Annyira elcsesztünk mindent, hogy a túlélés egyetlen eszköze talán a felejtés. - Ez lehetne a Kis hal című tavalyelőtti film tételmondata, már ha mindenáron akarunk benne effélét találni. (Én például naná, korlázotozott intellektusomnak kellenek az ilyen falvédő-bölcsességek, hátha újra okosnak érzem majd magam, legalább néha szerdánként.)
És hát a filmben felejtenek is rendesen, persze hogy megint valami alattomos járványt szíjájézik ránk a háttérhtalom, azt' minenki felejteni kezd, olyan tempóban, mintha nem lenne tegnap. Például a főszereplő párocska (Emma és Jude) férfi oldala is, aki elkapja a járványt (?), és a vírustól ideggyulladásba jőve, felejti el lassan saját magát.
Persze vannak előzmények, a faszi először feltűnően nem emlékszik konkrét dolgokra (például, hogy egyszer már nemet mondott az elaltatásra váró kutyák befogadására a feleségének, aki foglalkozására nézve meghasonlott állatorvos), de legalább még felismeri a bé nejét. Sőt, a haverja is így jár, aki ugyan még egész jól tudja a saját nevét, de az már kínos, hogy zenész-dalszerzőként nem emlékszik a saját számaira.
A Kis hal legjobb részei azok, mikor valaki látványosan összeomlik attól, hogy mi történik vele (illetve hogy már gőze sincs arról, mi is történik), meg amikor a tömegek lázadoznak, hogy ki juthat hozzá a kísérleti kúrához, és ki nem, ez a vírusos filmek jellegezetes, híradós stílben koreografált tömegoszlatása, csak hogy érezzük a helyzet súlyát, és legyen benne valami, amit el lehet adni társadalomkritikának akár.
elozetesek.hu
A cuccot néhol megpróbálták sci-fi-ként pozicionálni, de a covid (meg a lepra, kolera, spanyolnátha etc.) perspektívájából azért ez teljesen felesleges, meg amúgy is egy közepesen jól sikerült drámázgatós-lelkizős élveboncolás az egész, elgondolkodtató kérdésekkel, nagyjából érvényes válaszok nélkül.
Pedig érdekes, hogy mi van akkor ha először csak a konkrét történésekre nem emlékszünk, aztán már a körülöttünk lévő emberekre sem, végül pedig elfelejtjük az érzemeinket is. Egyáltalán, el lehet felejteni az érzelmeket? (Nem bírom elképzelni, miközben meg persze hogy, szinaptikus huzalozás kérdése az egész.)
Ezeken rágódik kissé a műegész, de ízlésemhez képest túl sok a romatika a sztoriban, és túl kevés az agyalás (már amikor nem épp a betegek agyát baszkurálják egy kísérleti gyógymód keretében), a romantikus filmeket pedig mindig is hőn utáltam. Van némi drámai súlya az egésznek, de közben túl sok a drámázgatás, ami meg az elsőnek csak a látszata. A végén a csavar szellemes, de mégsem hepiend, ami plusz pont, a hepiend az jobbára gyis csak valami ócska hazugság, giccsbe csomagolva, szóval kell a francnak.
Összességéban a Kis hal (aminek ugye a memóriája az akvárium egyik falától a másikig sem mindig terjed ki) a "nagy kérdések, bő nyállal" kategórában indul, és abban a mezőnyben nem is rossz, megérdemel egy Arany Nyalókát, már csak azt kéne tudni, azt hol osztják a kik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése