2022. február 5., szombat

Coulrophobia

Vagyis félelem a bohócoktól. És ez tényleg van, egyes emberek a frászt kapják a kifestett arcú, eltúlzott gesztusokkal operáló fazonoktól, biztos holmi gyerekkori traumák miatt. Én ezt maximálisan meg tudom érteni, mert bár nagyon bírom a cirkuszt, de mikor az utolsó pár alkalommal elmentem megtekinteni egy-egy előadást (évekkel ezelőtt már), mindig valami sokadik sorba ültünk a párommal. Mert egy adott ponton menetrendszerűen eljött az aktuális bohócszám, melyhez rendszerint hozzátartozott az első sorokban ülő nézők random zaklatása. Márpedig mi nem azért fizettük ki a belépőt, hogy cserébe még szerepelni is kelljen, idegenek előtt, enyhén megalázó jelleggel.

Ezzel együtt nem kapok frászt a bohócoktól, pedig olvastam Stephen King Az című regényét is (a filmet nem láttam, annyira azért nem érdekelt), pontosabban eddig nem kaptam frászt, de most szembejött a Clown Core nevű, khm.. zenekar(?), akiknek produkciója nem pusztán zavarba ejtő, de jó eséllyel lehet rosszat álmodni tőle. Ezért experimentális művészetük fogyasztása csak a reggeli órákban ajánlott, már a kávé és a pirítós után, de még jóval az ebéd előtt, (hogy azért legyen étvágyunk is), így a nap végére esélyes, hogy az addig felgyűlő ingerek kimossák belőlünk az élményt.

Eme remek duóról egyébként nem tudok semmit, hiába barátom a Gugli ,a weblapjuk az nagyjából úgy fest, mintha egy Commodore 64-esen készült volna, amit egy lomtalanításban találtak a kilencvenes évek elején,  beazonosítható műfajuk vagy valamiféle zenei koncepciójuk nincs (vizuálisan is annyi, hogy "jé, pszicho-bohócok,!"), a "klipjeiket" valami félrészeg haver forgathatta  pár akciós webkamerával, de legalább nem igényelnek komoly stúdiót vagy koncerttermet. Az alábbi zenés mozgókép egy családi gazdaságos egyterűben játszódik, mint a komplett Van album, de ha valakit érdekel, a Hell című opuszuk konkrétan egy mobilvécében.
Viszont láthatóan van bennük némi irgalom is a tépett idegzetű emberek iránt, mert műalkotásaik másfél-két percesek, hogy azért ne okozzanak maradandó agykárosodást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése