsolni mindent. Hát, mondjuk a gázt azt nem zártam el, de ekkor gyorsan, aztán kinyitottam, csak hogy teljes legyen a visszakapcsolás. 

Közben meg átmentem anyámékhoz az adapterekkel, ott sorba bedugtam azokat a konnektorba, és megmértem a kimen feszültségüket, szerencsére mindegyik túlélte. Pedig már láttam magam előtt, ahogy ma is megyek a Digi ügyfélszolgálatára, hogy izé, valami gonosz túlfeszültség már megint megsütötte az adaptereket, szóval ha a múltkori két szerelő lenne szíves, és jönne hozni másikat... Hogy néztek volna rám, te jó ég, megint itt a faszi, aki nyilván egy energiavámpír, de annyira, hogy egy szerencsétlen negyvenwatos tápegység két napig sem húzza nála - pedig ez nem is így van, én alapvetően napaelemes vagyok, azzal töltődöm, igaz itt meg két napja esik, szóval...

Mindegy, jövőre, ha lesz végre némi pénzem, majd beiratkozok egy fotoszintézis tanfolyamra, és akkor sajátos hibridként majd vízen meg napfényen élek, de a növényekkel ellentétben délre vándorlok telente. Pontosabban dél-keletre, mert ha vándorlás, akkor India, esetleg a Merkúr, de ott talán már túl meleg van a túl sok Naptól.

Addig sem kell gyertya mellett olvasnom, miközben a háttérben diszkréten leolvad a hűtő.

És témába alig-alig vágóan  világ egyik legkeményebb fitneszvideója, ha már a banda neve Electric Callboy. Amúgy németek, de ez leginkább csak hetvenes-nyolcvanas éveket idéző, pornós bajszokból látszik.

A direktívák

Ártunk és Ormányunk újabb égetően fontos kérdés felé tett nagy lépést, midőn a nyugdíjaskorú rendőrtábornok, úgy is mint egészségügyi miniszter is, előírta, hogy abortusz előtt a nőnek meg kell hallgatnia a magzat szívhangját. Aztán gyilkoltassa le méhének gyümölcsét a beste! (És nem mellékszál, de egy louisianai nőnek a minap New Yorkig kellett utaznia abortuszért, mert a leendő gyerekének ugyan nem lett volna koponyája, de ez speciel nem szerepelt a tiltó állam kivételeinek listáján.) Amiben persze semmi racionalitás nincs, szimpla érzelmi zsarolás, annak viszont nem lenne a helye a főhatalom által előírt tételes jogban. Meg végtelenül pitiáner dolog még alázni egyet azon, aki amúgy is válságban van, hisz abortuszra senki sem a hétvégi wellness-program helyett megy, csak mer' jó buli. A témáról amúgy nincs igazi véleményem, legfeljebb annyi, hogy minden eset egyedi, és ekként kellene elbírálni.

Ami viszont érdekes, hogy a rendőrminisztérium által kiadott Egészségügyi Közlönyben szerepel az is, hogy a javaslatot támogatta a Bábaszövetség is, szakmailag. Ami tök jó, leszámítva azt az apróságot, hogy bár létezett ilyen nevű szakmai szervezet, csak épp öt éve megszűnt. De a jó ügyet, a kormányt és csatolt elmebajait persze a síron túlról is támogatja, pont úgy mint a Magyar Hóhányó Társaság, a Vigyázat Csalok! Bűvészszakszervezet, a Férfi Vagyok De Szülni Akarok Liga, valamint a sarki francia pékség. Utóbbi legalább  létezik, bár mostanában már elég vacak a sajton croissant-juk. (Felkészül a Szent Inkvizíció, Tomas de Torquemada elvtárs is  biztos tud üzenni a síron túlról.)

És közben nyilvánvaló, hogy a kormány pont leszarja a várandós nőket, az abortusszal kapcsolatos kérdéseket, és úgy nagyjából bármit a saját hatalmi-gazdasági érdekein túl, de remek kis gumicsont ez, hogy már megint ne arról legyen szó, hogy megfagyunk-e még az államcsőd előtt, vagy azt azért még megvárjuk, hisz egyszer van ilyen az életben, a következőt már úgysem érnénk meg. Az persze szép, hogy mindeközben a kormány a várandóssággal kapcsolatos új irányelveket fogalmazgat, elvan a gyerek ha játszik, meg a despota, ha utána az özönvíz.

Addig ugyanis igyekszik immár nem csak a nők bugyijában, de a méhében is kotorászni, na nem úgy, az abortusz az újbeszélül duplaplusznemjó!

Kicsit olyan lehet ez, mint a Csinibaba című filmben, a nagy kisdobos, hogy "Pajtások, itt vannak a direktívák, meghoztam a direktívákat!"

Akkor tessék mondani, milyen gyakran, milyen napszakban és milyen pózban javasolt államilag dugni, hogy a népszaporulat biztosítása  a szükséges mértékben kumulálódjon demográfiailag? És a megesett lyányoknak meddig szabad krumplit kapálniuk, illetve kövér lászló beszédeket hallgatniuk a vetélés kockázata nélkül?

És még megannyi kínzó kérdés, várjuk a további irányelveket, levelezési címünk a híd alatt.

Fúde

Rémes egy délelőttöm volt tegnap, épp békésen néztem valami teljesen érdektelen filmet, mikor nagy csatazaj szűrődött be a lépcsőházból. Azt hittem valami családi üvöltözés, erre nálam is dörömbölnek. Az előszobában némi füst-szerűség, az ajtóban meg két tűzoltó, akik mondták, hogy menjek le a ház elé. A szemben lévő lakásban volt tűz, valami elektromos állítólag, nálam semmi komoly, viszont vol valami elektromos gebasz, túlfeszültség, mittomén, kiégett az összes épp működő hálózati adapter, úgyhogy hirtelen nem lett net sem. Az később igen, mert a szolgáltató szerelői hoztak új adaptert a routerhez (kicsivel előbb értem haza az ügyfélszolgálatról, mint ők hozzám), de az istennyila kinyírta a laptopét is, most kaptam egyet kölcsön. Csak hogy írhassak végre, meg azért egy kis tableten filmet nézni se jó (kórházban, vonaton legfeljebb), a puzzle egyenesen reménytelen, a pornó meg androidon perverz. (De most tényleg, egy androidon?). Most megyek, megnézem a híreket, a tévében nem ugyanaz...

A valamirőlség joga

Megmondásipari betanított munkás vagyok. Nem szak, az barbár, hanem hosszan edukált bunkó, citrom ízű civilizációs mázzal leöntve, azaz tudok késsel-villával is, ám van hogy kanállal eszem a sült krumplit.

De legalább van véleményem a bármiről, és jobban belegondolva ez a kívülállók kiváltsága, márpedig én évek óta vagyok gyakorló kívülálló a legtöbb emberi együtteseben, ahol egyáltalán előfordulok. Az értelmiségen belül asszem proli vagyok, a prolik között meg értelmiségi, itthon európai, külföldön hülye magyar, vallásosnak elég agnosztikus, ateistának túlzottan reménykedő, túl öreg a rock'n'roll-hoz, túl fiatal a halálhoz.

Úgyhogy tényleg a megmondásipar az én területem, nekem aztán nem fáj bárkit vagy bármit leszólni, de hát mit tegyek, ha a téma az utcán lever, túl sok a leszólni való a beszólásokhoz, és még azt sem mondhatom, hogy bezzeg az én időben, hisz ez az én időm is. És érdekes módon még sohasem szegezte nekem a kérdést senki, hogy "És te mit tettél le az asztalra?" Terítőt bazmeg, de amúgy nem sokat, mondom, ez a kívülállás, más néven a pálya széléről bekiabálás lényege és szépsége, mert egyébként a leltáról sokszor jobban látni a pályán történteket. Gondolom én, aki nem jár semmilyen meccsre, mert nem érdekli, a közélet nevű iszapbirkózás is egyre kevésbé, amit meg mostanában nálunk az intézményes kultúra címén művelnek, arra a szánakozva hányás a megfelelő reakció. No meg a szarkazmus, a tekintélytiszteletlenség, az akármiről való vélemény joga, függetlenül attól, hogy azért nem tudom eldönteni, mit is szóljak az alábbi videóhoz (innen jutott eszembe az egész):

Hát ja, súlyos bunkóság, elvégre Lizzy aki dobozban van, az Bözse néni, a néhaivá elhunyt, miszerint meghalálozott nagybritán uralgónő. De én meg vagyok olyan ultraliberális, hogy még ez is belefér (ír drukkerek skandálnak, akik hát finoman szólva is utálják a brit rojál családi szappanoperát, történelmileg gyökerezve), de mondjuk majd egy év múlva. Szóval igen halott királyok halálával lehet viccelődni, csak ennél azért némileg később.

Talán valahol itt húzódik, ha nem is a szólásszabadság, csak a normális ízlés határa. Mert egyszer még TGM írta, hogy egy szabad társadalomban szabad vallást gyalázni. No meg pl. a monarchiát (mint az előző posztban látható), meg szabad a sértett félnek kikérni magának, akár vissza is gyalázhat. De ha nem tud reagálni, akkor legalább is nem illik.

Azaz: a királynő halálán örömködni nem kell félnetek jó lesz, de majd darab idő múlva. A monarchia intézményét szidni, azt lehet bármikor, most is, mert az létezik, és vissza tud szólni. Bár ha ezt rendőrökkel teszi, az legalább is szintén nem illendő.

My Hero

No comment.

mirror.co.uk

Hat szex

Tegnap este megint véletlenül botlottam bele Puzsérék megmondós műsorába (Önkényes mérvadó), ahol valahogy szóba került az is, hogy a Tik-Tok algoritmusa milyen szavakra, kifejezésekre tilt le videókat. Nos, először is be kell vallanom, hogy bár tudom mi az a tiktok, de még sose jártam arra, és ezt élvezem, úgyhogy nem tervezem megismerni, így is van elég bajom az élettel, a világmindenséggel, meg mindennel.

Viszont eszembe jutott, hogy mit csinálna a toktiki az Iron Maiden egyik régi klasszikusával, a The Number of the Beast című nyálas-romantikus popslágerrel. Mert bizonyos felvételeken, mikor Bruce Dickinson énekli a refrént, és abban ugye megnevezi a Szörny Számát, hogy 666, akkor a six-six-six az néha úgy tör elő a torkából neki, hogy Sex! Sex, sex! és így tovább. Képzelem milyen lenne, ha valami vieómegosztó letiltaná agresszív szexualitása miatt. Hogy ez már pornó, ezt azért már mégse!

Pedig ebben aztán semmi szex nincs, semmi efféle durvaság, a 666 az sima, ártatlan  kis sátánista szimbólum. Úgyhogy a műegész tök jó lenne péntek tizenharmadikára, de mindegy, jó lesz ez ma szerda tizenharmadikai indulónak is.

Lenne az alábbinál szexesebb is (bár legtöbb nőnemű ismerősöm szerint így is igen szexi), de ez a hivatalos klip, és azért itt se nehéz belehallani, felajzottság kérdése az egész.

Nemzetköziség

Mai kedvenc címem a Zorigón (rég néztem fel oda, annyira nem vagyok mazochista): "Széteshet a brit birodalom". Akkor én most szólok: már szétesett. Rémlik nekik ott, hogy például 1947-ben független lett India, a korona ékköve? Ami persze később maga is szétesett  Hindusztán-Pakisztán viszonylatra, csak hogy a két országból később három legyen. (Mert Nyugat-Pakisztán ma simán csak Pakisztán, Kelet-Pakisztán viszont Banglades - asszem sosem írtam még le ilyen sűrűn négyszer egymás után, hogy Pakisztán. Izé, ötször...)

És ha már itt tartunk, a Galaktikus Birodalom réges-rég szétesett, bár az egy messzi-messzi galaxisban történt, odáig meg nem látnak el a zorigósok a főnök alfeléből. Ja, nekik csak Trianon fáj, pedig egész helyre kis palota az, szép parkkal.

Amúgy szétesett még: Csehszlovákia, a Szovjetunió (bár ezt egyre kevésbé venni észre), Jugoszlávia, a spanyol gyarmatbirodalom. Halott már Napóleon, Marx, Lenin, Lennon, a szembeszomszédom, az önbecsülésem és a lepényhal meg utoljára. Döbbenetes, mi? Elképesztően drámai, csak hogy stíljükben maradjak.

A briteknek amúgy Nemzetközösségük van, olyan jelentéktelen országokkal mint India, Kanada, Ausztrália, Dél-Afrika, Új-Zéland vagy a jamaicai bobcsapat. De ez nem birodalom, csak egy lazánál is kevésbé összezáró perszonálunió, amit annyi köt össze, hogy a brit uralkodó az egész feje, és van ahol államfő is, de ez minden tagra igaz, pontosabban 56 országból 15-re. Ha úgy tetszik a (korábban Brit) Nemzetközösség az egykori gyarmatbirodalom maradéka, olyan tortaszeletek, melyek közül pár egy közös tálcán van még a cukrászda pultján, de a többi is valahol a városban.

Felvonulók félték

Az Ő Hazájuk Mozgalmasság meg Betyárs Elek (állítólag szintén mozgalmi vonalról) tüntetett egyet Nyíregyházán, ja nem, ezt ők úgy szokták mondani, mondjuk egy liberális tüntetésre, hogy tüntikézett. Az aprópot az adta, hogy valami biztonsági őr bajtárs késelésig fajuló filozófiai vitába keveredett, gondolom romákkal, de ez a hírből pont nem derül ki.

Szóval a tüntikéjük arról szólt vala, hogy de be vannak ők szarva a hazai romáktól, merthogy azok biztos külön országot akarnak kihasítani a miénkből, meg hogy mindjárt nemzeté alakulnak. Ja, meg hogy cigánybűnözés, csak hogy az örök listavezető slágerük ki ne maradjon. Persze ha van cigánybűnözés, akkor van zsidóbűnözés, magyarbűnözés, vegetáriánusbűnözés, balkezesbűnözés, és megannyi érv a naptárban. No meg neonácibűnözés.

Egyébként érdekes, és persze jellemző, hogy mindig ezek az agresszív, erőszakos, szellemileg súlyosan leárnyékolt barmok rettegnek, legalább is a retorikájuk szintjén, és nagy félelmükben elkezdenek alakzatban vonulgatni, néha fura egyenruhákban, nyilván mint tőrőlmetszett békefenntartók.

Rettegő Hazafiak Népies Műdalárdája

444.hu

Valóban jeles egy társaság lehet, nekem ez a kedvenc képem a galériából, a fiatal zsíros, és a vén trottyos hazafi katonás kettőse, ha ők akarnak megvédeni többek közt engem, akkor tényleg nagy bajban vagyok, vagyunk. A Harcos feliratot viselő ifjúkopasz amúgy biztos nagy harcos, olyan keményen kommentel, mint senki más a lépcsőházban, és hát élőben is bátor ha falkában van, az mondjuk félő, hogy egy tényleges harcban nem az ellenség végezne vele, hanem a szívinfarktus. Na mindegy, ennyi body shaming mára elég is, de ennyit megérdemel egy ilyen kitűnő katonája a neonáciknak.

Lelet

Mikor délelőtt hazaértem, ezt láttam a házunk sarkánál, de nem nagyon értettem a helyzetet:

Ki a manó hagy egy kazettás autórádiót gyűrött bulvárlapokon, a ház sarkánál? Nyilván olyasvalaki, aki kedveli a bulvárlapokat, és olyannyira nem online, hogy egyrészt papíralapon olvassa őket, másrészt az autómagnója is kazettás, amit viszont már kicsit szégyellt, ezért kiszerelte, és lerakta a sarkon. Ám búcsúzóul legalább hagyott neki némi olvasnivalót.

Az illető tehát vagy egy kissé érzelmes bűnöző, aki azért nem digitális, mert rejtőzködő életmódot kénytelen folytatni (plusz lehet, hogy a magnót is lopta), vagy egy időutazó a múltból. Ami viszont nehezen képzelhető el, hisz akkor az időgépet már fel kellett volna találni, és legalább is tudnánk róla. Kivéve, ha a szicíliai maffia találta fel, vagy a szíjájé, esetleg a két halmaz metszete, de akkor meg mit keresnek pont a Füredi csomópontban? Itt annyi érdekes és/vagy értékes dolog sincs, mint a... mittomén, mondtam, hogy semmi érdekes.

A legnagyobb magyar maffiafilm

Én már tényleg hanyagolnám a politikát, csak az nem hagy békén engem. Egy rendes államban mondjuk azt se kellene tudnom ki  miniszterelnök (az állami főbürokrata, ügyintéző) csak ha érdekel. De ebben a személyi kultuszban, amibe csak úgy halkan beleléptünk, már nem engedheti meg magának ezt a luxust senki, aki már nem óvodás (az elsősöknek a felcsúti személyes üdvözletével érkezhet olvasókönyv), és még nem demens, vagy nem épp a zárt osztályon képzeli magát Napóleonnak. Utóbbi mondjuk biztos benne, hogy ő a vezér és nem is érti, ki ez a kövér téeszelnök a híradóban?

Mert a Felcsútok Géniusza jellemzően kövér téeszelnöknek szokott öltözni, de a sajátjai közt sérelmünkre elkövetett törzsi gyűléseken inkább kövér maffiózónak. Szerintem mindkettő őszinte viselet a részéről, hisz egyesíti magában mindkét szerepet. Van bennük valami a Családra jellemző működésmód, a zártkapus autodafé-től a "minél nagyobb az autóm, annál nagyobbat ütök" arroganciájáig. (Hogy most ne idézem ide nagyon a nagy autó és szerényebb altesti képességek - nyilván irigykedésből fakadó - népi bölcsességét. Pláne mert a Don kisbusszal jár.)

444.hu

Egyébként értem én, hogy kellenek ezek az összetartások, mint most a "polgári" "piknik", vagy korábban Posványos meg a Tranzit "fesztivál", bár az nem világos, miért kell zárt kapuk mögött fényesre nyalni a főnököt, ha van egy nagy csomó ember ebben a lángoktól ölelt geopolitikai realitásban, aki szintén szívesen megtenné ezt, vagy legalább is kedvtelve nézné.

Az egész olyan kicsit, mint a Torrente-filmekben (talán az elsőben volt), hogy "Én kiverem neked, te kivered nekem, de semmi buzulás!" Egy ilyen piknik az valami észosztás lehet a holdudvarnak, bográcsozással, de akinek a vén bunkó Nagy Feró, meg a Rákai Filip Kálmán a szellemi holdudvara, az azért nem sok észt tud kiosztani a nagyjából sehova.

Személyes kedvencem a 444.hu videójában az a felejthetetlen pillanat (az után, hogy valami kormányzati franctudjaki nem bírja rendesen betolni a pörköltöt), mikor Rákay nertárs, napszemcsis al-maffiózóként közli, hogy ő most nem foglalkozna ilyen hülyeségekkel, hogy válság és megszorítások, ő két napja fejezte be a valaha volt legnagyobb magyar filmet. Ezt a Petőfis izét. De bazmeg, hogy a LEGNAGYOBB magyar film???

Még a vágás sincs kész, az meg, hogy mekkora nagy egy film, azt a kritikusok, a közönség, meg az idő szokták eldönteni, nagyjából ebben a sorrendben. De egy nem létező filmet még senki sem látott. Szóval Kálmánka arra gondolhatott, hogy messze a legdrágább magyar film lesz, evör.

És ez menyi jellemző rájuk. A drága az jó, az nagy, az előtt tessenek térdre borulni a pórnépeknek. Ezek tényleg pénzben mérik a kulturális értéket, meg matyóhímzésben, ti-tok nézettségben, és a haza sötétségre derül. Tőlük.

A vadász, az őr, meg az Én

Mégis inkább batárvadásznak kellett volna mennem. Még majdnem másfél év múlva leszek csak ötven (élve vagy halva, de leszek, elvégre itt élnünk is kell, meghalnunk is, ahogy Himnusz szózata mondja lassan énekelve ), és tök jó lehet az ország batárát védeni, főleg a batárkerítés mentén. Hisz köztudottan ott jönnek a mi Gráncsaink (ez szerintem Grincs, csak elírták), akik erőszakos bevándorlás céljából jönnek. Jó, mondjuk Dortmundba, de rajtunk keresztül, amitől védenünk kell a Dortmundiakat, és általában a keresztény Európát.

És akkor, ha batárvadásznak álltam volna, maga a Főminiszterű Kormányzó Úr avatott volna fel, nem messze tőlem. Ahol olyanokat mondott, hogy Magyarország olyan batár nélkül, mint a tojás héj nélkül. Ami tök igaz, kellenek batárok az ember életébe, de szerintem a Kormányzó Fő még nem látott hámozott főtt tojást, pedig az sokkal gyorsabban fő meg, mint amióta ő az. De lehet, hogy jobban tudja nálam, mezőgazdasági vonalon sosem voltam túl sokat erős, ő meg már járt disznóvágáson is.

És szerinte a batárvadászoknak kell megvédeniük a hátuk mögött álló minden gyerekvárost és falvat, meg a családokat, ezeket így egyben hazának hívják, nyilván mert házak is vannak benne. Meg azt is mondta, hogy szükség lesz az Áldozathozatalra, de az szerintem egy baromi unalmas film,akkor is ha Tarkovszkij rendezte. (Aki egyébként nem is orosz volt, mert szovjet, de pont ezt a filmjét már francia-svéd koprodukcióban forgatta unalmasra, mert a répában vagy disznóvágásban nem vagyok jó, de a tojás mellett a filmekhez is főleg értek.)

A batárvadász meg egyébként nem batárőr, mert nem őrzi a batárt, hanem vadászik rá, és akkor már egyben azokra is akik arra járnak. Szép szakma lehet, bassza meg, de megint elszúrtam. Úgyhogy maradt a katasztrófavédelem, amennyiben katasztrofális vagyok, de még épp védem magam.

Napi konteó

Holnap lesz vanni 9/11, ami a számmisztika szerint annak az évfordulója, hogy egymás után egy-egy repülő gép csapódott mindkét Buckingham-palotába, amitől a testőrség lovai nem tervezett időben kakáltak be, Károly herceg meg meghalt, és azóta egy robot helyettesíti, ezért nincsenek arckifejezései.

Persze ilyen herceg csak az egyik palotában volt, a washingtoniban, New Yorkba már nem jutott belőle, mert az android még csak fejlesztési szakaszban volt, szóval egész biztos, hogy a SzíJáJé amúgy is lecserélte volna az eredetit egy szimpatikusabbra.

Később ebből lett egy háború Irakban Putyin ellen, meg Afganisztánban a kínaikkal, csak a jenkik úgy csináltak, mintha Albániát bombáznák, legalább is amíg ki lehetett takarni a háttérben a sivatagot. Az ottaniakkal nem volt gond, Amerikában senki nem tudja megkülönböztetni, hogy a rossz arcú géppisztolyos albánul beszél vagy pastuul, netán kirgizül. Az arab (meg általában a közel-keleti) kultúráról pedig annyit tudnak hogy terrorizmus plusz kebab egyenlő olaj. De legalább a kebabhoz a csípős szószt el lehetett adni tömegpusztító vegyi fegyvernek, azt mondjuk Wisconsinban már bárki bevette, mint casus bellit.

Az eredményt meg ismerjük, azóta akadozik az azeri gáz, és vannak hülye nevű hamburgerek  a mekiben, de nem csak Hamburgban ám. Mert ez világpolitikailag van!

Isten óvja a királyt, de minek?

Mekhalt Bözse mama, nemzetközösségi főnéni, a hit védelmezője meg ilyenek, de rémes, hogy ez engem mennyire nem érdekel, pedig elég anglomán vagyok. De a brit monarchia már rég inkább egy szappanopera, mint bármi más, közjogilag is csak kurva drága szimbólum, valami amit ott felejtettek a birodalmi múlt után is.

Amúgy sem érdekelnek a királyok, hercegek, grófok, ez a III. Károly meg egy alapvetően visszataszító alak, mondjuk az első két Károly uralkodása sem volt fáklyásmenet, de ők még Stuartok voltak, és az elsőt ugye lefejezték.

Ezt a mostanit azért korrupciós ügyek veszik körül úgy az elmúlt másfél-két évtizedben, az öccse meg egy szexuális ragadozó, de lefejezéstől azért nem kell tartaniuk. De lehetne a nagybritánoknak valami rendes republikánus pártjuk, de ott még a munkáspártiak nagy része is monarchista. Ami én sosem voltam és ez már nem látszik változni.

És nagy királynőzésben alig tűnik fel valakinek, hogy Szíjjártó Kakadu, kiment Brüsszelbe és beleszart a ventilátorba, csak mert régi szokása ez neki. Nekünk meg ez a fontosabb, nem az agg nagyi halála, aki egyébként sokak szerint egész jó fej is tudott lenni, ha épp nem hordta nagyon fenn az orrát, amit azért sokszor. De hát a szappanopera-sztárok ilyenek.

Díszletek... (saját)

Mindenhez is

Hurrá, szeptember egyedike van, kezdődik az iskola! Hogy ennek én miért örülök, azt magam sem értem, régen jártam már iskolába főleg, abból is az utolsó évek úgy teltek, hogy tanítottam, kis vidéki egyetemünkön, ami azóta meg sincs, illetve részben még de, csak nem úgy hívják.

Most lehet klassz orosz történelmet tanítani Oroszországban, hiszen eddig a hülye pedagógusok olyanokat tanítottak, amik jobbára tényleg voltak, de most végre kaptak egy alapvető jelentőségű, iszonyúan tudományos sorvezetőt, hogy is kell ezt szakszerűen, rendszercsicska módon csinálni. Illetve hogyan kötelező.  (Hát igen, az ókori görögöknél a paidagogosz egy gyerekfelügyelő rabszolga volt, felénk ma is az, hangsúllyal azon, hogy rabszolga. Pedig még nem vagyunk Oroszország.)

És az ötezer szavas, korszakos jelentőségű tanulmányt természetesen Vlagyimir Vlagyimirovics írta, aki persze ehhez is ért, mert nem csak történelmi jelentőségű államférfi (ex-szovjet James Bond, pravoszláv kvázi-szent, pólok és bögrék Britney Spears-szinten népszerű témája), de kitűnő történész, aki mellett elbújhat a komplett szovjet orosz tudományos akadémia izéje, ilyen történetet baszkuráló szakosztálya, vagy mije.

Mert ugye közismert, hogy a pszichopata diktátorok mindenhez is értenek, igazából várom már mikor áll elő Vologya valami jelentősebb áttöréssel a részecskefizika, a filmesztétika vagy a kognitív pszichológia terültén. Esetleg mikor hódítja meg hirtelen felindulásból a Mount Everestnél is magasabb Ocseny Bolsoj Gora-t, amit direkt ezért építtet fel a Néva partján. (Meteorológusnak ne menjen, a végén még kivégezteti magát, ha nem jó szögben süt a nap.) 

Vagy mikor lövik ki végre az űrbe. Esetleg nem őt, már csak a hamvait, nekem mindegy, beérem azzal is.

politico.eu