A felcsúti döbrögi nem győzött gratulálni a feltehetően nemsoká olasz miniszterelnökké avanzsáló G. Meloninak, a személyében valósítja majd meg a női, meg a posztfasiszta kvótát. Mert ő meg a pártja nem egyszerűen jobboldali (ahogy azt nálunk írja a kormányhitű sajtó), de Mussolini óta a legvállalhatatlanabb alakok, ami azért Berlusconi országában nem kis szó.
De a mi pártvezér és kancellárunk mindig szeret a győztesekhez dörgölőzni, nem szívből érdekből csupán, elvégre neki valószínűleg lepkefingnyit sem számít, hogy mindenféle külföldi mennyire népszerű otthon, neki csak a potenciális szövetségesek érdekesek. A győzelem önmagában csak akkor, ha ő nyer itthon, a felé lejtő pályán, akkora kétharmadot (és nem kétharmaddal, ez fontos), hogy az a Holdról is látsszon.
De hát kis ember nagy sörhassal jár, minél csak az egója nagyobb, a gazda szeme hizlalja a stadiont a kert végében, no meg önmagűát is, de biztos nem eléggé, mert az a nagy egó mégis csak rászorul a mások sikerének fényében sütkérezésre. Meg annak az elbábozására, hogy akkora nagy európai politikus, globális jelentőségű államférfi, aki csak azért nem változtat mondjuk bolygónk forgási sebességén, mert túl elfoglalt hozzá, és túl rendes. Az az áldott jó despota, csak a népe javát akarja (és el is veszi), miközben maga a morális zsinórmérték.
Plusz nagy békeharcos, aki - úgy is mint világpolitikai tényező - olyan békemissziót futott Moszkvában, hogy azóta is tart az egyre véresebb háború.
Nekünk legyen mondva. Illetve van, csak nem halljuk elegen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése