2022. február 4., péntek

Télimpia, szex, Super Bowl

Jé, ma van a Téli O'Limpiai Játszás kezdődésének a megnyitója, by Kínai Kommunista Párt, és mintha mégsem lenne akkora bojkott a műveletlen Nyugat részéről, mint amekkorával még bő fél éve is viccesen fenyegetőztek. (Bojkottot egyébként egyetlen alkalommal, egyetlen állam hirdetett téli olimpián, de az is egy kínai történet volt, mikor Tajvan tüntetőleg nem vett részt az 1980-as Lake Placid-i játékokon. Ugyanis a NOB - a Kínai Népköztársaság nyomására - nem ment bele, hogy Kínai Köztársaság néven induljanak. Hát, ezekkel ott Ázsiában is mindig csak a baj van.)

Ma meg az sem probléma, hogy járványügy van, párszáz arc már eleve érkezéskor pozitív tesztet produkált, hát istenem, ahol fát vágnak ott hullanak a levágott ujjak, néhány tízezerből néhány száz az átlagos, nincs is semmi látnivaló, az óhatatlan veszteségek ugyebár - mondaná egy főtábornok a csata előtt, csak ezt ott Pekingben mégis inkább valami nagy ünnepi összeborulásnak szánják, nem pedig dögletes küzdelemnek. 

Persze nem a kínaiak, ők csak újra és újra, valamint rendszeresen szeretnék demonstrálni a saját világhatalmi megkerülhetetlenségüket, így aztán a 2008-as nyári olimpia után viszonylag rövid idő belül kellett nekik egy téli is. És hát erre kellett 2014-ben Valgyimir Vlagyimirovics Diktátorovnak is, de annyira nagyon, hogy egyenesen az amúgy tengerparti nyaralóhelyként számon tartott Szocsiban rendeztette meg a téli játékokat. Még jó hogy vannak a közelben hegyek, ahol azért télen akad hó is, csak elég magasra kell mászni érte, egy korcsolya/jéghoki csarnokot meg igazából a Szahara közepén is fel lehet húzni, csak legyen pénz a légkondira.És egyébként is, a műkorcsolya meg a jéghoki eleinte a nyári játékok versenyszámai voltak, bár nem hosszan, csak 1924-ig.

De ezt a mostani Limpiát nem láttam jönni. (Tényleg ebből is van O- meg Para-változat, mint a nyáriból?) Már tavaly is gyanús volt, hogy a tokiói nyári olimpia alig érdekelt valakit, hisz nézők a helyszínen nem lehettek, a tévében meg az időeltolódás cseszett ki a fél világgal, és egyáltalán, van elég baja mindenkinek, a lakosság nagy része rohadtul nem akar még azon is idegeskedni, hogy a négyszer százas pillangó-váltó még azt a rohadt Európa-csúcsot sem bírja megközelíteni. Vagy valami ilyesmi, sokakkal egyetemben szerintem egy percnyi közvetítést nem láttam az egészből, miként ebből a mostaniból sem fogok, a hó másoknak lesz hideg, a jég is másoknak csúszik majd, szurkolni én maximum autóversenyzőknek szoktam (meg amerikaifoci-csapatoknak), de az meg már nem igazán sport, vagy nem úgy. 

Viszont jövő hét végén lesz az NFL nagydöntő, a Super Bowl, azt majd nézem (megengedőbben: azon fogok bealudni középtájon), pláne mert az általam szurkolt (van ilyen igei alak?) három csapat egyike is érdekelt, konkrétan Cincinnati Bengals.
Nekik amúgy azért kell szorítani, mert benne van a nevükben hogy bengáli, én meg kulturálisan vonzódom a hinduizmushoz, azon belül is  Visnu-hit, azaz a vaisnavizmus bengáli irányzathoz. (Ez lenne a Gaudiya Sampradaya, de most nem mennék bele.) A csapatnak ehhez persze semmi köze, ők inkább a bengáli tigrisekből vezetik le szimbolikájukat, de annyi baj legyen, a szurkolás amúgy is eleve irracionális, ellenben érzelmileg terhelt, szóval a logika ilyen esetekben tehet egy szívességet azzal, ha elhúz a búsba.

wlwt.com

A másik két kedvenc csapat a Green Bay Packers (Louie Anderson, és a Louie élete című rajzfilmsorozat miatt - mondtam, hogy irracionális), meg a New York Jets, csak úgy, meg mert ők nem a NY Giants, a Nagy Testvér, és ettől eleve szimpatikusabbak. (Európai értelemben vett focit ugyan egyáltalán nem fogyasztok, egészen kis adagokban sem, de valahogy ilyennek képzelem a Manchester United - Manchester City relációt, persze lehet, hogy ez egy marhaság.)

Amúgy nemrég olvastam valahol, hogy az amerikai pasik majd' kétharmada jövő vasárnap, azaz Valentin-nap előestéjén inkább a Nagy Meccset nézné szex helyett. Hisz Super Bowl csak egyszer van egy évben, míg szex ugye... sokaknak egyszer sem, úgyhogy igazából nincs is más választásuk. (Hacsak nem saját magukkal vannak párkapcsolatban, mint a bizonytalan tekintetű Emma Watson.)
És hát én is rommá nézem majd a tévét, no nem hétfő hajnalig, csak amíg bírom ébren szex nélkül. A megnyíló télimpiához képest már ez is valami.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése