Valaki megkérdezte a minap, hogy miért nem akartam soha híres lenni? Én meg eddig nem tudtam, hogy kellett volna, mármint akarni, de rájöttem, hogy ritkán akartam valamit is valaha. (Még abból is több volt, hogy valakit akaratam, nyilván egy nőneműt magam mellé, ahol elég jó volt a találati arány, persze relatíve kevés kísérletből.) Mondjuk akartam egy diplomát, aztán egy másikat, ezekért sokat be is vállaltam, rengeteg vörösboros kóla váltakozott sokféle szar diákmunkával, amikből leginkább magánéleti válságokkal kapcsolódtam ki, de mikor mindez megvolt, már nem nagyon akartam semmit.
Ez van, lételemem a sodródás, az igazán nagy vágyak nélkülisége, én vagyok az a hülye, a direkt szívesen élne egy lakókocsiban, mert gondot okoz ha gondot kell viselnem a környezetemre, aggódni az autóbiztosítás, a nyaraló, a vízvezetékszerelő miatt, vagy hogy kinek mikor van születésnapja. Úgyhogy nem is teszek ilyesmiket.
Az ismertség, pláne a hírnév (már ha e kettő nem ugyanaz, mondjuk nem nagyon érdekel), nem lehet jó, az én nézőpontomból valami olyasmi, mintha lenne egy vitorlásom, amit télire el kell tenni valahová, nyáron kikötőhely, sőt helyek kellenek, ami pénz, idő energia (hülye vizsgák, biztosítás, tagsági díj valami klubban, meg hatóságok dögivel), aztán minden hétvégén rohadhatok a ladikon, ha már kurva sok energiámba került, hogy legyen valami felesleges cuccom, ami miatt idegeskedhetek, és egyébként is tengeribeteg vagyok már egy tavon is.
Nekem a hírnév is valami ilyen nyűgnek tűnik, igazából elég, hogy én vagyok minden idők egyik lakója a környéken, néhai sokszoros kutyasétáltató, a létminimum-limbó többször sem bajnoka. Jobban belegondolva buddhista szerzetesnek kellet volna lennem, elvégre a buddhizmus egyik alapelve a vágynélküliség, ami a kevés dolog egyike amikre viszont vágytam. De már arra sem igazán, tehát vagy megvilágosodtam, csak nem vettem észre (ez azért valószínűtlen) vagy beleszürkültem az elfásulásba, rezignált lettem és immár aggódni is lusta vagyok. De a létezés még jól megy, ahhoz némileg értek is, csak kellejen túl sokat foglalkozni vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése