Nem gondoltam volna, hogy egyszerűen nincs is hét kedvenc REM-számom. Pedig van. Izé, nincs, érti mindenki. Mert ilyen ez a popszakma, egyszerűen rosszul lehet lenni amúgy teljesen korrekt daloktól is. (Példabeszéd: a Queen. Már tényleg hányingerem van a valaha volt kedvenc zenakarom egy-egy dalától, csak mert eladták reklámnak, és naponta sokszor, már kurvára elegem van belőle. És tényleg, jó dalokról beszélek, de mióta például a Kokakóla megvette a Kind of Magic-et, szomorú beletörődéssel kapcsolok/kattintok el onnan, hogy de most már rohadtul tessenek engem békén hagyni ezzel.
És hát az REM sem úszta meg, anno annyit ment a Losing My Religion mindenféle zenecsatornákon, hogy a fal adta a másikat, mint innen Makótól Jeruzsálem. Ha már a valláskárosult a lírai Én. De egye fene, úgyis mindjárt kifejtem még a véleményem Kakadu Péter elvtársról, de róla eleve nem feltételezem, hogy valaha vallása lett volna a fideszen kívül, szóval előbb kultúra, aztán a mocsár!
De legalább nem a Sájnihepipípöl. Attól jönne a Brrrr...
A Queennek azért vannak gyöngyszemei, amiket a rádiók sem játszanak, de reklámnak sem vesz meg a kutya sem. The March of the Black Queen, The Prophet's Song.
VálaszTörlésA Shiny Happy People meg nekem afféle dühöngős dal, jól jön, amikor épp MinDenKiHülyecSakénVagyOkHelikpTer.
Ja, a The March... tényleg jó, de igazából rádiók számára játszhatatlan, az egész Queen II. album igazából egyetlen zenefolyam, kizökkentő élmény lehetett annak idején megfordítani a lemezt. Jut eszembe, egy másik anti-rádiós dal: Teo Torriate.
VálaszTörlésViszont mikor kivagyok a mitől, én punkot hallgatok, vag ska-t. Vagy is. A Dead Kennedys vagy a Clash jól jön ilyenkor.
Izé, nem tudom, az előbb miért voltam Névtelen....
VálaszTörlés