Némi (pár évnyi) tologatás után néztem meg végre A Dicső 39 című, 2009-es keltezésű filmet, aminek legnagyobb erénye, hogy nem volt teljesen elpazarolt két óra a fotelből megtekintése. A vidéki angol táj persze szép, de hát a vidéki olasz is az, száz évek óta gondozott gyep közepén álló nagybritán udvarházat pedig láttam már sok mozgóképen, meg egy párat az életben is. De azért ez a darab egyáltalán nem rossz, méltányos összegért akár újra megnézném, persze csak a szükséges kéthetes szünet leteltével. Miszerint agykarantén.
A kerettörténet annyi, hogy valami londoni srác kutatja a családja történetét a jelenben, két öreg meg mesél neki a háború előtti időkről, ha már ők a maguk részéről azóta nem nagyon hagyták el a kandalló előtti karosszékeiket. És akkor jön a cselekmény, mondjuk vagy fél órányi arisztokratikus csevegéssel indítva, ahol meg kellene ismernünk a főbb szereplőket, de ez nem sikerül, pedig a család macskáját is beveti a forgatókönyv. Annyi azért lejön, hogy a középpontban a titokzatos módon eltűnt egykori nagynéni áll, bizonyos Anne, úgyhogy gyorsan ugrunk is hozzá, mikor még fiatal volt, és biztosan életben.
Ott elöl, az a szőke... (stephenpoliakoff.com)
Meglepő módon 1939-ben járunk, az Egyes Leszállópályán (régebbi nevén: Angliában - vö. 1984) azon belül is Norfolkban. Vidéki idill, felső osztálybeli kifinomultság leheletnyi sznobizmussal fűszerezve. Jólfésült aranyifjak udvarolnak az udvarház udvarán a kisasszonyoknak, akik amúgy nagyon korszerűen vagányak, szinte lázadók, hisz virágos szoknyához vesznek kardigánt, a blúzukat meg be sem gombolják rendesen. A kis ribancok.
A fater valami fontos ember volt a külügyben (mondjuk Billy Nighy mindig jól hozza a kissé kiábrándult, változóan cinikus nyugdíjast, de ex-heroinista popsztárnak azért szimpatikusabb volt), vannak ilyen képviselő, meg kémnek látszó diplomata ismerősei, akik eljönnek a születésnapjára is. A nagylány Anne (azaz a főszereplő) pasija hozza egy haverját, a hangosan ellenzéki képviselőt, Hectort (David Tennant), aki aztán gyújtó hangú beszédet rögtönöz a vacsoraasztalnál, hogy fú emberek, nyakunkon a háború, a Chamberlain-kormány meg csak maszatol, és el akarja tolni az útból Churchillt.
film.list.co.uk
És hát az eredendően unalmas Keyes-családról kiderül, hogy ha felszínesek, tényleg unalmasak (a felszín alatt meg bár csak azok lennének), de persze ott lóg már az ő fejük felett is a soron következő világháború, hisz Hitler nincs tekintettel a kerti partik és az asztali etikett világára. Egy őrült diktátor a fazon, de komolyan, , aki miatt a végén még az ascotti derbi is elmaradhat. Meg hát ott vannak a sötét titkok a távolabbi és közelebbi múltból.
Mert ha túléltük a túlírt felvezetést, elindul valami kémsztori, thriller beütéssel, de semmi szex, angolok vagyunk! Anne (aki amúgy örökbe fogadott gyerek) talál a kacatos fészerben némi nemzetbiztonsági kockázatot. Ami memóriakártya vagy CD helyett még gramofonlemezen veszélyeztet, és az egyiken például a címkével ellentétben nem foxtrott, hanem egy lehallgatott beszélgetés található. Fater szerint ezek nem az ő cuccai, azokat a kormány emberei dugdossák nála, de majd mindjárt visszaviteti az egészet a valahová. Ám Anne megtartja az eredetileg talált két lemezt, amiből aztán sok baja származik. Hector meg a csaj egy barátja váratlanul öngyilkosok lesznek (nyilván hátba lövik magukat), lassan kiderül, hogy a hozzátartozói is benne vannak (csak ő nem, itt van jelentősége, hogy örökbefogadott gyerek), és az egész arra megy ki, hogy akkor most mi lesz a háborúval. Mert az menet közben kitör, nem várja meg a családon belüli erőszakot, a titkosszolgálat, vagy valami hasonszőrű banda meg főleg még mindig az ellenzékieket cseszteti, bár az egyre kevésbé tiszta, hogy akkor most kell-e nekik a háború, illetve hogy érdekli-e őket az egész.
Anne-ra meg a dramaturgiailag elvárható módon omlik rá az addigi élete, ennek emblematikus mozzanata, mikor valami statáriális katonai bíróság elé rángatják, ahol közlik, hogy azt tehetnek vele, amit csak akarnak, nem kell elszámolniuk az életével. És ez ugye már nagyon nem a szépen nyírt gyep a családi rezidencia kertjében, a vacsorához szmokingot öltő udvarlókkal...
Őrült nagy fordulatok nincsenek a sztoriban, de a feszültség kellő, a remények hiúk, a szereplők már majdnem karakterek, és a képek szépek. Persze ha a két világháború közötti brit életvilágra, hangulatokra lennék épp kíváncsi, , a múlt sötét titkaival a háttérben, néznék pár epizódnyi Poirot affektáló kalandjaiból.
És akkor, egy másik dicső '39, avagy Queen:
p.s. Bocs, ennek már semmi köze a filmhez, de nem bírom kihagyni. Az IMDb-n majdnem céltalanul bóklászva botlottam be a magyarul talán legmeredekebbnek hangzó névbe, mikor a Dexter egyik epizódjának stáblistáján feltűnt egy hatvanas éveiben járó színésznő, bizonyos Roma Maffia (És tényleg ez a neve, a wiki szerint apucit is Maffiának hívták, pedig nincs adat arról, hogy pornózott volna.) És ha már, akkor előveszem ezt a régebbi digitális leletet is (ami egy választási plakát), okulásul:
No comment.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése