Még tavaly ősszel kezdtem el tologatni a Jay és Néma Bob Reboot című, 2019-es filmszerű képződmény, hogy oké, egyszer majd megnézem, de nem sürgős, csalódni ráérek később is, illetve a kiábrándulást kisebb adagokra osztva érdemes fogyasztani. Ja nem, fenét érdemes, de ha már muszáj, szeletelve célszerű, ezt szeletet meg eltettem jobb napokra, hogy majd akkor ne bízzam el magam. A jobb napok persze csak nem jöttek.
De ma már minden mindegy alapon nekifogtam a megtekintésének, és csak a közepén jötte rá, hogy de hát én ezt már láttam. És tényleg kellett hozzá majd ötven perc, hogy leessen a húsz fillér, mert annyira reboot, hogy a jelenetek egy jó részénél egy az egyben játssza újra a Jay és Néma Bob visszavág című kétségesen klasszikus eredetit. Mondjuk azt a filmet, akkor még bírtam, no nem a baszós-fingós poénokért, hanem azok ellenére, mert volt benne egy eredendő lazasággal elővezetett kultúrkritika, olykor annyira harsányan túlrajzolva, hogy azon nem lehetett nem röhögni. Elvégre az altesti humor is humor, annyi csak a trükkje, hogy ne legyen teljesen öncélú (kicsit lehet azért), azaz lássunk valami tétet, és legyen durván túladagolva, mert úgy már nem trágárság, hanem egy kibillent világ görbe tükre, mondhatni az abszurd melegágya. (Mint például Sacha Baron Cohen és Mark Strong által főszerepelt The Brothers Grimsby esetében is, ott is annyira túltolják a sperma- és vécékefe-esztétikát, hogy a Holdig fröccsen szétrobbanó kispolgári énünk maradéka. )
variety.com
És bár az író-rendező Kevin Smith csinált a Dzséjés...-nél sokkal jobb filmeket (Clerks I-II., Dogma, Chasing Amy, sőt múltkor már a Jersey Girl is majdnem tetszett), de a maga vegyértékén az sem volt rossz, én például még VHS-en(!) is megvettem anno. Ennek az új darabnak azonban az égvilágon semmi értelem, eljátsszák újra, úgy tizenöt évvel később, nagyjából ugyanazt a sztorit, ugyanazokkal karakterekkel, ugyanazokkal a hülye poénokkal, amik viszont másodszorra már nem viccesek, hanem inkább kínosak, de nem kicsit.
Úgyhogy ez nem igazi film, ez egy metafilm, egy bazi nagy utaláshalmaz az előzőre, meg gyakorlatilag Kevin Smith összes többi filmjére, valamint a magánéletére, és a privát hobbijaira. Hősünk írta, rendezte, ő játssza benne Néma Bobot (aki igazából csak Csöndes, hisz eredetiben Silent) és saját magát is , a nő, aki leszopja a gyorsbüfé vécéjében, a való életben a felesége, a szőke csaj főbb szerepben meg a lánya (akit úgy, hívnak, hogy Harley Quinn Smith - ha, ha), szóval igazából ez egy családi mozi, feltéve, hogy a családban mindenki elmúlt már tizenhat. Meg kiszámítható módon van benne egy csomó cameo mindenféle hollywoodi arcokkal, az alfahím közülük Will Smith, és persze az összes korábbi szereplőről ki kell derülnie, hogy azért vitték valamire az életben, kivéve a két címszereplőt, akik - bár akaratukon kívül a trashpop-kultúra ikonjai - még mindig csak addig jutottak, hogy a bolt előtt füveznek, illetve díler üzemmódban a boltban is.
Mérsékelten vicces, totál felesleges egy film ez, és igen jellemző, hogy pár hónap után már egyáltalán nem emlékezem rá, és tényleg a felénél kezdett csak deja-vu érzésem lenni. Hisz lényegében nem különbözik ez elsőtől, leszámítva az eredetiséget. Lehet, hogy az ismétlés a tudás anyja, de egyúttal a poénok gyilkosa is, akkor meg minek?
Ezekből azért bejöhetett némi bevétel, darabjuk 22.99 dollár volt a bemutatókor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése