Egy gödöllői gimnáziumban épp a tanév kezdetekor állt neki a tetőt bontatni a tekintetes tankerület, mert nyáron az ilyesmire ugye nincs idő, miközben nekik épp nem a Balaton, hanem a Riviéra a riviéra, de a tanítás alatt bányászni a szigetelésből a durván mérgező azbesztet, az fasza, az maga az üzemszerű működés. Meg hát ki gondolta volna, hogy ősszel sokat eshet az eső, elvégre nem Floridában vagyunk, ahol hurrikánilag ez megszokott, Gödöllő az kérem egy rendes, keresztyén-konzerv ejrópai polgárosulat.
Azok a liberális métellyel fertőzött, sorosista kokakóla-mámorban fetrengő diákok meg hazamentek, hogy azért bokáig vízben tocsogva ők inkább mégse, ennél még a haldokló Nyugat elpuhult, online oktatási módszere is jobb lenne.
Régen bezzeg ilyet nem lehetett volna tenni. Az előző Kádár rendszerben, vagyis a nyolcvanas évek végén még magam is megtapasztaltam valami hasonlót. Épp az első osztályt kezdtem volna egy helyi illetőségű szakközépben, '88-ban, de az is durván beázott, az eső meg esett, úgyhogy - mivel az "online" fogalma sem létezett még - mi váltott műszakokban mertük a vizet tantermekből. Mondjuk nem tanítás helyett, mert akkoriban divatban volt mg az év eleji két-három hét "mezőgazdasági munka", azaz kicsapták a tanuló ifjúságot valami sáros gyümölcsösbe szilvát, meg almát szedni, félanalfabéta, félig bebaszott kolhozparasztok felügyelete mellett, akiken persze csak röhögtünk.
Mondjuk ez nem volt tartós tevékenység, mert elég hamar elsodorta a rendszerváltás az efféle ostobaságokat, de 88 az még épp előtte volt, túl már valami sorsfordítónak gondolt MSZMP-s pártértekezleten, de még majd' egy évvel a Nagy Imre-féle újratemetés szimbolikusától. Szóval akkor még örültünk is, hogy beázik a suli, mert limitált időben felmosóizével csúszkálni a folyosón az jobb volt, mint szottyadt szilvát szedni bokáig a sárban-esőben. A következő szeptemberben volt az is, aztán valamikor később végleg eltűnt, pedig vicces lett volna, ahogy például pár tucat leendő szociológust vezényelnek ki mondjuk cukorrépát bizergálni. (Nem tudom azzal mit szoktak micsinálni...) Illetve nem, rohadtul nem lett volna vicces, most sem lenne az. De hát ez a mostani Kádár-kor már nem az a Kádár-kor, hisz az tragikusból lett tragikomikus, ez meg komiko-tragikusból csak simán egyre élhetetlenebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése