Ma van az évfordulója, hogy 170 év múlva lesz ezer éve, hogy szentté avatták I. László magyar királyt, akit arról a pesti kórházról neveztek el. Ennek örömére nekem is ma van a névnapom, igen Bársonykának hívnak. Eredetileg persze nem, de csináltattam magamnak ilyen rendszámot és lakcímkártyát, amitől aztán belegyógyult az identitásomba a bársonykaság, azóta hímes mezőkön bégetek, színes gombolyagokkal játszok, szelíd vagyok és szeretni való, az kurvaélet!
A névnapnak egyébként az a jelentősége, hogy nincs neki. Régebben még alkalom lehetett a haverokkal való berúgásra, a huszadik századi irodalom is számos ilyen esetet jegyez fel, de manapság mindenki akkor rúg be, amikor csak, így aztán felesleges külön alkalmat keresni, pláne ha a sarkon amúgy is olcsóbb a kristály, mint a vodka.
Az embereknek amúgy sincs közük azokhoz a kaotikus naptárba kanonizált szentekhez, akikről el vannak nevezve, bár egyszer ismertem egy Ferencet, aki - a vonatkozó assisi pasihoz hasonlóan szintén - szerette az állatokat, csak ő főleg rántva, krumplival. De speciel Szent Bársonykáról azt se tudom, fiú vagy-e vagy lány, azt meg pláne nem, hogy hol szenteskedett a mikor.
De mondom, nincs közöm hozzá, ennyi erővel hívhatnának akár Lászlónak is, akkor se leszek egy királlyá váló rablólovag.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése