2024. április 29., hétfő

Becsapósság

Mit tennél, ha egy aszteroida közeledne az otthonod felé? -olvasom valami cikk címében, amit aztán már el sem olvasok, mert eleve tudom a választ. Fellélegeznék. Nincs több villanyszámla, aggódás, fogfájás, sorbanállás, bambulás, viszont nyugodtan betömhetnék egy halom édességet, hisz minden mindegy, végleg elhalaszthatnám az előszoba felmosását, de túl sok minden ezeken kívül hirtelen nem változna.

Elvégre a világvége nem pillanatnyi esemény, hanem folyamat, ami már zajlik, az aszteroida csak nyilvánvalóvá tenné, hogy hülyeség volt telerakni a fagyasztót pizzával, úgysem lesz idő megenni, vehettünk volna helyette egyből drogot. Kár volt vérig sérteni a szomszédot, arra a kis időre utálhattuk volna már magunkban, mint az elmúlt tizenhat évben mindig, hülyeség volt életbiztosítást kötni, mert a globális kihalást okozó esemény lényege, hogy csak a csótányok élik túl, de annyira, hogy még a biztosítós arcok sem!

Aszteroida esetére viszont lehetne marha nagy hitelt felvenni isten fizesse meg alapon, a lényeg a gyorsaság, hogy a többség még ne tudjon a közelgő becsapódásról, hogy mondjuk három hét, aztán kampec, mert ha kiderül, azaz bemondja az internet is, már egy bank sem fog jelzáloghitelezni a lakásunkra, mondjuk tömeges fosztogatáshoz már nem is nagyon kell majd készpénz.

Egy ilyen becsapódás amúgy egy kis Nagy Bumm, azaz nekünk nagy (és meglehetősen bumm), de például a Marsról már nem is látszik, pláne ha nincs ott senki hogy nézze. Vagy van egy ottfelejtett űrhajós, de épp a saját szarával trágyázza a krumplit a fóliasátorban (de tényleg, olvastam!), szóval nem néz az égre, csak csodálkozik éhenhalás közben, hogy nem jött a felmentő ellátmány. Így persze azt sem tudhatja meg, hogy igazából mi járunk jobban, akik jóllakva, cukorsokkban és betépve, alapvetően boldogan észre sem vesszük, mikor egészen apró darabokra robbanunk szét, nagy elégedettségünkben. Aztán csótányként reinkarnálódunk, nem feltétlen azért, mert olyan rosszak voltunk embernek, csak egyszerűen nem lesz  választéka az élővilágnak a sok-sok lélek számára, és ha nem csótány, akkor marad a moha mega zuzmó, de az meg ki akarna lenni?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése