2022. szeptember 29., csütörtök

Kísértetjárta

 „2019 óta negyvenezer szellemjáratot indítottak a légitársaságok az Egyesült Királyságban“ -olvasom, és igazából meg sem vagyok lepve. Mert holmi légügyi dinasztiák szakértői szerint ez csak arra jó, hogy a légitársaságok ne veszítsék el az értékes leszállási jogokat, kihasználatlanság miatt, pedig a kísértetekről szól az egész. Mert köztudott hogy a Nagybritán szigeteken sok a kísértetkastélyban a kísértet (és nem mindegyik szellemes, van aki csak simán angolosan sótlan rémalak), és a mai kísértetek haladnak a korral, meg a fapados társaságokkal, és asztráltesüket valódi gépekkel reptetik. De csak mert az asztrálrepülőket még nem találták fel, vagy ha mégis, nem igazán látszanak a radaron, és bár a Boeing már kísérletezett ektoplazma-alapú gépekkel, de eddig még mindegyik szétfolyt a feszállás folyamán.

Szóval a szellemjáratokkal szellemes és unalmas kísértetek utaznak mindenféle ódon kastélyok között, bár  súlyosabb konteóhívők szerint csak vegyszereket kemtréleznek az égre csíkosan a Háttérhatalom ügynökei. Persze ők nem hisznek a kísértetekben, hanem mint minden józanul gondolkodó őrült, inkább a gyíkemberekben, akik függőleges pislognak és világuralomra törnek, és előbb tönkre akarják tenni a bolygót, hogy aztán a birtokba vegyék, a fene tudja akkor már minek. 

Vagyis ez tényleg hülyeség, a szellemjáratoknak még vegyszereket sem kell eregetniük, elvégre a repülés a legdurvább szén-dioxid kibocsátó, azaz üvegház-hatású iparág (a légkört metánnal telefingó szarvasmarhák után), elég csak simán üresen, vagy néhány dísznek beültetett utassal reptetni a marha nagy vasakat, hogy értelme se legyen a kerozin-égetésnek.
Pontosabban hogy számunkra ne legyen értelme, a kísértetek nyilván nem csak egy-egy szellemvárosban, hanem egy komplett szellembolygóban érdekeltek, azaz valóban róluk szól a cui prodest, meg az így múlik el a sic transit gloria mundi dicsősége. Hisz egy rendes, régivágású kísértet biztos tud latinul, ha már ódon várkastélyokból ijeszteget.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése