2022. szeptember 9., péntek

Isten óvja a királyt, de minek?

Mekhalt Bözse mama, nemzetközösségi főnéni, a hit védelmezője meg ilyenek, de rémes, hogy ez engem mennyire nem érdekel, pedig elég anglomán vagyok. De a brit monarchia már rég inkább egy szappanopera, mint bármi más, közjogilag is csak kurva drága szimbólum, valami amit ott felejtettek a birodalmi múlt után is.

Amúgy sem érdekelnek a királyok, hercegek, grófok, ez a III. Károly meg egy alapvetően visszataszító alak, mondjuk az első két Károly uralkodása sem volt fáklyásmenet, de ők még Stuartok voltak, és az elsőt ugye lefejezték.

Ezt a mostanit azért korrupciós ügyek veszik körül úgy az elmúlt másfél-két évtizedben, az öccse meg egy szexuális ragadozó, de lefejezéstől azért nem kell tartaniuk. De lehetne a nagybritánoknak valami rendes republikánus pártjuk, de ott még a munkáspártiak nagy része is monarchista. Ami én sosem voltam és ez már nem látszik változni.

És nagy királynőzésben alig tűnik fel valakinek, hogy Szíjjártó Kakadu, kiment Brüsszelbe és beleszart a ventilátorba, csak mert régi szokása ez neki. Nekünk meg ez a fontosabb, nem az agg nagyi halála, aki egyébként sokak szerint egész jó fej is tudott lenni, ha épp nem hordta nagyon fenn az orrát, amit azért sokszor. De hát a szappanopera-sztárok ilyenek.

Díszletek... (saját)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése